Nő, 1973 (22. évfolyam, 1-52. szám)
1973-03-03 / 10. szám
SIMON ISTVÁN Csillagot láttam Csillagot láttam a szemedben — egy könnycsepp volt kibuggyanóbein, még rá is csodálkoztam hosszan, és fájdalmasan megszerettem, mert én okoztam. Mert az életem annyi botlás, és mennyi álmom a romhalmaz: a könnyed kellett, amíg hallgatsz, egy tiszta csillag, hogy azon láss és légy irgalmas. Kiss csepp, a harmaté ha ennyi, ám benne fájdalmad a tenger, mégis tűrted, hogy hideg szemmel ne ítéld azt, akit szeretni akarsz, mert ember. S éreztem, megszorítva formás kezedet — mellyel letörölted —, hogy oly kapocs rajta a könnyed mint ami kicsi hegyi forrást óceánokkal összeköthet. ASSZONY FÖLDEÁK JANOS Estetol hajnalig vegte^n versekkel dicsérhetnélek, együtt élt huszopkéVÓVÜnket sorjázva elő, _, * hogy rója le nemé* háláját, tótja ki titkát a lélek. Mert perlekednie halállal meg fölemelő, még nyugtató érzés, ha nincs adósságunk magunkkal szemben s szövetségesünkre az altntas szennye sem tapad. Az elpergett két évtizedben nem éltek kívülünk szebben Európánk vertelhős, viharos egei alatt. . . Asszonyi kincseid is bálványozhatnám, termékeny tested vonzó szépségét, a mór huszonkét eve csodált káprázatos műhelyt s Utanozhatatlan gyönyörű rendet, melynek törvényeit két fiunk elteti tovább, lehetnék szerelmes lobogású lerli, de csalárd képiét kerekednek ki, es bizalmunk csorbulna megint; minket az örök folytonosság meggyőződése is eltet, es korunk a szívek szabaditóinak tekint. Bennünket|U osztály: a szolgák s szegények iszonyú sorsa igazítIssze, s holtunkig a szétüldözött munkások,parasztok számára hullajtott mostohdflttrzsa réme Is bújtogat meg tiszta csókjaink közötti Asszonyi kincseid foglalata a harc, a konok szülnék; a népben bízni csak, es bátrán, ki felel: hj|«jK?',l' Mi lenne a sorsom (erre is választ!), ha egyedül járnék? S gyozhet-e így szerte milliók igaza, hite? 1 A jövő elvalaszthatatlan társai, s asszony es férfi közös lazadasa vagyunk; a változó világ fölött már hatalom, és aki előlünk dacból sem tér ki, tűrje; szaporodnak vele a sors-tragediák .. . Estétől hajnalig végtelen versekkel dicsérhetnélek, hogy töretlen állunk a holnap gondjai előtt, hogy az emberert es egymásért számvetést ha tart a lélek, nem kell szégyellnünk a mögöttünk nyújtózó időt. Nincsen alázó adósságunk a néppel s magunkkal szemben. Ha hibáztunk olykor, az se gúnyolható kaland. Szerelemmel, harccal éltünk, s nem hiába hittünk a szebben vén Földünk napkeltő, tisztuló eaei alatt. Estétől hajnalig végtelen versekkel dicsérhetnélek, S büszkélkedve kiáltozhatnom: mi egyek vogyunkl Hűségünkben nemcsak a testünk kivuno vagya a lényeg sosem volt egyetlen mércénk a hevünk és fagyunk.
