Nő, 1973 (22. évfolyam, 1-52. szám)
1973-01-07 / 2. szám
RUDNAI GÁBOR: VIETNAM A halottak lefele úsznak a folyón. Az örvény táncoltatja őket, hinárkarok tapadnak a kitépett végtagok helyén. A halottak lefele úsznak a folyón. Nyitott szemük az ólmos égre néz, nyelvük hátracsúszik a kiszikkadt torokba. A halottak lefele úsznak a folyón. A rizsesköcsög kettétört, porba peregnek a drága szemek. — Anyám, itt van a Hétfejű Sárkány, hét tüzes száján hét tüzű nyelvek, pattogó vasakat öklendez, letapossa a vetést, # anyám, itt van a Hétfejű Sárkány, ne szülj meg, anyám, ne szülj meg, félek a fűztől. A halottak lefele úsznak a folyón. Még a sírról is leég a fű, még a sárból is kiég a víz, még a felhők is pernyévé égnek. A halottak lefele úsznak a folyón. Verd meg ököllel a hold cintányérját, vedd a követ párnának, a monszun-esőt illatodnak, szórd a fejedre családod hamuját. És akkor kiáltva kiálts! A halottak lefele úsznak a folyón. Mutass rájuk és kardokat állít a fű, mutass rájuk és pajzsokat sző a lián. A halottak lefele úsznak a folyón. Az első csóknál éreztem, hogy valami nincs rendben: Júlia szájából különös illat árad. Sötét kapualjban, huszonöt éves fejjel az ember nem sokat gondolkozik csók közben, inkább csak hévül és feszül, mintha a vér mennyisége megkétszereződött volna ereiben. Az a csók egyébként szabályos volt: sem puhább, sem harapósabb, sem melegebb, sem hidegebb a megszokottnál, és szenvedély is volt benne kellő mennyiségben, sőt némi vonzalom, talán egy icipici szerelem is vegyült már az ajkaink érintésével megindított áramkörbe, csak hirtelen valami furcsa illat csapott meg, s ez az illat kizökkentett a jóleső, bágyasztó, de egyben felvillanyozó bizsergésből, amit egyedül csók közben vagy tyúkszemvágás után szoktam érezni. Rövid elemzés és szaglászás után rájöttem, hogy Júlia csókjának benzinszaga van. Ez a felismerés meghökkentett, de nem vesztettem el a fejemet, s már akkor, az első csók többszöri ismétlése után megjegyeztem: — Benzinszagot érzek. — Pszt — intett le Júlia. — Erről majd máskor beszélünk. — Miért? — Titok — súgta rejtelmes mosollyal, és a szájával betapasztotta a számat. Kóválygó fejjel bandukoltam haza. Titok? Miféle titok övezheti ezt a fekete szemű lányt? Júliával aznap este ismerkedtem meg az önkiszolgálóban, ahol véletlenül egymás mellé kerültünk a libasorban. Segítettem neki a tálca tologatásában, az étel kiválasztásában, s persze egy asztalhoz ültünk vacsorázni. A spenót és a kompót között már kezdett tetszeni a lány. Meg is mondtam neki. Utána moziba mentünk, s amikor a vásznon egy gazfickó fojtogatni kezdte a hősnőt, gyorsan elkaptam Júlia kezét, és el se engedtem az előadás végéig. Az első csók már csak természetes folytatása volt a kézsimogatásnak, afféle ismerkedés és búcsú a kapualjban. Akkor nem is sejtettem, hogy ez az első lány az életemben, aki valamilyen rejtelmes oknál fogva kölnivíz helyett ásványolajra szaglik. Egy hétig faggattam, de nem akarta elárulni a titkot. — Pszt — ismételte mindig —, erről majd máskor beszélünk. Végül is megelégeltem a dolgot. — Ez *így nem mehet tovább — jelentettem ki határozottan, s megfogtam Júlia kezét. — Értsd meg, szívem, ha szeretjük egymást, nem lehet titok közöttünk. Beszélj! Júlia hosszasan vizsgálta az arcomat, aztán a messzeségbe nézett. — Ha megmondom az igazat, nem fogsz szeretni többé — sóhajtotta, s elhúzta a kezét. — Esküszöm, szeretni foglak akkor Is, ha valami szörnyű bűn terheli a lelkiismeretedet. Ha valamilyen betegségben szenvedsz, az se érdekel. Meggyógyíttatlak, ha addig élek is. Júlia elmosolyodott. — Nincs semmi bajom. Acélból vagyok. — Acélból? És a benzinszag mitől van? Áruld el végre. — A motortól. — Miféle motortól? — kérdeztem bogdAnfi Sándor A NŐNEMŰ
