Nő, 1973 (22. évfolyam, 1-52. szám)

1973-01-07 / 2. szám

★ ne hagyjuk a legkedvesebb részleg si­kerét: a gyermekjátékok mese-termét a gyermek-megőrző játékszobájával, ahonnan a kicsinyeknek nem is akaró­zik hazamenni az anyukával... Van a kiállításon szovjet árucikkeket árusító részleg is, a „Csajka", amely­nek pultjaihoz nem könnyű hozzáférni. A nap szenzációja pedig a kerek egy­­milliomodik látogató. A szerencse Vác­lav Simonra, a Komorany melletti Hole­­sice J. Sverma bányájának belső moz­donyvezetőjére mosolygott rá, aki fele­ségével és fiával jött el a kiállításra. Az ajándékba kapott színes tv-készülék, a Szovjetunióba való jutalomutazás és más meglepetések minden bizonnyal méltó embernek jutottak és mindenki jókívánságaival tetéződtek. * * * A jó véletlen összehozott Custa Fucí­­kovó elvtársnővel, a Csehszlovák Nőta­nács elnöknőjével is, aki már több ízben volt a kiállítás vendége. Tapasz­talatainkat hadd foglaljam össze az ő szavaival: — Valahányszor kijöttem a kiállításra, mindig találtam valami új megcsodálni valót. Én 1931-ben jártam először a Szovjetunióban, amikor még nem is le­hetett ott iparról beszélni, hiszen faluról felhozott tapasztalatlan, tanulatlan em­berekkel kezdték építeni az első üzeme­ket. Ott voltam, amikor megnyitották az első traktorgyárat Leningródban. Most pedig itt látjuk ezeket a nagyszerű, világviszonylatban is csúcseredménye­ket, amelyekből — jól tudjuk — nagy mértékben kivették a részüket a szovjet nők isi... * * * így igaz — tisztelettel és büszkeség­gel tölt el valamennyiünket az, amit a prágai Fuőík Kultúrparkban láttunk, mert a célkitűzéseiben humánusan meg­nyilatkozott és a művében naggyá lett szocialista embert dicséri. L. GALY OLGA 1500 hektárnyi vadászterületet tartanak a „magukénak". Örülnek annak, hogy az idén kedvező feltételek alakultak ki a foglyok elszaporodására. De vadnyúl* bál sincs hiány. A Barátság kőolajvezeték Cétényke folyó felett áthajtó látványos hídja köze­lében volt a kora reggeli találkozó. Lu­­kác Viliam, járási aktivista gondosan ellenőrizte a fegyvereket, a vadászjogo­sítványokat, majd a szokásos köszöntő és üdvözlő szavak után a szervezési kérdésekben is megegyeztek. Lassanként megindult a menet egy hatalmas fél­körben. A vadászkutyák parancsszóra és zsákmányra lesve nyugtalankodtak gaz­dájuk mellett. Az idősebb, tapasztaltabb vadászok az esélyeket latolgatták: Va­jon hány nyúl kerül terítékre ebben a körben? Lesz-e annyi, mint tavaly volt? A végén kiderült: a pufogtatás, dur­­rogatás elérte a tavalyi szintet, de nyál­ból csak fele annyit sikerült ejteni. Am a második kör kárpótolt az elsőért is. Száznégy tapsifüles került puskavégre. A hangulat is feloldódott. Előkerültek a „lélekmelegítő" kulacsok, a tízórai és persze az elmaradhatatlan, derűt keltő vadászélmények. A kört irányító Kmetykó János sem hagyta otthon tréfálkozó kedvét. Eb a vadász kutya nélküli — mondja a régi „vadászmondás". S tüstént valaki Szusz­tor Lajos (más néven Rókavadász) után kiáltott: — A kutyádat vidd magaddal I — Ne vigyél — mondta erélyesen az irányító Kmetykó János. — Miért ne vigyem? — kérdezte megdöbbenve a fiatal vadász, hiszen az irányító szava ilyenkor parancs. — Mert ha viszi, még le találja ejte­ni I A vadászebet nem vinni, hanem hív­ni szokták I — adta meg a választ a tapasztaltabb vadász. Bizony, a vadá­szoknál könnyen megjárhatja, aki nem figyel odal A harmadik kör színhelyén, a Kiserdő­ben sem maradt el a jókedv. Még derü­­keltőbb volt, ha egy-egy gombszakadás, karcolás, megbotlás, áttörhetetlen bozót éppen akkor akadályozott — amikor lőni kellett volna. A sikeres vadászat végeztével a ku­tyák elégedetten csaholva futkároztak ide-oda. A friss puskapor szaga még csiklandozta érzékeny orrukat. A vadá­szok a hosszú, fárasztó gyaloglás elle­nére is jó hangulatban ültek a terített asztalhoz, a vadászvacsorához. Jó alka­lom volt ez az ismerkedésre, beszélge­tésre. Lukáí Viliam mellé kerültünk, aki egyébként jó vadász hírében áll: — Apám negyven éve vadász. Jóma­gam húsz éve járom a földeket, berke­ket. Ebtenyésztő vagyok, a vizslaverse­nyeken bíráskodom ... Csak egy a gondom: négy lányom vanl — Sose búsulj, Vilkol — szólt közbe Csiffáry Miklós a pafiai (Nemespann) Vadászszervezet gazdája. — Majd a vejeid fognak vadászni! Magam is úgy voltam vele, addig csalogattam a vö­met, amíg hajlott a szóra, meg a lá­nyom is megbékélt a gondolattal. Va­dász lett belőleI ... Vagy ahogy Szé­chenyi Zsigmond irta: „emberséges vadölő”. Sok tréfával és gazdag zsákmánnyal teli vadásznap volt. A riportot ketten irtuk, hogy aki nem hiszi az újságírónak, MEGYERI ANDREÁNAK, az higgye el a vadásznak, MOTESIKY ARPADNAKI / -Szabó István a va­dászszervezet alapí­tó és egyben leg­idősebb tagja 4 Van miben gyönyör­ködni 44 összegyűjtik a zsák­mányt ►

Next

/
Thumbnails
Contents