Nő, 1973 (22. évfolyam, 1-52. szám)
1973-06-30 / 27. szám
CO IVI CO ZÖLD DIÓ CUKORBAN Szép, gyenge zöld diót válaszszunk, tegyük bele egy széles szájú üvegbe és öntsünk ró annyi hideg vizet, hogy jól ellepje. Tegyük félre a kamrába és 14 rröpon keresztül mindennap szűrjük le róla a vizet és öntsünk rá frisset. Ekkor, ha a vizet leöntöttük róla, tegyük tálba és egyenként szurkáljuk ót egy vastag kötőtűvel keresztben úgy, hogy négy lyuk legyen rajta. Lábasban forraljunk fel annyi vizet, amennyit a dióhoz elégnek gondolunk. Mikor forr, tegyük bele a megszurkált diókat és főzzük fel ismét. Mikor már annyira fő, hogy a víz összefut a dió felett, akkor rögtön szedjük ki a diókat egy szitára és ha kissé megszikkadt, mérjük meg. Amennyi a dió súlya, ugyanannyi cukrot vegyünk hozzá és minden fél kiló cukorhoz vegyünk két vizespohár vizet, amelyet a cukorral együtt egy lábasban tegyünk oda főzni. Főzzük 15 percig, a rajta képződő habot szedjük le róla. Tegyünk bele 2—3 darabka fahéjat, szegfűszeget és friss vagy szárított narancs- és citromhéjat. Vagy ha azt akarjuk, hogy erősebben érezhető legyen a dión a fűszeríz, akkor lehet minden második, harmadik dióba a szurkálás helyén egy-egy szekfűszeget és felvágott narancs- és citromhéjat beledugdosni. A diót beletesszük a szirupba és addig főzzük benne, többször megkavargotva, ameddig a diók kissé ótfőttek. Ekkor egy tóiba szedjük ki a diót. A szirupot 10—15 percig tovább főzzük, akkor öntsük ró a dióra, úgy forrón és tegyük félre jól letakarva. Másnap szűrjük le róla a levét, újból főzzük 10—15 percig és ismét forrázzuk le vele a diót. Ezt ismételjük addig mindennap, ameddig annyi sűrű leve lesz, hogy a diókat éppen jól ellepje. Ekkor tegyük üvegekbe, kössük le és helyezzük hűvös, száraz helyre. Rigan Mária, Bratislava MAKOS TORTA Hozzávalók: 22 dkg cukor, 6 dkg vaj, 2 tojás, 1 csomag vaníliás cukor, kevés citromlé, 15 dkg darált mák, 22 dkg liszt, 1 csomag sütőpor, 6 evőkanál tej. A vajat, a cukrot és a tojást habosra keverjük, hozzáadjuk a mákot, a vaníliás cukrot, a citromlevet, majd a sütőporral kevert lisztet és a tejet. Mindezt jól összekeverjük, és zsírozott formában megsütjük. Amikor kihűlt, kettévágjuk, rummal megnedvesítjük és megtöltjük gyümölcsízzel. A tetejére 15 dkg kristálycukorból, 4 evőkanál forró vízből és 6 dkg csokoládéból mázat készítünk. Szabó Ferencné, Dedina mládeze (Ifjúságfalva) MIT FŐZZÜNK E HÉTEN? Vasárnap — ebéd: Aprólékleves, roston sült csirke, pirított burgonya, tartármártás, kara mellkrém — vacsora: Tojással töltött vagdalthús hidegen, hagymasaláta. Hétfő — ebéd: Zöldségleves, zöldbabfőzelék, rántott tojás — vacsora: Pirított máj rizzsel, káposztasalátával. Kedd — ebéd: Tökfőzelék, hagymás rostélyos, meggyespite — vacsora: Vajban párolt halszelet, burgonyahab, zöldbabsaláta. Szerda — ebéd: Savanyú tojásleves, túrós derelye — vacsora: Töltött tojás, gyümölcslé. Csütörtök — ebéd: Rántott leves, rebarbaramártás, hamis borjúszelet — vacsora: Rántott karfiol, uborkasaláta. Péntek — ebéd: Zöldséges gombaleves csipetkével, palacsinta, citromos limonádé — vacsora: Virsligulyás, vegyes zöldségsaláta. Szombat — ebéd: Húsleves, sajtos rántotthús, petrezselymes párolt rizs, mákos torta, almamust — vacsora: Főtt hús kapormártással, gyümölcslé. HIDEG KRÉMEK ALMAKRÉM lh kg alma, 10 dkg cukor, Vt l tejszín, 20 db piskóta. Az almákat sütőben megsütjük, áttörjük és kihűlni hagyjuk. A tejszínt habbá verjük és a cukorral az áttört almához keverjük. A tál alját kirakjuk piskótával, erre öntjük a krémet, a tetejét pedig tejszínhabbal és reszelt csokoládéval díszítjük. (Készülhet tojáshabbal is.) KARAMELLKRÉM Hozzávalók: 12 db kockacukor, Vz l tej, 1 kávéskanál burgonyaliszt, 2 tojás habja, 3 dkg durván darált kristálycukor. A kockacukrot vízzel megnedvesítjük, hogy elolvadjon, majd karamellé főztük. Mikor a cukor kellőképpen megsárgult, felöntjük 3—4 dl vízzel és felfőzzük. A burgonyalisztet a tejben elkeverjük, péppé főzzük, hozzáadjuk a karamellhez. A fehérjét kemény habbá verjük, a cukrot apránként hozzávegyítjük, majd a habot könnyedén a forró krémbe keverjük. CSOKOLÁDÉS HABKRÉM Hozzávalók: 4 szelet csokoládé, 2 kanál tej, 3 tojássárgája, 4 tojás habja, vagy ugyanannyi tejszínhab. A csokoládét darabokra törve kis tálkában tejjel leöntjük és mérsékelten meleg sütőben megpuhítjuk. A tojássárgákat egyenként tesszük a megpuhult csokoládéba és jól összekeverjük vele. Végül beletesszük a fehérjék felvert habját, vagy a tejszínhabot. MEGGYES CSOKOLÁDÉKRÉM Ugyanúgy készül, mint az előbbi, a hab hozzávegyítése előtt azonban keverjünk hozzá 1 csésze kimagozott meggyet és 4 dkg vagdalt, cukrozott narancshéjat. ÖTÖGÉPET VETTUNK! 30. számú minta: a minta hátsó része. Tulajdonságai: feszes, plasztikus. Fonálvastagság: 4—6, nagyobb mennyiség. Szemsűrüség: a fonal vastagsága szerint egy számmal lazábbra állítjuk be a szemszabályozót. Vasalási mód: nem szabad vasalni! A mintához annyi szemet tolunk fel, hogy néggyel osztható legyen. 7—8. sor, világos fonal: 5—6. sor, sötét fonal: 3—4. sor, világos fonal: 1—2. sor, sötét fonal: • | * • « | © © I • I I I 'I | © « © | * • • | I I I * | I I * c I « V 0 ) o . I ' i i i ° i • © © | <0 « e MIMII A tejüzem készítményei az egész országban ismertek. Ezek a készítmények mindenki számára — a csecsemőkortól az idős korig — egészséges szervezetünknek elengedhetetlen táplálékai. Üzemünk ezért minden egyes újabb vagy várható készítményéről időben akarja tájékoztatni háziasszonyainkat. Az új tejtermékek közé tartozik: a SALKO — édesített, kondenzált tej u. POTRAVINY a LATELO — kondenzált tej a PIKAO — kondenzált kakaó Az új tejtermékek ízléses, színes csomagolásban kerülnek forgalomba. A csomagoláson az elkészítés és az adagolás pontos leírása is megtalálható. • m/ • I—N—31 31. számú minta: a minta hátsó része. Tulajdonságai: feszes, nagyon plasztikus. Fonálvastagság: 4—6. Szemsűrűség: a fonál vastagsága szerint egy számmal lazábbra állítjuk be a szemszabályozót. Vasalási mód: nem szabad vasalni! A,mintához annyi szemet tolunk fel, hogy hattal osztható legyen. 15—16. sor, sötét fonal: 13—14. sor, világos fonal: 11—12. sor, sötét fonal: 9—10. sor, világos fonal: 7— 8. sor, sötét fonal: (folytatjuk) i I II ! I | I II II I I i I J II * II ! I I I 1 II * I !!«©*•! Il*!l| * “ m \ cr b i* c } & t* é J v | | I i I I I ! I | I I I ti I * I ! I M * U I » I ! i t © * | I ! * • ' I ‘ v 4 ^ * c « | * * • * • “ 4 í4l