Nő, 1974 (23. évfolyam, 1-52. szám)
1974-05-03 / 18. szám
< z z H< 06 < oc Ш Ш í Zo Э Ö О u. MEM V* NAGY ÚGY? Tisztelt Szerkesztőség I Még nem olvastam végig az Ifjú szemmel rovatban a Nem nagy ügy? . .. címen közölt írást, mikor már megérlelődött bennem az elhatározás, hogy erre okvetlen válaszolok. Mert az igazságérzetem és a fiatalság iránt érzett szeretetem azt diktálja, hogy hallassam én is a szavam. Külön megörültem, mikor olvastam, hogy a szerkesztőség az olvasók tanácsát kéri. A levelet többször is elolvastam, s rájöttem, hogy az esetnek több szereplője van, mint amenynyit a Csillának nevezett — levele nyomón nagyon intelligensnek tűnő — levélíró említ. De vegyük az esetet sorjában: Egy kislány — nem írta, érettségi vagy a kilencedik osztály után-e — élete első csalódását élte át, amikor nem vették fel abba az iskolába, ahová képessége és kedve szerint jelentkezett. Első lépése tehát nem sikerült. Ez a tény önmagában elég súlyos csalódást okozhatott, de a kislány nem kesergett a megváltoztathatatlanon, hanem reálisan számolva a lehetőségekkel, munkát vállalt, önbizalma megerősödött, örült az önálló keresetnek, s annak a ténynek, hogy a dolgozó társadalom hasznos tagja lett, s egyenértékű munkatársa az üzem régebbi dolgozóinak. Mint írja, kollégái kedvesek, szívesek voltak irányában, készségesen segítették, ha munkájával kapcsolatos kérdésekben tanácsért, útmutatásért fordult hozzájuk. Különösen két kolléganője — Anna és Ica — voltak rá hatással. Viselkedésük, őszinteségük, közvetlenségük megnyerte tetszését, s követendő példaképnek tekintette őket. Ez a kellemesnek indult kapcsolat azonban megváltozott, amikor a férfi kollégák is észrevették a kislányt, s különösen az Imre nevezetű kezdte el az odaadó pártfogást. Anna meg is jegyezte, hogy felesége majd kisírhatja Csilla miati a szemét. No, itt álljunk meg egy pillanatra! A feleségnek a sírásra nyilván már máskor is voll oka, ha Anna tudta, hogy egy új, fiatal munkatársnő megjelenése mit jelent Imréék családjában. Miért nem figyelmeztette hát a kislányt: „Vigyázz, nem te vagy az első, akit a »kedves kolléga» túláradó szimpátiával vesz körüli" Lehet-e hibáztatni Csillát, akinek talán még senki sem udvarolt — hogy örült a jó fellépésű, jólöltözött, okos, a munkahelyén megbecsült kolléga érdeklődésének, különösen akkor, amikor az autóval várta, s úgy szállította haza. Ekkor már okvetlen közbe kellett volna lépnie a levélben nem említett szereplőnek, a kislány édesanyjának. Gondolom, Csilla otthon elmesélte, kik a munkatársai, hogy fogadták, miben segítik, milyennek ismerte meg őket, milyen a munkatársak egymáshoz való viszonya. Lehet azonban, hogy Imréről — tekintettel arra, hogy nős — hallgatott. De ha egy fiatal lányt autóval hoznak haza a munkából, nem kell-e azt az édesanyjának észrevenni, s megkérdezni, hogy ki az illető, miért, milyen szándékkal foglalkozik a lányával? Csilla életében megjelent a FÉRFI, s úgy érezte, beszélnie kell róla valakivel, s meg nem gondolva, kit tisztel meg bizalmával, kolléganőinek mondta el, hogy olyannak szeretné a párját, mint Imre, vagyis, hogy ő az ideálja. S a „kedves" kolléganők úgy véltek neki használni, hogy gyorsan visszamondták az érdekeltnek, sőt érzésem szerint meg is toldották. Azután milyen „szép példát" láthatott a munkahelyén? Enyhén szólva „fesztelen" viselkedést, közös iddogálásokat. Ügy látta, ez bevett szokás. Hibáztatható-e, hogy iparkodott követni? S mindennek tetejébe a névnap megünneplése: Ittak és megint ittak, s a kislány nem is emlékezett, mikor mentek haza. Csillának bizonyára megártott, mert nem feltételezem róla, hogy gyakran iszik. S akkor jött a feleség, meglátta kedves párját összeölelkezve egy fiatal lánnyal, hát kit is hibáztathatott volna, ha nem Csillát? De ezzel a dolog még nem ért véget. Betelefonált az üzembe, hoqy veszélyben van a családi boldoqsága, tűnjön el a bűnös, hadd álljon helyre a megbillent családi egyensúly. Szerény véleményem szerint baj van az olyan családi boldogsággal, amelyet egy kislány feltűnése fel tud dúlni. Csilla és Imre ügye közüggyé vált, s a „kedves" kollégák és kolléganők az Erény és Tisztesség nevében a kislány ellen fordultak. S a lovag, az okos, a megbecsült, a derék, a két aranyos kisgyermek apukája kioktatta Csillát mondván: „Egy lánynak tudnia kell, meddig mehet el, mit engedhet meg magának." Igaz bizony: ezt egy lánynak tudnia kell! De hadd figyelmeztessem a bölcs férfiút, hogy egy idősebb, közmegbecsülésnek örvendő dolgozónak, nős embernek és két gyermek apjának is Illene tudnia valamit a fiatal kolléganővel való viselkedés mikéntjéről! S hadd emlékeztessem arra is, hogy a kezdeményező, a hódításba az autót is belekalkuláló fél ő volt. Nem kell nagy emberismerőnek lenni ahhoz, hogy a fenti tulajdonságokkal és lehetőségekkel rendelkező férfi könnyű prédának tekinthet egy tapasztalatok nélküli fiatal teremtést, különösen akkor, ha munkahelyén a helytelenül értelmezett munkatársi jó viszony ezt szinte támogatja. Nem mondom, hogy a kislány teljesen hibátlan vagy ártatlan ebben az ügyben. Az első hibát ott követte el, hogy édesanyjával nem beszélt rokonszenves kollégájáról, nem volt hozzá bizalmas, őszinte. A fiatalok gyakori hibája, hogy problémáikkal barátnőkhöz, munkatársakhoz fordulnak, s nem azokhoz, akikkel minden gondjukat, bajuka, örömüket és sikereiket kellene megbeszélniük — a szüleikhez. Rátérve az ügy főszereplőjére és szenvedő alanyára, Csillára — bár tapasztalatlansága, fiatalsága némileg menti — nem gondolt-e arra, hogy az illető nős ember, aki gyermekeit — állítólag! — szereti, neki milyen szerepet szánhatott? A szerető vagy a játékszer szerepét. Talán keménynek tűnnek ezek a szavak, azonban ez az igazság, s ezzel szembe kellett volna néznie. Nem tudom mi lesz az üzemi vezetőség döntése, de azt ajánlom, ne maradjon abban a környezetben, amely ebbe a kellemetlen helyzetbe sodorta. Próbáljon más munkahelyet keresni magának, s okuljon a tapasztaltakból. Az új munkahely, új feladatok, új emberek, új lehetőségek, egyelőre lefoglalják majd az ideiét és a gondolatait, s nem fog feleslegesen rágódni, bánkódni a megtörténteken. S. /. pedagógus Kettős ünnepet jelentett az idei húsvét a Král'ovsky Chlmec-i (királyhelmeci) Póndy családban: a tavasz ünnepén kívül egy újabb piros betűs nap került a családi krónikába, a nem egész kéthónapos Marianne névadóját ülte a boldog, most már négytagú fiatal család. A meghitt, vidám hangulatú családi ünnepséget két határkövet jelentő „nagy nap" előzte meg a mostanit — 1969. szeptember 13-án a két, egymást már gyermekkora óta ismerő fiatal házasságkötésének napja és négy évvel ezelőtt Norbert fiuk születése. A boldogságot jelentő gondoskodással teli napok, hónapok következtek, és ma mindketten meggyőződve állítják, hogy így képzelték el az életüket, sikerült megvalósítaniuk akkori elképzeléseiket. Váratlan eseményként köszöntött a családba az utolsó választásokon Pándy Péternének képviselővé választása a Nemzetek Kamarájába. — Váratlan, de botdog, felelősséget jelentő feladat volt ez számomra. Újdonság és számos, áthidalásra váró probléma. Egy gyermeknővér számára izgalmas a nyilvános népgyűléseken beszámolni arról, amit választói várnak tőle. A SZISZ iskolai szervezet elnökéből — a városi szervezetben kifejtett odaadó tevékenykedés után vált Pándyné a trebisovi (terebesi) járás képviselőjévé. Házasságkötésük napján talán még nem is gondolták, hogy azonos elképzelésük a féltékenykedés nélküli boldogságról rövid idő múlva bizonyítást nyer. ZEMÜNK FÉNYE Szakemberek kisgyerekekkel kísérletet ~^*»»»"' folytattak, hogy megállapítsák, mit ennének, ha többféle tápláló étel közül ők maguk választhatnának. 8—10 hónapos gyerekeket választottak ki, akik addig kizárólag anyatejet kaptak. Minden étkezéskor 6—8 tányért tettek a gyerekek elé, amelyben a legkülönbözőbb táplálék vofí, ami korának megfelelhetett. A kísérletből három lényeges dologra jöttek rá. Először, hogy azok a kisbabák, akik maguk választhattak többféle étel közül, szépen fejlődtek, égyik sem lett túl kövér vagy túl sovány. Másodszor, minden kisbaba úgy válogatta meg az ételeket, hogy minden szakember véleménye szerint bizonyos időn belül elfogathatóan sokoldalú étrend alakult ki. Harmadszor az étkezésről étkezésre, egyik napról a másikra a gyerekek étvágya sokat változott. Az egyes étkezések nem kiegyensúlyozott rendszer szerint alakultak, flőfordult, hogy az egyik kisbaba néhány étkezéskor kizárólag főzeléket evett. Egy idő múlva azonban rátért a keményítő-tartalmú ételekre. Megtörtént, hogy valamelyik kisgyerek egyik étkezésre csak répát evett, talán négyszer annyit, mint amennyit egy felnőtt rendes adagnak nevezne és ezután a lakmározás után nem hányt, nem fájt a hasa, nem kapott hasmenést. Másik gyereknél megfigyelték, hogy napokig marhahúst evett. Egy darabig átlagos adagot fogyasztott belőle, majd elkezdett nőni a húsigénye. Addig fokozta az adagot, míg végül négyszer anynyit evett, mint amennyit elégnek mondtak volna. Ezt a mennyiséget több napon át elfogyasztotta, majd csökkenteni kezdte az adagot. Abból, hogy a gyerek húisgénye előbb nőtt, majd csökkent, arra következtettek, hogy a szervezetnek valóban szüksége volt akkor a húsra, és ez a szükséglet alakította így az étvágyát.. Ebből a kísérletből azt a tanulságot vonhatjuk le, hogy az édesanya rábízhatja magát a gyerek természetes étvágyára, és nem kell aggódni, ha a baba egy ideig nem hajlandó bizonyos ételt elfogyasztani. — zs —
