Nő, 1973 (22. évfolyam, 1-52. szám)
1973-09-01 / 36. szám
= Pl RÓ ASSZONY Moldován Domonkos, Vankóné Dudás Juli galgamácsai parasztfestőasszonyról készített színes rövidfilmje több nemzetközi rö• vidfilm-f esztiválon — Magyarország, Lengyelország, Itália — díjat nyert. A Budapesti Televízió is több alkalommal sugározta már, legutóbb Bratislavában a III. Insit Művészek Triennáléjára hívták meg Moldován Domon\ kost, filmjével együtt. A film budapesti bemutatója idején Hubay Miklós tanulmányt írt a Dudás Juli művészetét bemutató rövidfilm-költeményről, amely Hubay Miklós „Aranykor“ című kötetében is megjelent a Budapesti Szépirodalmi Könyvkiadó gondozásában. A mellékelt fényképek a filmből valók, az alábbi részlet Hubay Miklós „Kék árkádia között“ című cikkéből: „Vankóné Dudás Juli galgamácsai festőasszony képei már témáinál fogva is, valami olyasmiről szólnak, ami gyökerében köti össze az ittlakó népek életét. Ünnepet ülve újra meg újra bekapcsolódunk az élet lendületes forgatagába: a temetés, a lakodalom, a szüret, a húsvét, a napforduló ünnepein. Erről a megújulásról szólnak Dudás Juli képei. Azt rögzítik, ami a legmaradandóbb volt, és ami most már a legmulandóbb: a népélet ceremóniáit, a mítoszaink még élő emlékét. Vajon mi az, ami egy serdülő parasztlánykát (mert Dudás Juli gyerekkora óta fest) eljegyzett nemcsak a festészettel, hanem egy meghatározott témavilággal? Nem felelhetünk mást, minthogy feltehetően ugyanaz a megtartó erő, amely a közösségi élet formáit a folklórban megőrizte, az igyekszik most az ő művészetében utoljára még megörökíteni magát — a festmények immár mozdulatlan maradandóságában. Művei a gyermekkorunk és mítoszaink távolságában vannak tőlünk. De a képíró asszony jelenléte mintha megfordítana kezünkben egy látcsövet. A távolságot közelségnek érezzük. Gyermekkor-közelségnek. Mítoszközelségnek. így ír Juhász Ferenc is Dudás Juli képei alá: „A világ tele volt képíró asszonyokkal és faragó emberekkel, népballadákkal, dalokkal, teremtés- és halálmítoszokkal és népmesékkel. Vigyázzunk, hogy ki ne haljanak az éneklő népek,“ A varsóiak legkedveltebb találkozóhelye az Óváros-tér. Tarka, gótikus házai festőién hatnak a nyári napsütésben. Este a kovácsoltvas gázlámpák fénye meseszerűvé teszi a városnak ezt a romantikus és történelmi emlékekben igen gazdag részét. Az Óváros is a romokból épült újra, és macskaköves utcái közé beszorult az elmúlt évszázadok levegője. Az egykori városfalon, a Barbakán ugyan farmernadrágos, Gulliveringes fiatalok, a jövő festőművészei a modern festészet legmerészebb alkotásait állítják ki, de élni és alkotni mégis itt szeretnek az Óváros kis manzárdszobáiban. Varsó lakói az emlékek és a kultúra szerelmesei. A Színház téren a varsói hősök szobránál, a „Nikédnél találkoztam gyermekeiknek Nike történetét mesélő lengyel anyákkal. Mikolaj Kopernikusz, a világhírű lengyel csillagász, vagy Adam negyede 4 Varsó főpályaudvara 1 a háború után ... Ma ezen a helyen áll a Kultúra Palotája. Miczkiewicz költő szobrát úgy ismerik, mint Mária Sklodowska-Curie, a kétszeres Nobel-díjos vegyész első laboratóriumában elhelyezett múzeumát. A város közepén található Varsó legmagasabb épülete, a Kultúrpalota, ma a Lengyel Tudományos Akadémia székháza. Harmincadik emeletének kilátójára gyorsfelvonó szállítja a kíváncsi idegeneket, hogy innen, madártávlatból tekinthessék meg a romokból újraépült, egyre terjeszkedő várost. A főváros ifjúsága a nyári hónapok alatt is lázasan dolgozott a Lazenski körút építésén és a hozzá tartozó Visztula hídon. Az átadás határidejét 1974. július 22-re tűzték ki, a népi Lengyelország 30. évfordulójára. Ez lesz a varsóiak ajándéka a szabad, békés építés ünnepére ... K. M.
