Nő, 1973 (22. évfolyam, 1-52. szám)
1973-08-11 / 33. szám
A szocialista országok nőlapjai föszerkesztőinek nevében libuia Mináiová a Slovenka és Németi Irén, a Nők Lapja fő* szerkesztője helyezték el a kegyelet és a szeretet virágait Jurij Gagarin szobránál dobozkákhoz hozzáerősítve a konzervnyitó. „Hogy a súlytalanság állapotában ne repüljön el a kezünk ügyéből“ — magyarázza mosolyogva Valentyina Tyereskova. Kortársaink ... Olyanok, mint bármelyik más ember. Mégis. Látogatók újabb csoportja érkezik, Gyerekek, nők, férfiak. Minden szem Valentyinát keresi. Az űrhajós osztag parancsnoka és Bikovszkaja asszony (V. Bikovszkij űrhajós felesége) várják kérdéseinket. Gyermeki kíváncsiság, emberi tudnivágyás azokban is: Mi az, amiben hasonlítanak, mi az, amiben különböznek tőlünk ... Hogyan élnek itt, a Csillagvárosban? Hogyan szórakoznak, élnek-e itt nagymamák is, hogyan tanulnak a gyerekek?... Az 1965-től épülő város egész élete érdekel bennünket. Derűsen hallgatjuk, hogy itt is nagy kincs a nagymama, hogy a legnagyobb sikere azoknak a kulturális i’endezvényeknek van, amelyeken a saját gyermekeik lépnek fel. Fű üde illatát, napfényben villanó rózsák, derűsen kék ég színét hoztuk el emlékezetünkben, — baráti kézfogás melegét zártuk tenyerünkbe, szívünkbe. Fallaci könyvére gondoltam: 'A „Ha meghal a Nap“ — nyomasztó, kilátástalan kaland, gépies, fogcsikorgató kínokkal edzett emberek világa: az amerikai űrhajósok között szerzett élményeit írta meg benne. Mennyire idegen világ az, milyen szomorú és rideg. Céltalan, mert embertelen. De itt, a szovjet Csillagvárosban melegen süt a Nap, és egyszerű szovjet emberek vállalják a hősi erőfeszítést, a küzdelmeket. Szívük és értelmük összhangjából edződik tudássá az akarat, amely a Jövőt, az emberiséget szolgálja. H. MÉSZÁROS ERZSÉBET-VÁROSBAN JÁRTUNK... Most egykori dolgozószobájában járunk, amely egy tragikus perc mozdulatlanságába merevítette, megállította az Időt, hogy ráébredjünk: a tudomány, a harc az Ismeretlennel, az emberi tudás győzelmei áldozatot is követelnek. Emberként élt, hősként küzdött. De az élet nem állt meg, csak azokra a percekre, amelyeket az emlékezet számára megkövetel. Példává nőtt egy ember. És munkáját a többiek folytatják, akik méltók rá emberségben, erőben, tudásban, akaratban. Ezt várja a szovjet űrhajósoktól az egész békeszerető emberiség. Chilei munkások, indiai diákok, hirosimaí anyák, a szocialista országok népe —• akiknek ajándékait a Csillagváros múzeumának egyik szobája őrzi. Megcsodáljuk a Jurij Gagarin jégtörő hajó modelljét, a Vosztok-ot, az űröltözeteket, de — nemhiába nők, háziasszonyok vagyunk — legtovább az űrhajós konyha „titkait“ fürkésszük. Fogkrémes tubusokhoz hasonló csomagolásban a leves (borscs), a kávé, a kakaó, a fagylalt. Nylon tasakban, kockacukor-formájú préselt kenyér, hal, túró, hús, sajt, csokoládé. Konzervdobozban borjúhús, tojás, pástétom, gombáshús. A Nepes csoportunk őrömmel írette körül Valentyina Tyereskovát, aki szívélyesen fogadott bennünket a Csillagvárosban luri) Gagarin űröltözete, amelyben 1961. április 12-én a világűrbe repült A „Szajúz 11" utasainak ruhája
