Nő, 1974 (23. évfolyam, 1-52. szám)

1974-03-08 / 10. szám

E sorozat hűen tükrözi azt a nehéz útkeresést, amely nélkül talán egyetlen ember sem juthat el a tudományos világnézetig. Ez az út küzdelem, hiszen útvesztőkön át vezet, külső és belső akadályokkal kell megbirkózni. Mi, akik már átjutottunk ezeken az útvesztőkön, akik már elsajátítottuk a tudományos világnézet alapjait, elmondhatjuk, hogy ehhez a meggyőződéshez céltudatos, átgondolt irányításra, nevelésre van szükség. Nevelésre, mégpedig a korai gyermekkortól. Mert nem mindegy, hogy mikor és hol kezdjük el a világnézeti nevelést.

Az ember életét sorsdöntőén meghatározzák azok az érzelmi tapasztalatok, amelyek életének iegkoraibb szakaszában érik. A kisgyermeket sok-sok kötelék fűzi a családhoz: megtanulja, átveszi szülei szokásait, életmódjukat. Ha a szülők vallásos világnézetűek, ha babonákkal, tévhitekkel hadakoznak, ha a világ keletkezésének, alakulásának, értékelésének magyarázatában nem a tudomány ismereteire támaszkodnak, hanem egyszer elfogadott és öröknek hirdetett dogmákra, akkor a gyermekben sem alakulhat ki a tudományos világnézet. Vagy legalábbis hosszú és tévedésekkel teli úton át jutnak el odáig. Tehát már gyermekkorban fontos, hogy a szülő ne vezesse útvesztőkbe gyermekét. Kötelességünk nyíltan, őszintén segíteni gyermekeinket abban, hogy a helyes úton járhassanak. Talán még sokan vannak az idősebb korosztály tagjai között, akik ezt az utat nem tudták megjárni. Ez a múlt társadalom bűne, amelynek érdeke volt, hogy a tömegek sötétségben maradjanak. De sajnos, akadnak olyanok is, akik a felelősséget az idős nagyszülőkre hárítják, hogy így mentesek legyenek ez alól.

Ismertem egy tanítványom nagymamáját, aki valóban idős korában kezdte az igazság útját járni, és nemcsak ő maga lett más ember, hanem egy fiatal életet, az unokáját is a helyes útra térítette. A történet csupán ennyi: Az édesapa egy nagyüzem jó dolgozója volt, az anya ugyancsak, sőt közéleti tevékenységet is kifejtett. Az ismerősök úgy tudták és úgy is tekintettek rájuk, mint tanult, müveit emberekre, akiknél már természetes, hogy tudományos világnézetet vallanak, és a vallás gyakorlása nem probléma számukra. Gyermeküket azonban mégis beíratták hitoktatásra. Ez meglepetést okozott a munkatársak körében, és meg is kérdezték a szülőket, vajon mi késztette őket arra, hogy gyermeküket nem úgy nevelik, ahogy ők mások előtt mutatkoznak. A válasz egyszerű volt: azért történt, mert a nagymama néha elvitte a gyermeket templomba, és így akarták megőrizni a családi békét, harmóniát. Csakhogy a nagymamával soha nem is beszéltek őszintén erről a kérdésről, ő azt tette, amit saját élete során kialakult szokásai diktáltak. Egyszer aztán a kis unoka megkérte a nagymamát, hogy menjen el vele egy vasárnap délelőtti gyermekműsorra, egyszer szeretne azon részt venni. (T. i. az üzemi klubban minden vasárnap délelőtt műsort adtak, aminek a gyerekek igen örültek, és szívesen látogatták.) A nagymama elcsodálkozott azon, hogy ott mi mindennel foglalkoznak a gyerekek, jól érzik magukat, játszva, és szórakozva művelődnek. Azontúl aztán törzsvendégei lettek a klubnak: a nagymama és az unoka. Csak annyi kellett ahhoz, hogy a gyermek fejlődése értelmesebb, helyesebb útra térjen. Hogy szabad idejét és szárnyaló fantáziáját arra használja fel, hogy a bennünket körülvevő, való világgal ismerkedjen, értelmét csiszolja.

A fiatal generáció neveléséért, fejlődéséért tehát mindannyian felelősek vagyunk. A nevelésben pedig minden ékes szónál többet ér a példamutatás!

HAJTMAN BElANE pedagógus,

Stúrovo-Nána (Párkánynána)

A Csehszlovák Rádió magyar adásának és a Nő szerkesztőségének közös adása.

Elmúlt már néhány nap azóta, hogy lezajlott a Szlovákiai Nőszövetség II. kongresszusa, gondolatban mégis gyakran visszatérünk a bratislavai Kultúra és Pihenés Parkjába. A nagy tanácskozóteremben az asztalok mellett nők ülnek: asszonyok, lányok, szőkék, barnák, hamvason üdék és olyanok is sokan, akiknek már barázdákat és szarkalábakat rajzolt arcukra az élet. Különfélék, de valami közös bennük: Nem önmagukért, hanem egymásért vannak itt. Közös a céljuk, közösek a feladataik. Mindannyian forradalmárok a maguk nemében, akik a békében is a szebbért, jobbért harcolnak.

A nő lényegében mindig olyan, amilyenné a kor, a társadalom alakítja. Sok minden függ attól, milyen lehetőségeket nyújt számára, mitől fosztja meg, mennyiben nyújt szabad szárnyalási lehetőséget képzelőtehetségének, alkotókedvének, vagy milyen mértékben köti meg, fékezi tenniakarását. De van ennek az állításnak egy ellenérve is, amely szerint a nő saját maga alakítja, formálja a kort, amelyben él, meghatározza annak arculatát, harmonikussá teszi belső tartalmát. Mert amellett, hogy a nő gondos, céltudatos és praktikus, „éppen olyan értelemmel és intelligenciával rendelkezik, mint a férfiak, sőt sok esetben ezek az adottságai még nagyobb mértékben megvannak” (Komensky).

Ezt az idézetet most nem dicsekvésképpen, vagy férfiak elmarasztalása végett irtuk le. Pusztán csak azért, hogy ismételten rámutassunk: a mi szocialista hazánkban észlelt gyors előrehaladásnak, az életszínvonal rohamos növekedésének záloga éppen az volt, hogy pártunk és kormányunk szabad utat biztosított képességeink teljes kibontakozásának.

Arról, amit az elmúlt esztendőkben megvalósítottunk és amit még a jövőben tennünk kell, nyilatkozzanak a küldöttek:

* * *

Ferencei Anna, a Dunajská Streda-i (Dunaszerdahelyi) Járási Nemzeti Bizottság szervezési osztályának vezetője, o VNB képviselője, az SZNF Érdemrendje III. fokozatának és a „Hazának tett szolgálatokért" kitüntetés viselője. Az érdemrenddel méq 1948-ban, mint a felkelés aktív résztvevőjét tüntették ki a Dolny Kubín-i járásban, a másik állami kitüntetés, amelyet az SZNF 20. évfordulóján nyújtottak át Ferencei elvtársnőnek, úgy hisszük, már nemcsak a harcos múltnak, de annak a jelent építő igyekezetnek is szól, amelyet különféle tisztséqekben a felszabadulás óta kifeitett. Sokrétű társadalmi munkáidban jelentős helyet foglal el a nőszövetséqben végzett tevékenysége. Mint a járási bizottság tagjának, nagy érdeme van azoknak az eredményeknek létrehozásában, amelyeket a dunaszerdahelyi járás nőszervezetei az évek hosszú során keresztül a nők helyzetének javítása érdekében, a politikai-nevelő munkában és az eqész társadalmunk javát szolgáló értékek kitermelésében tettek.

Ferencei elvtársnő a kongresszus szünetében elmondta :

— Eredményeinket állandóan növelni szeretnénk, hoav a jövőben is bebizonyítsuk, járásunk méltó a „Köztársaság Érdemrendjé“-re. Szocialista versengésünk 1972-ben kétmillió nyolcszázezer, 1973-ban már ötmillió százezer korona értéket jelentett. Ebben az esztendőben járásunk harminchét női szocialista munkabrigádja a férfiakkal együtt, méa jobb eredményekért versenyez. Az SZNF és hazánk felszabadításának 30. évíordulóio tiszteletére járásunk nőszervezetei 85 840 brigádórát dolqoznak le a környékszéoítésen, ami oénzben kifejezve, több mint eavmillió koronát jelent. Miben látjuk leafontosabb feladatunkat a jövőben? A kádertartalékok, az ifjúság nevelésében. Ez olvan gyümölcsöző befektetés, amelv társadalmi életünk színvonalának növelésében, gazdasági eredményeinkben kamatostól megtérül.

* * *

A Roznavai (Rozsnyói) Kommunális üzemek dolgozó nőinek küldötte, Liotók Aliz mesternő, a VNB képviselője. Munkaköréből eredően a nőszövetséq járási bizottságának tagjaként is a szoláltatások problémáival foglalkozik. Ez a terület áll hozzá a legközelebb, ezen a téren tud a leqtöbbet segíteni. Eredményes társadalmi munkájáért több elismerő oklevéllel tüntették ki. Milyen örömet-gondat hozott magával a kongresszusra a rozsnyói járásból?

— A helyi szervezetek értékelő gyűlései és járási konferenciánk is lelkes, optimista légkörben zajlott le. Lépten nyomon tapasztalhattuk, hoqy az elmúlt esztendők sikeres politikai-nevelő munkájának lecsapódása a nők fokozottabb öntudatra ébredésében, határozottabb fellépésében és abban nyilvánul meg,

hogy nem félnek a felelősségtől, vállalják az igényesebb, szélesebb látókört, képzettségét kívánó tisztséek betöltését is. Ezért kell szorgalmaznunk járásunkan a további munkalehetőségek biztosítását, hogy minél több nőt foglalkoztatni tudjunk. Van még tennivalónk a szolgáltatások hálózatának kibővítésében is. Rövidesen megnyitjuk járási székhelyünkön a Szolgáltatások Házát, de ezzel egyidejűleg falvainkban több begyűjtőhelyet is kell létesítenünk, hogy a földművelésben dolgozó nőknek is megkönnyítsük a második műszakot. Mert azok a családok, ahol az anya is munkaviszonyban van, igénylik a szolgáltatásokat. Nemcsak a nők, a férfiak is. Egy férj hozta el múltkor vasaltatni az otthon mosott fehérneműt. Érte is ő jött. Amikor a nagy halom kivasalt ruháért járó összeget fizette, meglepődve mondta: — Menynyit dolgozott a feleségem eddig ezért a tizenhat koronáért, de ezután nem engedem. — Megerősítettem igazában. Mert mennyivel hasznosabb tud lenni minden nő, ha így megtakarított idejét gyermekneve-