Nő, 1974 (23. évfolyam, 1-52. szám)

1974-05-17 / 20. szám

z < QQ '< s о >­z V» ш Ш Ш UL h-Ш NI § Ш Z < > О N to < I FEGYVERREL yjENYÉRREL Apáik, nagyapáik hősök voltak Ruzomberok a forradalmi hagyományok váro­sa. Itt jelent meg először, 1920-ban a szociál­demokrata párt baloldali lapja, a „Pravda chu­­doby“ (A szegények igaza). A közeli Liptovsky Mikuláson a munkásság már 1918. május 1-én követelte a testvéri cseh nemzettel való egyesü­lést, vagyis az egységes Csehszlovák Köztársasá­got. Ruzomberok városában a Szlovák Nemzeti Felkelés eseményei is a forradalmi hagyományo­kat gazdagítják. A város megszállása idején a felkelők és a partizánok a várostól délre, öt kilo­méter hosszúságban két hónapig tartották a fron­tot a német túlerővel szemben. A város kórházá­nak orvosai önként cserélték fel munkahelyüket a korytnicai tábori kórházzal, ahol sebesült par­tizánokat gyógyítottak. Megérkezésünk után nemsokára egy beszélge­tésen találkoztunk az Észak-szlovákiai Cellulóz- és Papírgyár ipari szakközépiskolájának diákjai­val. Ez a találkozó arra is alkalmat adott’a fiata­loknak, hogy egy vetélkedő keretében összemér­jék erejüket a Szlovák Nemzeti Felkeléssel kap­csolatos tudnivalókban. Erre a találkozóra a Supra üzem szakszervezeti helyiségében került sor. A szervezők a fiatalság szórakozásáról is gondoskodtak. Fellépett egy zenekar, és a francia tanítási nyelvű gimnázium jazz-balett együttese. Kitűnő volt a hangulat, s mint kiderült, az ellenfél — a rybárpolei szak­­középiskola diákjai — is jól felkészült. Az ered­mény döntetlen lett. Mit tudnak a fiatalok a felkelésről? Jankó Kelet-Szlovákiából jött. Édesapja emlé­kezéseit elevenítette fel a felkelés idejéből. Apja, aki a megszállás ideién még csak tizenhat éves volt, összekötő és hírvivő szerepet vállalt a par­tizánalakulatok számára, s ezt mesteri módon végezte. Elrejtőzött az utak mentén, amerre a partizánok felkutatására küldött német katonai egységek haladtak. Mindig pontos értesüléseket vitt a partizánoknak arról, hogy hányán vannak a németek, milyen fegyvereik vannak, s milyen akcióra készülnek. Iván édesanyját egy német parancsnokhoz osz­tották be szolgálatra. Az ellenséges tiszteknek sejtelmük sem volt arról, hogy ért a nyelvükön, s így gyakran kihallgathatta őket, amint egymás közt beszélgettek. A híreket továbbította a parti­zánoknak. Tevékenységét olyan jól tudta leplezni, hogy egyszer a parancsnok ilyen szavakkal di­csérte őt a helybeli gárdisták egyike előtt: Diáklányok a pihenés óráiban Taktikai megbeszélés a kérdés megválaszolása előtt — Nagyszerű szolgálóm van, egy porszemet sem találok utána. Folyton söprűvel-lapáttal futkos a szobákban, mindig talál magának valami taka­­rítanivalót. Abban a faluban, ahonnan a másodikos Vierka származik, a németek felakasztottak néhány par­tizánt a főtéren. Vierka gyakran hallotta ezt a szomorú történetet a nagymamájától. Egy meg­sárgult fényképen látta is az akasztottak holt­testét. Nagymamája, aki a fényképet megmutatta neki, szomorúan törölte le könnyeit és így szólt: — Nézd, ez volt itt a nagyapád. Azért végezték ki, mert nem akarta elárulni a németeknek a partizánok rejtekhelyét. Ki a hős? A kelet-szlovákiai fiúk és lányok a duklai emlékműről beszéltek. Elmondták, hogy gyakran felkeresték az elesett hősök emlékére állított obeliszket, amikor még alapfokú kilencéves isko­lák tanulói voltak. A Kelet-Szlovákiából érkezett diákok a Banská Bystrica-i emlékműhöz tett ki­rándulásaikat emlegették. De egy ponton mind­nyájan egyetértettek: csodálták elődeik hősiessé­gét, akik ellenállást tudtak kifejteni az ellensé­ges túlerővel szemben. Az emlékeket és a történeteket nemsokára elméleti vita váltotta fel, amelynek témája a hő-A SZÖKŐKÚT ISMÉT Az égboltot tűzijáték fénye hasította ketté és az arcokról eltűnt a nehéz évek reménytelensége. A ki­­lencszáz napi szörnyű blokád nehéz álomnak tűnt, és a tengeröböl vizében visszaverődő fénycsóva az emberek reményét tükrözte. Tánya kétéves volt ekkor és vékony kis kezei mohón kaptak a színes tűztenger felé. Anyja abbahagyta a sírást és karjait szorosabbra vonta a kislány éhe­zéstől megvékonyodott kis teste körül. Ott ültek a park letaposott gyepszőnyegén és megvárták, amíg kialszik az utolsó rakéta is. Petrodvorec háborútól megkínzott szépsége 1945 júniusában igy üdvözölte első látogatóit. A Lenin­­gródtól harminc kilométernyire fekvő hatszáz hektár kiterjedésű park, kastély és száznegyvennégy fontána, az orosz nemzeti kultúra és a világ kincsestárának ékessége igy jelezte feltámadását. Az épületek helyén romok, a parkban virágok he­lyett fasiszta csizmák nyoma, a zsongó szökőkutak helyett elnémult fontánák fogadták a felszabadulást hozó első szovjet harcosokat. Aztán a fű újra zöldülni kezdett, a húszezer német gránát pusztítása helyén megkezdődött az újjáépítés, a Finn-öbölből ismét tiszta víz sietett az összekötő csatornába. Tizenötmillió rubelt hagyott jóvá a szovjet kor­mány, hogy Petrodvorec újra a régi lehessen. Össze­fogott az ország, a munkások, művészek, restauráto­rok, szakemberek százai — és Petrodvorec újjáépült. Nagy Péter cárt csak egy kis fogadó várta, ha hadvezéri teendői Kronstadtba szólították. Aztán jött az ötlet, majd a megvalósítás. A Finn-öböl mellett nemsokára felépült Oroszország első tengerparti kastélya, a Mon Plaisir. Valóban az uralkodó kedv­telésének szolgált, s hogy túlszárnyalja a francia Versaillest, Nagy Péter versengése és a nyárilak költségvetése nem ismert határt. A parkban minden látogatáskor új szökőkút várta a vendégeket, s hogy a meglepetés felejthetetlen legyen, egyik műalkotás szellemesebb volt a másik­nál. A „Nagy sakktábla" nemcsak vízsugárral kísért szimfóniával fogadta a férfi vendégeket, de jól tud­ták, a barlangban ifjú lányok pengetik a lantot. Az aranyhalakkal benépesített „Napsugár" vakító fényt adott télen-nyáron; a „Kínai-ernyő" nem védett meg senkit a váratlanul előretörő víztől; a békésen unat­kozó tölgyfa alatt megpihenő vendég nyakába víz zúdult, ha netán hozzáért egy bizonyos ághoz. Hu­mor és fantázia, a látogatók kacaja és elismerése volt a biztosítéka annak, hogy ismét visszatérnek ide. A nyárilakban a „Nagy sas serlege", s benne víznek tűnő negyed liter erős vodka várta azt, aki későn érkezett a megbeszélt rendezvényre, s jaj volt annak, aki innen kilopakodva olyan kőre lépett, melyből zu­hanyként tört elő a víz. A cár szórakozott, a nép messziről figyelte a kivi­lágított kastélyt és hatalmas parkot. A nürnbergi tárgyaláson harmincnégyezer műemlék

Next

/
Thumbnails
Contents