Nő, 1973 (22. évfolyam, 1-52. szám)

1973-06-30 / 27. szám

I LDALÁN A Csehszlovák Rádió magyar adósának és a NO szerkesztőségé­nek közös riportja községben, a helyi üzletházbon elégítheti ki vásárlási igényeit, megvehet mindent, amire szüksége van. Tudjuk azt is, hogy azok mögött a kiváló eredmé­nyek mögött, amelyeket szocialista kereskedelmünk a vevők szolgálatában, o vásárlók érdekében tett, sok ezer férfi és még több nő áll. A kereskedelem dolgozóinak hetvenöt százaléka. Nők, lányok, asszo­nyok állnak a pult mögött és kínálnak, tanácsolnak, magyaráznak, ezer kérdésre adnak választ — mert az ő feladatuk ügyelni arra, hogy a vevő mindig elégedetten távozzon, megkapja azt az árut, amelyet keres. Mégis találkozunk olyan esetekkel, amikor a vevő méltatlankodik, kifogásol, több figyelmességet igényel, hiányolja a mosolyt az eladó arcán... A komárnói (komáromi) üzletház dolgozóinak is 76 százaléka nő. Többségük egyenesen az Iskolapad­ból, az érettségi után, a PRIOR megnyitásakor, 1969- ben jött ide és egy szaktanfolyam elvégzése után került o pult mögé, az eladótérbe. De vannak itt sok éves gyakorlattal rendelkező nők is, akik büszkén vallják magukat szocialista kereskedelmünk veterán­jainak, akik hosszú évek óta nap mint nap a vásárlók százait szolgálják ki. Az ő és fiatalabb munkatársaik körében arra kerestünk választ, melyek azok az eladó-vásárló viszonyból és beosztásukból, hivatásuk­ból eredő problémák, amelyekkel a munkahelyükön találkoznak. GULYÁS GIZELLA a PRIOR legfiatalabb dolgozói közé tarto­zik. — Itt inaskodtam, itt is sza­badultam. Szeretem a szakmá­mat, mi fiatalok is szeretnénk mielőbb felsorakozni a gazdag szakmai tapasztalatokkal ren­delkező munkatárs­nőink mellé. Problé­mánk azért nekünk is van. A legtöbben bejárók vagyunk. Én naponta reggel öt óra előtt indulok autó­busszal, hat előtt itt vagyok és csak nyolc­kor nyitunk. Szabad­szombaton délután kettőkor zárunk és a busz csak fél négykor indul. Ilyenkor nem tudunk hol lenni. Minden nap a cuk­rászdában vagy az Európában sem ülhe­tünk és az áruházban nem maradhatunk. SZISZ-tag vagyok , otthon a falumban, j de semmilyen tevé­kenységben nem ve­hetek részt, mert az utazással, meg a vá­rakozással töltöm az időmet. Szerintem hasznos lenne, ha a PRIOR biztosítana egy alkalmas helyisé­get SUHAJDA ILONA az elektroosztályon dolgozik. Együtt jubilál szocialista kereskedelmünkkel, mert éppen két és fél évtizede áll szolgálatában. — Rossz pályát választottam. Nyáron 35 — 40 fokos melegben vagyunk kénytelenek dolgozni, mosolyogva ki­szolgálni s ez bizony nemegyszer komoly erőfeszítésbe kerül. Elfáradunk, mert munkánk ezen az osztályon fizikailag is nagyon igényes, férfierő hiányában, nekünk nőknek kell a nehéz árut cipelni, és ha munkaerőkiesés, vagy munkatorlódás van, még a szabadnapjainkat sem tudjuk kivenni. A férfiak hátat fordítanak a kereskede­lemnek, inkább a jobb kereseti lehetőséget biztosító üzemi vagy gyári munkát választják. FÖLDES KLARA az iparcikkek osztályvezetőhelyettese is gazdag tapasztalatokkal rendelkező, kiváló szakember. Egész lényéből a megfontoltság, türelem sugárzik. — Mi azt szeretnénk, ha a vevő mindent megkapna, amit keres és mindig elégedetten távozna. Van eset, amikor ez a legjobb igyekezet mellett sem sikerül. A vásárló és az eladó közötti leggyakoribb konfliktus abból ered, ha olyat kérnek, ami nincs és ha nem tudjuk megmondani, mikor lesz. Fiata­labb munkatársainkat arra tanítjuk, hogy udvariasan kielé­gítő választ adjanak a vásárlónak. A vevőkkel pedig azt szeretnénk megértetni, hogy az áru biztosítása nem az eladón múlik, az azonban igen, hogy tolmácsolja az Illetékeseknek, milyen árucikk iránt jelentkezik kereslet. GREGUS VILMOSNÉ áz ajándékosztály eladója. — Az a hiba, hogy minket nem tekintenek olyan dolgozó nőnek, mint azt, aki üzemben, gyárban vagy másutt, talán jobb feltételek mellett dolgozik. A bölcsődékben és igénylésnél az óvo­dákban is másokat részesítenek előnyben azzal, hogy ez csak egy elárusltónő gyereke. Ez a m dolgozónak ... és hány olyan vevő van, aki­­épp úgy helyt kell állnunk, mint minden másdolgozónak . . és hány olyan vevő van, aki­ben nincs megértés. Némelyik záróra után akar vásárolni, ilyenkor sérteget, ideges, nem érti meg, hogy munkaidő után vár ránk a második műszak . . . PRIOR RISKANÉ az illatszerosztályon dolgozik az áruház megnyitása óta. Kétgyermekes családanya. — Nekünk mindig kedvesen kell szólnunk a vevőhöz és ennek a feladatunknak igyekszünk eleget tenni. Pedig nehéz olyankor türelmesnek, kedvesnek lenni, amikor az ember tele van problémá­val. Itt van például a szabadszombat, amikor más a házi munkáját végezheti, nekem dolgoznom kell és a gyermekeimet nem tudom, hova tenni . . a bölcsőde, óvoda és a napközi szombaton szüne­tel .. . tele vagyok ilyenkor aggódással, de ezt a vevőnek nem szabad észrevennie . . SZABÓ MARTA tizenöt éve dolgozik a kereskedelemben, je­lenleg a PRIOR büféjében tel­jesít szolgálatot. — Egy-egy műszakban sok kilométert kell legyalogolni a pult mögött. A vendégek türel­metlenek, mindenki siet, hár­­man-négyen is kérnek egyszer­re, nem könnyű és szinte lehe­tetlen mindenkinek a kedvére tenni . . . pedig mi azt szeret­nénk, ha mindenki elégedetten távozna ... A nyári idényben van a legtöbb dolgunk, a nagy melegben, amikor más szabad­ságol, mi csak sóhajtozunk a víz, a napfény után ... és sza­badszombaton az én fiam is felügyelet nélkül van. BÁLLÁ HERMIN már hu­szonkét éve kereskedelmi dolgozó, ezúttal a félig ön­­kiszolgáló rendszerű cipő­­osztály vezetőhelyettese. — Szeretem a munkámat és a foglalkozásomból eredő problémákkal könnyebben megbirkózom, mióta felnőt­tek a gyermekeim. Helyette­síteni is tudok. A múlt hó­napban két műszakban, na­ponta reggeltől estig itt vol­tam. De azért egész nap tal­pon lenni, szóval és szem­mel tartani a vevőket fizikai és idegmunka . . a vásárlók sokfélék, emberismeretből tanulmányt Írhatnék. Huszonkét év alatt meg­tanultam beszélni a nyelvükön . . . van olyan is, aki nemcsak vásá­rolni, hanem beszélgetni jön, a családi problémáit is elmondja . . . ■Ml Ezen kivül még sok mindent elmondtak az üzletház dolgozói, mi nehezíti munkájukat. Későbbi beszélgetésünk során a PRIOR igazga­tójával, Száraz Benedekkel és Fekete Eszterrel, a vállalat nőszerveze­tének elnökével meggyőződhettünk arról, hogy a nőket érintő, üzemen belüli hiányosságokat igyekeznek minél előbb felszámolni. De a böl­csőde, óvoda és az üzletek nyitvatartási idejének egyeztetése országos probléma, ezt csak az állami és a társadalmi szervek segítségével lehet megoldani. Ami pedig a sokat hangoztatott vevő-eladó közti viszonyt illeti: ne mérjünk mindenkit egyenlő mércével. Ne intézzünk el mindent kézlegyintéssel. Gondoljunk néha arra, hogy a pult másik oldalán is hozzánk hasonló dolgozó emberek, családanyák állnak, akik megérdemlik a megbecsülést... t JANDANÉ H. MAGDA és LÖRINCZ KATÓ TOLLAL és MIKROFONNAL

Next

/
Thumbnails
Contents