Nő, 1973 (22. évfolyam, 1-52. szám)

1973-09-01 / 36. szám

= Pl RÓ ASSZONY Moldován Domonkos, Vankóné Dudás Juli galgamácsai paraszt­festőasszonyról készített színes rövidfilmje több nemzetközi rö­­• vidfilm-f esztiválon — Magyar­­ország, Lengyelország, Itália — díjat nyert. A Budapesti Televí­zió is több alkalommal sugározta már, legutóbb Bratislavában a III. Insit Művészek Triennáléjára hívták meg Moldován Domon\ kost, filmjével együtt. A film budapesti bemutatója idején Hu­­bay Miklós tanulmányt írt a Du­dás Juli művészetét bemutató rövidfilm-költeményről, amely Hubay Miklós „Aranykor“ című kötetében is megjelent a Buda­pesti Szépirodalmi Könyvkiadó gondozásában. A mellékelt fényképek a film­ből valók, az alábbi részlet Hu­bay Miklós „Kék árkádia között“ című cikkéből: „Vankóné Dudás Juli galga­mácsai festőasszony képei már témáinál fogva is, valami olyas­miről szólnak, ami gyökerében köti össze az ittlakó népek életét. Ünnepet ülve újra meg újra bekapcsolódunk az élet lendüle­tes forgatagába: a temetés, a la­kodalom, a szüret, a húsvét, a napforduló ünnepein. Erről a megújulásról szólnak Dudás Juli képei. Azt rögzítik, ami a legma­radandóbb volt, és ami most már a legmulandóbb: a népélet cere­móniáit, a mítoszaink még élő emlékét. Vajon mi az, ami egy serdülő parasztlánykát (mert Dudás Juli gyerekkora óta fest) eljegyzett nemcsak a festészettel, hanem egy meghatározott témavilággal? Nem felelhetünk mást, minthogy feltehetően ugyanaz a megtartó erő, amely a közösségi élet for­máit a folklórban megőrizte, az igyekszik most az ő művészeté­ben utoljára még megörökíteni magát — a festmények immár mozdulatlan maradandóságában. Művei a gyermekkorunk és míto­szaink távolságában vannak tő­lünk. De a képíró asszony jelen­léte mintha megfordítana ke­zünkben egy látcsövet. A távol­ságot közelségnek érezzük. Gyer­mekkor-közelségnek. Mítoszkö­zelségnek. így ír Juhász Ferenc is Dudás Juli képei alá: „A világ tele volt képíró asszonyokkal és faragó emberekkel, népballadákkal, da­lokkal, teremtés- és halálmíto­szokkal és népmesékkel. Vigyáz­zunk, hogy ki ne haljanak az éneklő népek,“ A varsóiak legkedveltebb találkozóhelye az Óváros-tér. Tarka, gótikus házai festőién hatnak a nyári napsütésben. Este a kovácsoltvas gázlámpák fénye meseszerűvé teszi a városnak ezt a roman­tikus és történelmi emlékekben igen gazdag részét. Az Óváros is a romokból épült újra, és macska­köves utcái közé beszorult az elmúlt évszázadok levegője. Az egykori városfalon, a Barbakán ugyan farmernadrágos, Gulliveringes fiatalok, a jövő festőművészei a modern festészet legmerészebb alkotásait állítják ki, de élni és alkotni mégis itt szeretnek az Óváros kis manzárdszobáiban. Varsó lakói az emlékek és a kultúra szerelmesei. A Színház téren a varsói hősök szobránál, a „Nikédnél találkoztam gyermekeiknek Nike tör­ténetét mesélő lengyel anyákkal. Mikolaj Koperni­kusz, a világhírű lengyel csillagász, vagy Adam negyede 4 Varsó főpályaudvara 1 a háború után ... Ma ezen a helyen áll a Kultúra Palotája. Miczkiewicz költő szobrát úgy ismerik, mint Mária Sklodowska-Curie, a kétszeres Nobel-díjos vegyész első laboratóriumában elhelyezett múzeumát. A város közepén található Varsó legmagasabb épülete, a Kultúrpalota, ma a Lengyel Tudományos Akadémia székháza. Harmincadik emeletének ki­látójára gyorsfelvonó szállítja a kíváncsi idegene­ket, hogy innen, madártávlatból tekinthessék meg a romokból újraépült, egyre terjeszkedő várost. A főváros ifjúsága a nyári hónapok alatt is láza­san dolgozott a Lazenski körút építésén és a hozzá tartozó Visztula hídon. Az átadás határidejét 1974. július 22-re tűzték ki, a népi Lengyelország 30. év­fordulójára. Ez lesz a varsóiak ajándéka a szabad, békés építés ünnepére ... K. M.

Next

/
Thumbnails
Contents