Nő, 1973 (22. évfolyam, 1-52. szám)

1973-06-30 / 27. szám

Ez az Edit még mindig remek nö! — Zsuzsa a szemben levő asztal felé sandított, miközben az üzemi koszt l)íg levesét kanalazta. — Tegnap találkoztam vele a Vígszínházban.

Marika is odapillantott. — Jól fest, pedig van már vagy ötven.

— Ha nem több! Fekete ruhában volt, sok gyöngy a nyakán és a ruhatárban elmenőben olyan perzsabundába bújt, amilyenről én még csak álmodni sem merek. Itt megjátssza a szegény asszonyt. Emlékszel, mikor évek előtt színházat játszottunk és én voltam a szobalány, ő hozta a fityulát, fehér kötényt, mert neki volt a „személyzettől“... — Zsuzsa megnyomta a szót. — A Viteknének eladott egy perzsaszőnyeget meg kristályvázát. Neki persze van mit eladogatni. Egyszóval, nagy házat vittek.

— Mi haszna mindebből most már? — vélte Marika.

Edit átpillantott Zsuzsára és Marikára és sóhajtott.

— Milyen szépek is ezek a fiatal lányok! Nézd Marikát milyen üde, milyen gyönyörű színei vannak. Mint egy virág! Zsuzsa is milyen fess, milyen rengeteg haja van! Tegnap találkoztam vele a Vígben. Zöld ruhában volt, a szeme alaposan kifestve, feleslegesen, mondom én, mert anélkül szebb, és a nagy haja remek kontyba rakva. Elnézem néha, menynyi szép fiatal lány van! Több a szép lány, mint a mi korunkban.

— Ugyan menj már, — intette le Margit. — Mi is szépek voltunk, csak most a hervadó képünket nézegetjük és ahhoz mérjük a fiatalokat. Persze, hogy szebbek, mint az ötvenegynéhány évesek. No meg a mi korunkban nem pingáltuk a szemünket, festettük a képünket annyira mint ezek. És ami a fődolog, a nyelvünk nem volt annyira felvágva, mint a mai fiataloknak, — fejezte be és nekilátott a kelkáposztának fasírttal.

— Az biztos, hogy öntudatosabbak, biztosabb, szabadabb a magatartásuk.

— Nézd az a kis Marika, ez igazán rokonszenves. Ez tanul, sportol, szerelmes, de ez a szerelem is olyan pajtáskodó. Láttam a vőlegényével azon az üzemi kiránduláson. Ezek nem szentimentálisak, mindent természetesnek vesznek.

— Igen, ezek lefeküsznek a fiúnak és ha az megunja őket és azt mondja unlak, kopj le, akkor egy másikkal feküsznek le.

— Margitkám, túlzol! — ingatta a fejét Edit és ő is nekilátott a kelkáposztának.

* * *

Zsuzsa is eszegetett.

— Ami Editet illeti, ez ha visszagondol a fiatalságára, mondhatja, hogy sok szépet élt meg. Estélyek, vacsorák, utazások! Egyszer ebédnél mondta, hogy volt Párizsban, Rómában, meg valami földközi-tengeri hajókázáson Spanyolországtól a Boszporuszig. Egyszóval élt! Érted? Élt!!! — ábrándozott Zsuzsa. — Valami nagymenő ügyvéd volt a férje. Ez

nem kelt reggel fét hatkor és számfejtett mint mi délután négyig.

— Most aztán ő is felkelhet fél hatkor és anyagkönyvelhet ezernégyért,

— nevetett Marika és beleharapott az almába.

— Elegáns szeretnék lenni és utazni, Párizst, Rómát látni és a tengert,

— sóhajtott Zsuzsa és a tányért, némi kelkáposztamaradékkal eltolta.

— Te talán nem szeretnél? — kérdezte hevesen.

Marika vállat vont.

— Egyelőre csak az a vágyam, hogy sikerüljön az orosz és angol vizsgám. A Berkes Sanyi, tudod, aki elment, hív, hogy jöjjek majd hozzájuk. Ha az sikerül, talán felvesznek oda a»- exporthoz és akkor már jó fizetésem lesz. Egyelőre a ‘nyáron a Balatonhoz megyek és ez is jó lesz.

— És aztán férjhez mész Lacihoz és kulizhatsz tovább.

— Addigra Laci is diplomás lesz és rendesen fogunk keresni.

— De mi az ahhoz képest, ahogyan ezek éltek ...

— Nyugodj meg, azelőtt nem sokaknak jutott ki a nagy jómód.

— Ügy beszélsz, mintha KISZ- értekezleten volnál. — Zsuzsa ironikusan felvonta a szemöldökét és félrelökte az almát azzal, hogy vacak, és mivel befejezték az ebédet, felálltak és kifelé indultak.

* * *

Edit és Margit utánuk nézett.

— Ez a Marika nemcsak bájos, de

igen rendes lányka. Nézd milyen karcsú!

— A másik is és annak szebb a lába — toldotta meg Margit.

— A múltkoriban hazamenet a villamoson beszélgettem Marikával. Azt mondta, ha egy-két év múlva, ha sikerül lakáshoz jutniok, megesküsznek.

— Na látod, — mosolygott Margit kissé gúnyosan. — Egy vagy két év múlva! A lakás miatt! Volt neked lakásgondod, mikor férjhez mentél? Nekem nem. Körülnéztünk és béreltünk egy nekünk való lakást.

— Nekem sem. De azt hiszem Marika mégis boldogabb, mint én voltam.

— Boldogabb? Ügy tudom nagyszerűen rr\pntél férjhez.

•Edit hátradűlt a széken és elgondolkozva forgatta az almát.

— Ez igaz. De ide hallgass. Az én édesapám kistisztviselő volt és mi hárman voltunk lányok. Egy öcsém is volt, akit taníttatni kellett. Tudod, mit jelentett az, a látszatot fenntartani egy tisztviselőnek három eladó lánnyal. Én bankba kerültem a kereskedelmi elvégzése után. Az a fiú, akit szerettem, akkor még diák volt, nem gondolhatott arra, hogy olyan szegény leányt, mint én voltam, feleségül vegyen. Akkor kezdett a férjem nekem egy jogászbál után udvarolni. A család úgy vette a dolgot, mint egy főnyereményt, mert kész ügyvéd volt. Ilyen kérőt nem lehetett kikosarazni. Én huszonegy éves voltam, ő harmincnégy. Anyám úszott a boldogságban, én kevésbé. A férjem jó és figyelmes volt, csak beleszeretni nem tudtam. Nagyon józan, pedáns ember volt. ö mindig így volt ... — Edit összemarkolta a kezét. — Én pedig, — itt elengedte az ujjait, — én szerettem magam elereszteni. Szerettem a különös embereket, nemcsak korrekteket, rendeseket. A lakásban sem kedveltem a megszokott sablont. Időnként megpróbáltam átrendezni. Mindig vissza kellett mindent rakni a megszokott helyére, Szóval így volt, — mondta egy múltba néző, mélázó pillantással.

Margit megvonta a vállát.

— Senkinek sem álom az élete. De te legalább egy ideig jól éltél.

— Igen, — biccentette meg a fejét Edit. — Ruháim, bundáim, cipőim, ételem minden megvolt, amit kívántam. De ez nem minden. Ha ma lennék fiatal, hozzámennék Gáborhoz, akit szerettem, akivel szerettük egymást. Nem bankba igyekeznék kerülni, hanem az iparművészeti főiskolára járnék és díszlettervezést tanulnék, mert ez volt a titkos álmom. Ma ezt megvalósíthatnám, mert tudom, hogy tehetséges voltam és felvettek volna. Hidd el, óriási előny az a mai lányoknak, hogy nem kell „partikra“ vadászniuk, hanem tudatosan formálhatják az életüket.

Sóhajtottak egyet elmúlt fiatalságuk után, felkeltek és elindultak az anyagkönyvelés felé.