Nő, 1974 (23. évfolyam, 1-52. szám)
1974-02-22 / 8. szám
— S felgyúltól, ragyogtál, mire Február véget ért. Zsibbadt testem ereibe Éltető szenvedélyt Csiholtál és bukfencet hányt Vérem, úgy lobogott, És megfojtottam a homályt, Mely makacsul fogott. Tüdőm kitágult, úgy szedett Tiszta, friss levegőt, A szemem gyújtó fényt evett, S a csontom új erőtl És szóra nyílt, új szóra szám, Halld, te csodálkozó: A fagyos, havas február Volt a csodát hozó: Meleget adott, fényt adott, Erőt, s új életet, Kigyújtotta a csillagot, S fényében élhetek! Tél volt akkor is, — február, S nyögte fagyát a föld. A bujdosó csillag-sugár Még messze tündökölt. A szomorúság asztalom Mellé ült, s faggatott: Kedvemet miért altatom, És miért hallgatok? Dolgos kezem, mely tettre nőtt, Bénán mért lógatom? Zsibbadtan bennem az erőt Elveszni mért hagyom? Meg-megvonagló néma szám Nem akart vallani, Pedig már tudtam: éjszakám Hajnalt fog bontani) Már éreztem, hogy ajkamon Új, vidám dal ered, S erőmet is visszakapom, Csillag, ha gyúlsz, — veled! CSONTOS VILMOS volt akkor
