Nő, 1973 (22. évfolyam, 1-52. szám)

1973-03-17 / 12. szám

eredmények ELENA LITVAJOVÁ, A SZLKP KB TAGJA, A SZLOVÁKIAI NÖSZÖVETSÉG ELNÖKE ötletekből Két év telt el azóta, hogy a Szlovák Szocia­lista Köztársaság néhány minisztériumával, valamint a tömegtájékoztatási eszközök kép­viselőivel együtt közös célt tűztünk magunk elé: mozgósítani a járásokban a funkcionáriu­sokat és az állampolgárokat, hogy a helyi tartalékok felkutatásával és kihasználásával, kis befektetéssel, a XIV. pártkongresszus erre vonatkozó határozatának értelmében segítse­nek a dolgozó nők és családok életkörülmé­nyeinek javításában. „A jó ötlet aranyat ér“ mozgalom első éve a javaslatok, ötletek és el­gondolások gyűjtésének éve volt: kis befek­tetéssel és nagy kezdeményező lendülettel hol és mit lehetne megoldani. Ebben az évben igen értékes javaslatok érkeztek be például a kereskedelmi hálóz it bővítésére, az új áru­sítási formák bevezetésére, a félkészáruk gyártására és forgalmazására, a lakások kar­bantartására, a parkok kibővítésére és hason­lókra vonatkozóan. Az 1972-es év a felvetett javaslatok, ötletek megvalósításának éve volt. • „A jó ötlet aranyat er“ mozgalom a nemzeti bizottságok versenyér ek szerves része lett. Az akció eredmény*; számadat is bizonyítja zásával, illetve az eredi szaállításával 227 Ü i 17-ben éjszakai árus:' 44 ifjúsági klub alakú isségét az alábbi néhány régi épületek tataro­­eti bolthelyiségek visz­­lethelyiség nyílt meg: tás is folyik. Továbbá lt, s az akció keretében akció Járások közti versenyének 1 3. feladat: A nemzeti b művesszövetkezetek, álla intézmények arányos rés; csődék számának tovább mi és a szövetkezeti ávo 1 dezésére vonatkozó 1025/. értelmében. latéi az 1973-as évre I; ottságok, egységes föld­­mi gazdaságok és más zyétele az óvodák és böl­­növelésében — az üze­­ák és bölcsődék beren- 59 sz. kormányrendelet 6. feladat: Kisebb, nem létesítése vagy bővítése a helyi gazdálkodási üz kezetek kisebb részlegei Olyan szolgáltatásoké I mosás, olajcsere, kisebb Ezeknek létesítéséhez igén szító munkaerőtartalékot tok). költséges autószervizek a nemzeti bizottságok, dmek és a termelőszövet­­mellett. van szó, mint: autó javítások és hasonlók, ybe kell venni a kiegé­­is (nyugdíjasok, rokkan-7. feladat: A vállalatok, konkrét hozzájárulása a nek a teljesítéséhez, ame munkafeltételeket szorga Megszervezhető példá és hazaszállítása a bölc Üér.y; erendezések a szere/éj táskaszolgálcjt, nV'jjtása i vállalatoknál, ° nők éjs\ kai munkájár Nézésük a veszélyes, égé: Mentesítésük a nehé2 férfi üzemek és Intézmények rjnak a kormányrendelet­­y a nők számára a jobb Imazza. >1 a gyermekek elvitele sődékbői. Szociális és hi­­nők számára, azok fel­más szolgáltatások meleg ételek juttatása, k megszüntetése, áthe­­szségtelen részlegekről, ek clpelésétől stb. 132 osztállyal gyarapodott az óvodák osztá­lyainak és 45-tel a napköziknek a száma. 21 számmal bővítették a bölcsődéket és 12 pionírklub létesült, összesen 169 boltban ve­zették be a félkészáruk árusítását és 96 boltban a dolgozó nők számára a „táskaszol­gálatot“. Számos vállalatba és üzembe, ahol nincs üzemi konyha, szállít a vendéglátóipari üzem meleg ételt. Sok nemzeti bizottság a la­kosokkal együtt kereste az égető problémák megoldásának útját, s elmondhatjuk azt is. hogy kezdeményezéssel találkoztunk ott is, ahol arra nem számítottunk, többek között egynéhány kerület egészségügyi dolgozóinál, akik főleg a munkaszervezésben tűntek ki. Re­méljük, hogy ez a kezdeményezés nem vész kárba s a következő évben is követőkre talál. Természetesen nem akarjuk azt mondani, hogy a mozgalom csodákat művelt. Ezt nem is vártuk. Mindenesetre az akció politikai szempontból magasra értékelhető, mivel éppen olyan területet érint közvetlenül, ame­lyet sokszor ér polgártársaink, de főleg asz­­szonyaink részéről bíráló megjegyzés. Társadalmunk a népgazdaság kulcsfontos­ságú ágazatainak fejlesztésén kívül egyre nagyobb figyelmet szentel és egyre több esz­közt fordít e problémák megoldására, mégsem lehet egyszerre, egyik napról a másikra fel­számolni a hiányosságokat. Ez persze nem azt jelenti, hogy ölbe tett kézzel üljünk. Amint azt a korábbi akciók és „A jó ötlet aranyat ér“ mozgalom is mutatja, mindenkinek, aki nem hátrál meg az akadályoktól és nem fél a mun­kától, lehetősége nyílik a segítségnyújtásra. Éppen ezért rendkívül értékes minden kezde­ményezés, minden jó ötlet — amelyet meg­valósítanak a gyakorlatban. Tovább folyik tehát a tartalékok feltárása, hogy megköny­­nyíthessük, javíthassunk az emberek munka- és életkörülményein. Engedjék meg, hogy az elért jó eredménye­kért köszönetét mondjak elsősorban a tömeg­tájékoztatási eszközök képviselőinek, főleg a bratislavai Csehszlovák Rádiónak és a PRAV­­DAnak, az SZLKP KB központi sajtószervé­nek, ugyanúgy a Slovenkának, a Prácának, a Nőnek, az Űj Szónak, a Rolnícke noviny­nek, a Smenának és a Veőerníknek. Hisszük, hogy az elmúlt év sikeres eredményei arra buzdítanak mindannyiunkat, hogy még vál­tozatosabb munkamódszereket keressünk. Együttműködésükért, hozzáállásukért és aktív segítségükért köszönetét kell mondanunk azoknak az elvtársaknak és elvtársnőknek, akik a Kereskedelemügyi Minisztérium, az Oktatásügyi Minisztérium, az Egészségügyi Minisztérium, a Belügyminisztérium, vala­mint a fogyasztási- és termelőszövetkezetek részéről hozzájárultak „A jó ötlet aranyat ér“ mozgalom sikeréhez. S reméljük, hogy a többi minisztérium sem zárkózik el akciónktól. Itt szeretném hangsúlyozni, hogy ennek az akció­nak a keretében olyan feladatokat is megva­lósítunk, amelyekért a szlovák kormány múlt év októberi határozata értelmében, az illeté­kes minisztériumok a felelősek. Minél jobban sikerül érdekeltté tennünk a minisztériumok, a nemzeti bizottságok, üzemek, iskolák felelős funkcionáriusait és egyáltalán a Szlovákiai Nőszövetség valamennyi járási bizottságát, annál következetesebben tudjuk követni pár­tunk irányelveit lakosaink jobb munka- és életkörülményeinek megteremtésében. Ez­úton szeretnék továbbá köszönetét mondani elnök elvtársnak közös munkánk magasra értékeléséért, s azokért az anyagi eszközökért is, amelyekkel a legjobb járásokat, városokat, falvakat és egyéneket megjutalmazta. Végezetül szeretnék köszönetét mondani mindazoknak a funkcionáriusoknak és polgá­rainknak, akik sem időt, sem fáradságot nem ismerve hozzájárultak „A jó ötlet aranyat ér“ mozgalom eszméinek megvalósításához. Kez­deményezésük a hazafiasság példájaként áll­jon előttünk s legyen záloga az akció további kibontakozásának, ebben az évben is, amikor éppen a járásokból érkezett ötletek, javasla­tok alapján folytatjuk munkánkat, amelynek központi motívuma továbbra is a családról való gondoskodás megkönnyítése marad. A tartalékok még mindig igen bőségesek, s ki­használásuk mindössze azt követeli meg az emberektől, hogy egy-egy jó ötletet, elképze­lést, nem félve a nehézségektől — konkrét tetté váltsanak.

Next

/
Thumbnails
Contents