Nő, 1974 (23. évfolyam, 1-52. szám)
1974-03-15 / 11. szám
vasárnap, és ez a meglepetésnek számító látogatás, mert újra megbizonyosodhattak _ arról, hogy nincsenek elfelejtve ... 3 Farkas Ferencné, 21 éve, vagyis a megw nyitás óta igazgatja a nyugdíjasok otthoni nának életét, lóié kérdeztem meg, hogy gj voltak-e már máskor is látogatói az otthon“■ nali? g — Szép és követésre méltó hagyományét! nak számít már nálunk, hogy a helybeli P óvoda, iskola, a nőszervezet és a Vörös“ kereszt tagjol, a Salai (vágsellyei) Duslo m SZISZ szervezetének küldöttsége, a gálán- 3 tai (galántai) gimnázium tanulói és a X sládkovicovói (diószegi) cukorgyár dolgozói Időnként, különösen a nemzetközi nőnap és karácsony táján ellátogatnak hozzánk, hogy egy kedves találkozás élményével gazdagítsák önmagukat és otthonunk lakóit is. Ml egymás között is rendezünk szórakoztató délutánokat, így ünnepeltük meg a tél búcsúztatását, ahogy mondják a farsangfarkát is, jelmezzel, lemezhallgatással, farsangi fánkkal, kocsonyával és sok-sok vidám pillanattal. Bárki keres fel bennünket, mindig, mindenkinek nagyon örülünk. Simko Ferencnével, a nőszövetség vágói helyi szervezetének elnökével munkájukról beszélgettünk. Elmondta, hogy gyakran rendeznek táncmulatságot, műsoros estéket, hogy azok jövedelméből örömet tudjanak szerezni a falujuk öregjeinek, a kosúti nyugdíjasok otthona és a tomafíkovói (tallósi) gyermekotthon lakóinak is. Legközelebbi tervük az, hogy az ízületi bántalmakban szenvedd öregeket gyógykezelésre küldjék Pleifanybo. Májusban a Vöröskereszt tagjaival közösen kirándulásra készülnek Banská Bystricára és környékére, felkeresni a partizánharcok emlékműveit. Júniusban virágbált rendeznek, ősszel pedig sütő-főző tanfolyamot, kizárólag a férfiak számóra, azzal a céllal, hogy segítséget nyújthassanak szükség esetén munkában levő feleségüknek. Mosolyogva árulta el, hogy már szép számmal akadtak jelentkezők. Igen jó benyomást hagyott bennem ez a vasárnap délután. Mindaz, amit itt láttam és tapasztaltam, arról győzött meg, hogy nálunk a szeretet és az emberiesség egyre mélyebben gyökerezik. KŐSZEGI ZSUZSA a legnagyobb örömet a nagyszülőknek, akik idős korukban érték el azt a társadalmi gondoskodást, melyről valamikor még csak nem is mertek álmodozni. Ebből az alkalomból sok kedves kívánságot tartalmazó táviratot kaptak, melyből a szeretet és a hála érzése áradt.“ DANKO FERENCNÉ ÍRJA STREDA NAD BODROGOM-RÖL (BODROGSZERDAHELYRŐL): „Községünkben példásan gondoskodnak a nyugdíjasokról. A helyi vendéglőben negyvenötén étkeznek, és akiknek nehezükre esik a járás, azoknak a szociális nővérek házhoz viszik az ebédet. A gyengélkedő öregeket falunkban öt szociális nővér gondozza. Ezenkívül a hnb vezetősége ellátja télre tüzelőanyaggal idős polgárainkat és gondosan intézik más kérelmeiket is.” DARÁZS JÓZSEF, A KRÁLOV BROD-I (KIRÁLYRÉVI) NYUGDÍJASOK TALÁLKOZÓJÁRÓL TUDÓSIT: „Az ünnepi beszéd után gazdag kulturális műsor következett, amellyel a falu úttörői és SZISZ-tagjai lepték meg a vendégeket. Meghittek voltak az ajándékozás percei is. Szíjártó elvtársnő, a helyi nőszervezet elnöke minden idős polgárnak ajándékot adott át. A találkozó olyan jól sikerült, hogy a nyugdíjasok maguk kérték a község vezetőit, hogy máskor is rendezzenek számukra ilyet.“ VÁMOS D. ILONA leveléből megtudtuk, hogy Buiincén (Bussán) is megtartották az öregek napját, amelyen a 80 éven felüli lakosok vettek részt. A nőszervezet tagjain kívül az óvodások, az úttörők és a SZISZ-tagok is köszöntötték őket. KOVÁCS ILONA strekovi (kürti) olvasónk .levelét szándékosan hagytuk a sor legvégére, mert tartalma: „A nőszövetség strekovi (kürti) helyi szervezetének vezetősége elhatározta, hogy a Vöröskereszt tagjaival karöltve, meglátogatja a község idős lakosait. Kis ajándékcsomagokat készítettünk és felkerestünk minden nyolcvan éven felüli bácsit és nénit. Harminckét ajtón kopogtattunk be és mindenütt nagy méghatódottsággal fogadtak bennünket, öt falunkbéli idős ember él a kováőovcei (kovácspataki) szociális otthonban, őket is felkerestük, de ez a látogatás fájdalmas emléket hagyott bennünk. Többen panaszolták, hogy gyermekeik feléjük sem néznek. S a legszomorúbb az volt, amit az egyik idős néni mondott: „A gyermekeimet már nem is bánom, de az unokáimat nagyon szeretném látni.“ Nem szabad elnézőnek lennünk a környezetünkben élő olyan emberek iránt, akik legelemibb kötelességeiket is a társadalomra hárítják. Nőszervezeteink e szép és nemes tevékenység mellett azzal is törődjenek, hogy soraikban, községükben, környezetükben ne legyenek idős szüleik iránt közömbös gyermekek, családjukkal nem törődő emberek. ideje van szívesen áll rendelkezésére a véradó állomásnak. Azonkívül tagja a Vöröskereszt alsószeli helyi szervezetének, és feladatának tekinti annak támogatását, Ilyen formában Is. A főorvosnő a régi véradókat Ismerősként üdvözölte, a fiatalokat biztató mosollyal fogadta. Végigjárta a véradó állomás helyiségeit, ellenőrizte a műszereket. Azután megindult az életet ajándékozók vizsgálata — majd sorra nyújtották karjukat, hogy vérükkel a legdrágább kincset, az egészséget adják vissza a rászorulóknak. — kzs — az igazsághoz Nem állíthatom, hogy hoszszú utat tettem meg az igazság felismeréséig, hiszen még a tizenévesek csoportjába tartozom. De mint általában a fiatalokat, engem is érdekelnek a világ létezésével keletkezésével és fejlődésével kapcsolatos kérdések. Crdekelnek, és nem csupán kiváncsiságból, hanem azért, mert tudom, hogy az objektiv valósághoz, a minket körülvevő anyagi világhoz való viszonyunk alapvetően befolyásolja cselekedeteinket, tetteinket. Ettől függ tehát az ember helye a társadalomban, és megfordítva is érvényes: ettől függ a társadalmi haladás is, és végső soron az emberiség fejlődése. A világnézeti kérdések igen régóta foglalkoztatják az emberiséget. Ennek igazolása történelmi tény, ehhez nem fér kétség. Minden kornak megvolt a maga világnézett felfogása. De minden korban akadtak emberek: tanultak, müveitek, lángelmék; akik tudásukkal forradalmasították az elavult nézeteket, akik cáfoltak és bizonyítottak. akiknek munkássága. felfedezései, az emberiség fejlődésének nagy mérföldkövei voltak, pl. Galilei, G. Bruno, Kopernikusz. A történelem, a későbbi korok Igazolták messzire látó elméjük igazát ... Lehet, hogy önmagámtól sohasem jutok el addig a felismerésig, hogy a világ anyagi, fejlődésben, változásban van. Talán ha csupán idős szűkszavú szüleim, mások után mondott szavaiban keresem a választ, máig is töprengenék lényeges kérdéseken. Tévedés ne essék, nem keresem a szüléimben a hibát! ők oly korban születtek, amikor még gondolkodás nélkül kellett elfogadniuk öröknek hitt nézeteket, sőt még a kétkedés is bűn volt! Gondolkodni is csak a legbátrabbak mertek, akiket bár névtelenül, de hősöknek neveznék, — hiszen évezredek megkővesült dogmáival szemben vették fel a harcot... Az én szüleim becsületes, dolgos emberek, tisztelem őket. De tudom azt is, hogy ez az életfelfogás nem saját meggyőződésükből fakad, hanem gyermekkorukban igy szokták meg: függtek egy földöntúli erőtől, hatalomtól (istennek nevezve azt), aki tudott minden lépésükről, minden cselekedetükről, aki bünteti vagy jutalmazza az embereket tetteik szerint ... tatni már aligha tudom, de én boldog vagyok, hogy emberi szabadságérzetem, méltóságom, gondolatvilágom szabadabb, mint az övék. Csodálattal tölt el engem az emberi ész alkotta anyagi és szellemi világ: a művészetek, a technika vívmányai, az orvostudomány csodálatos eredményei, a csillagászok széditő előrejelzései, a kutatók, a feltalálók, tudósok eredményei... Pedig oly keveset tudok a világról! Szűk kis környezetembe csak a tv, a rádió és az újságok közvetítik a világ híreinek, változásainak lényegét... S még ebből is mi az, amit én fel tudok fogni? Tudom, hihetetlenül kevés... De azt fel tudom fogni igy is, mi minden jó és szép történhetne még, ha az egész világon béke volna, ha minden ember tudása legjavát a béke és haladás ügyének szentelné, ha azonos világnézetet váltanánk és közös célért harcolnánk. Hogyan hihetném hát azt, hogy a világ tőlünk, emberektől független, hogy nem az emberi kéz, az emberi elme a megváltoztatója, s hogy nem mi vagyunk egyedül saját sorsunk kovácsai? Éppen ezért felelősséggel is önmagámnak és embertársaimnak tartozom, tehát úgy kell élnem, és dolgoznom, hogy önmagam és mások előtt megálljam a helyem. A mai fiatalnak, akit az iskolában felvérteztek a tudomány alapjaival, nem kell göröngyös utat megjárni, az igazságig. £n hiszem is, hogy a hozzám hasonló fiatalok igy gondolkodnak. De azt nem állítom, hogy az érvek-ellenérvek csatájában történhet valami „döntő ütközet", ami végérvényesen megmutatja, merre van az igazság útja. Az én életemben Is volt egy ilyen ütközet, néhány évvel ezelőtt. Mégpedig; Családunk a Tv képernyője előtt nézte a szovjet kozmonauták űrsétáját. £n, talán nem Is tudatosítva különösen kijelentésem súlyát (és igazát), ennyit szóltam: Ezek történelmi pillanatok az emberiség fejlődésében. Mire idős nagymamám a legkomolyabb tekintettel fordult felém: ... Hát csak nem hiszed, hogy ez a film igazi!?... Mondanom sem kell, ezt a napot sok-sok vita követte közöttünk. Nem volna helyénvaló most győztesről és legyőzőttről beszélnem. Mert bár nagyanyám ritkán kerekedett felül a vitában, egy valamire rájött: a gondolkodás izére. Arra, hogy talán másként Is lehet, mint ahogy ő ezt hitte. Talán a vallás tanítása mégsem szent és sérthetetlen... Bár az igazság felismeréséig nem jutott el, de a haladás útjára lépett, és azt már nem lehet legyőzni! LELKES ETEL, főiskolai hallgató Nézeteiket megváltoz-
