Nő, 1973 (22. évfolyam, 1-52. szám)
1973-03-17 / 12. szám
Kedves Teri! Valóban nehéz lehet olyan helyen dolgozni, ahol a munkatársak között nincs jó viszony, ahol a napok eseménytelenül, mondhatnám úgy is, örömtelenül telnek. Hiszen a nap egyharmadát a munkahelyünkön töltjük, munkatársaink között, akikkel nap mint nap találkozunk. Elhiszem, hogy ilyen körülmények között az ember nem érzi jól magát és szeretne munkahelyet változtatni. Amikor ezt elmondtad, egyet is értettem veled, de közben megtudtam egyet-mást a te munkahelyi problémádról. Ha panaszkodunk valakire, akkor először is vizsgáljuk meg saját magunkat, vajon nincs-e bennünk valami hiba, vajon nem mi vagyunk-e az összeférhetetlenség okozói. .. Nagyot csalódtam a múltkori beszélgetésünk alkalmával, amikor kérdéseimre olyan választ kaptam tőled, amilyent nem vártam. Elmondtad többek között, hogy csupán egy éve dolgozol ezen a helyen, és az előző munkahelyedről is a mostanihoz hasonló okok miatt jöttél el. Beszélgetésünk során többször is észrevettem, hogy a főnöködben keresed a hibát, no és persze a munkatársaidban, akik téged nem tudnak megérteni. Nem tudják megérteni többek között azt, hogy te nem vállalsz senki helyett helyettesítést, túlórákat, mert neked erre nincs időd, sem kedved. Hogy nem vállalsz társadalmi munkát sem, mert te nem vagy olyan „minden lében kanál“ típus, nem törődsz senkivel, a saját munkádat elvégzed, de az üzem többi dolga nem érdekel. Ellenben biztosan tudod, hogy Z-né azért kap rendszeresen prémiumot, mert hízelgő, mindenütt ott van, ahol nem is kellene, és mindenbe beleszól ... Kedves Teri, nem akarlak elszomorítani, de azt hiszem, a hiba ott van, ahol éppen nem keresed: benned. Az a bizonyos Z-né talán nem is hízelgő, csupán kedves és készséges. A rendszeres prémiumot bizonyára a szorgalmas és jó munkájáért kapja, a társadalmi munkáért pedig szeretik és becsülik őt. Olyan asszony lehet, ak\ aktív, jó dolgozó, az egyéni érdekeit összhangba tudja hozni a társadalom érdekeivel, vagyis: olyan asszony, dolgozó nő, akitől inkább tanulhatnál. Mielőtt tehát végleg eldöntenéd, hogy újra munkahelyet változtatsz, gondold át még egyszer az egészet. Tedd fel magadnak a kérdést: Vajon tudsz-e annyit adni a munkatársaidnak, amennyit te vársz tőlük. Meglátod, ha hallgatsz a jó szóra, és megpróbálsz alkalmazkodni, megváltozni egy kicsit, még minden rendbe jöhet közied és munkatársaid között. Üdvözöl mni „H. 2. L. T. 2. REVÜCA" A házasságkötést az illetékes nemzeti bizottság anyakönyvvezetőjénél az előirt kérvény-nyomtatvány kitöltésével kell kérni. Csatolni kell a jegyesek születési anyakönyvi kivonatát, állampolgársági bizonyítványát, lakóhelyük és családi állapotuk igazolását, s külföldi személy esetén, saját hatásága igazolását arról, hogy házasságkötési jogképessége van. A belföldi jegyes a személyi adatait a személyazonossági igazolványával is igazolhatja. (dr. B. G.) „NYÁRI ZÁPOR* Alig használt, szétszakadt esernyőjét Bratislavában megjavítják. Az esernyő új huzata — az anyag és minta kiválasztása szerint 52.— — 56.— koronába kerül. Az esernyőjavitá címe: Bratislava, £s. armódy 27. — Datex-zberna opráv dázdnikov. „VAN-E RA JOGOM?" A gyermekgondozási segélyt 1973- ban nem emelték. 500.— koronás gyermekgondozási segélyt az az édesanya kap, aki 2 éven aluli gyermeke mellett legalább még egy 15 éven aluli gyermekéről gondoskodik. Mivel két gyermeke van és egyedül gondoskodik gyermekeiről, jogosult az 500.— koronás gyermekgondozási segélyre. 1973. január 1-vel a gyermeknevelési pótlékot emelték. Két gyermekre alelőtt 330.— most pedig 430.— korona gyermekpátlékot fizet államunk. „MONDD, MIÉRT VAN E2 ÍGY, MAJA?* Levelében arról Ir, hogy két fiúismerőse közül az egyiket szülei ellenzik, a másikat viszont maga nem szíveli. Arra kér tőlünk tanácsot, melyiket válassza? Hallgasson-e a szüleire, vagy saját szivére? Véleményünk szerint elsősorban az érettségire kell felkészülnie. Hiszen a jövőjére kell mindenekelőtt gondolnia. Szülei intelmeit, tanácsait is meg kellene fogadnia. Néha-néha járjon a fiúval szórakozni s ítélje meg, hogy érdemes-e arra, hogy idejét rászánja. Vannak fiúk, akik a katonai szolgálat letöltése után komolyabbak, érettebbek lesznek és régi rossz tulajdonságaiktól teljesen megválnak. Ha a fiú valóban megváltozott, akkor szülei is beismerik, hogy tévesen ítélték meg. ROSSZABB 6ÉPK0CSIVEZETŰK-E A NŐK? A gépkocsit vezető férfiak 39, a nőknek pedig 15 százaléka vélekedik úgy, hogy a nők rosszabb autóvezetők, mint a férfiak. Megvizsgálták, hogy ez a vélemény mennyiben fedi a valóságot. 16 millió férfi közül 6,2 millió, 2.9 millió nő közül pedig 430 000 vallja, hogy a nők rosszabb gépkocsivezetők. A kapott eredmény némileg igazolni látszik az elitélő véleményt. A ma autót vezető nők közül minden ötödik bukott meg a gyakorlati vizsgán és csak a másodszori nekigyűrkőzésnél állta meg a helyét. Sok nőnek lényegesen kevesebb a vezetési gyakorlata, mint a férfiaknak. Kétszer annyi nő tesz meg évente 7200 kilométernél kevesebbet, mint I érti. A nők egy része alig tud többet az autójáról annál, hogy milyen gyártmányú és milyen a színe. Arra a kérdésre, hogy érdekli-e őt gépkocsija technikai berendezése, a megkérdezett nőknek majdnem a fele válaszolta, hogy „egyáltalán nem". Mint kiderült, a nők 28 százaléka érzi magát bizonytalanul a volánnál: „Rendkívül kellemetlen, hogy állandóan balesettől kell tartani" — vélik. A vizsgálat megállapította, hogy a férfiakkal ellentétben az autót vezető nők nem tekintik kocsijukat kereken guruló félistennek. Az autó túlzott ápolása, úgyszólván kényeztetése, inkább a férfiak tulajdonsága. Ami azonban az átjelzéseket és általában a közlekedési szabályokat illeti, a nők legalább olyan jól tájékozottak, mint a férfiak, és a szigorú előírásokat kevésbé tekintik vezetési szabadságuk korlátozásának. Az autók nagysága és felszereltsége tekintetében a nők sokkal szerényebbek. Ezt már az is mutatja, hogy a férfiak többsége új, a nők többsége viszont használt kocsit vásárol. A nők a hótól és a jégtől sem riadnak vissza: 71 százalékuk használja a kocsiját télen-nyáron. Hogy o kilométerek számában ez mégsem tükröződik, az azzal magyarázható, hogy a férfiak 33 százaléka nem engedi még a saját feleségét sem volánhoz ülni. A nők által okozott balesetek gyakoriságára a közvéleménykutatók nem tudtak megbízható adatokat szerezni, részben azért, mert egyáltalán nem biztos, hogy a válaszok mindig őszinték, részben pedig nem bizonyítható, hogy a balesetek alacsonyabb arányszáma a kocsi ritkább igénybevételére vagy a vezetés művészetére vezethető-e vissza. Beküldendő a megjelenéstől számított 6 napon belül a függőleges 17, 5. is 10. számú sorok megfejtése a rejtvényszelvénnyel együtt. A 11. számú rejtvény helyes megfejtése: A munka, a rend is a béke az életünknek lelke ő. VÍZSZINTES: 1. Sportág. 2. Két női név. 9. Növény (ford.). 11. Aki valakinek tartozik. 12. Battéria. 13. A szónak és késnek is van. 14. Zenei hangnem (névelővel). 15. Város Szlovákiában. 16. Éppen hogy. 17. Állatok fekvőhelyéül szolgál. 18. Kikészített finom bőr. 19. Textilhulladék. 20. Egyenes, lapos. 21. Dal. 22........vidi vici. 23. Azonosak. 24. Sulfur. 25. Az állatok bőrét feldolgozó mesterember. 27. A mélybe. 28. Angol idő. 29. Női becenév (ford.). 30. A puska része. 31. Küzdőtér. 33. Hiányos illem. 34. Több idegen nyelvű film végén olvashatjuk. 35. Japán gyöngyhalásznő. 36. Egyformák. 37. Kisebb település. 39. Járom. 40. Olasz pénzegység. 41. Afrikai ország. 42. Szovjet repülőgéptípus és jelzés. 43. Cseh festőművész. 44. Számnév. 45. Vércsoport. 46. Becézett Antal. 47. Nem egészen fél tucat paripa. 49. Ütőkártya. 50. Angol úriasszony. 51. Nem ebből. 52. Hegycsúcs. FÜGGŐLEGES: 1. Fontos ásvány. 2. Kevert duma. 3. Építészeti stilus. 4. Kötőszó. 5. A rejtvény második része. 6. Burgonyafajta. 7. Üj több idegen nyelvben. 8. Hosszmérték rövidítve. 9. Azonos a vízszintes 16-tal. 10. A rejtvényünk utolsó része. 11. Juttatok. 13. Létezik. 14. Női név. 15. Pusztít. 16. Róna betűi felcserélve. 17. A rejtvényünk első része. 18. Elektromos töltéssel rendelkező atom-e? 19. Régebbi iskolatípus. 21. Nem tud beszélni. 22. Római 995 és 999. 24. A világ legnépesebb országa. 26. L. D. E. M. 27. Hajadon. 28. A beszéd tárgya. 30. Növendékállat. 32. Becsinált hús fűszeres lével. 33. Férfinév. 34. Télen van. 36. Ilyen a divatos szoknya. 37. Ország Közép-Afrikában. 38. Emlékkönyv. 39. Ezen a helyen. 40. Gyermek. 41 ... Vilmos, legendahős. 43. Eszköz. 45. Állami illeték. 46. Tantál vegyjele. 48. Több mint ezer van belőle Suomiban. 49. Argon kémiai jele. A 8. számú rejtvény helyes megfejtéséért könyvjutalomban részesültek: Mihály Ferenc, Surice (Sőreg), Herceg Sándorné, Filakovo (Fülek), Tóth Margit, JelSava, Andress Sándorné, Koüice, Orbán Erzsébet, Michal n/Ost. (Mihályfa). n