Nő, 1973 (22. évfolyam, 1-52. szám)

1973-02-03 / 6. szám

Hilda Mádra edzőnő és védencei Liana Drahová Katka Lojkovidová és Július Sagáth Már hosszú évek óta, amióta a Tv „világon van", egyetlen egy tél sem múlik el anélkül, hogy jó pár ezer rajongó áhítatosan végig ne izgulná a képernyő előtt a műkorcsolyázás Európa- illetve világbajnoksá­gát. Az idén a bratislavaiak dicsekedhetnek azzal, hogy ebből nekik jutott a legnagyobb „falat": ebben az évben Szlovákia fővárosa lett a világbajnokság színhelye. Nem vitás, hogy a legnagyobbak mellett, mint rendesen, eddig még ismeretlen csillagok is föltűn­nek majd. Bővebb tudósítás helyett azonban — ugyanis a rajtolók névsora lapzártakor még nem volt végleges — csak néhány morzsával szolgálha­tunk ebben a kis előzetesben. A szép „üstökös­pályát" befutott Ondrej Nepela ezen a világbajnok­ságon utoljára indul. Az sem titok, hogy az osztrák bajnoknő, Schuba, már egy jégrevü tagja, s így a nők mezőnyében nyilván érdekes küzdelem alakul ki a megüresedett emelvényért; úgy hírlik a két leg­jobb szovjet sportpáros is más-más összetételben fog startolni; a szervező bizottság hozzávetőleges adatai szerint a világbajnokságon Bratislava mint­egy 900 beavatottat lát vendégül — ebben a szám­ban benne vannak a versenyzők, edzők, riporterek, pontozóbírák, díszvendégek, szóval a hivatalos sze­mélyek; viszont jóval nagyobb turistaforgalomra készült föl a város — naponta körülbelül 1500 kül­földi jégrajongóra számítanak; a világbajnokságon egyébként 22 állam lesz képviselve és eddig össze­sen 34 Tv-állomás jelentette be érdeklődését. Bratislava tehát már hetekkel a nagy napok előtt lázasan készülődik — és amint felvételeink is bizo­nyítják — mindenekelőtt ott, ahol kell, a „porondon" azaz a jégen. — gé — PaIa • Innr tíMccmnnn

Next

/
Thumbnails
Contents