Nő, 1973 (22. évfolyam, 1-52. szám)
1973-03-03 / 10. szám
A LEGYŐZHETETLEN ANTEILS ' Marina Popovics tíz világcsúcsa A szovjethatalom létrejöttének 50. évfordulójára rendezett repülő-díszszemlén egész Anteus-raj mutatta be sokoldalú képességeit. Az Anteus nemcsak erősnek, de gyorsnak is bizonyult, ötven tonna teherrel ezer kilométert repült több mint 600 km/ óra sebességgel, ezzel a világrekordot állítva fel. S most szóljunk a gép parancsnokáról. Marino Popovics nevét régóta ismerik o Nemzetközi Repülő Szövetségben: jónéhány világrekordját jegyezték már fel. (Tíz évvel ezelőtt ez a szövetség jegyezte be a két szovjet űrhajós első csoportos repülését is, akik közül az egyik Póvel Popovics, Marina férje volt.) Marino Popovics eleinte sportgépeket, vadászrepülőgépeket vezetett, majd teherszállító repülőgépek pilótaülésére ült át. Most az egyik legnagyobb szovjet gép parancsnoka lett. A világon még egyetlen pilótanő sem vezetett ilyen hatalmas gépet. Az Anteuson hét ember tartozik parancsnoksága alá: egy másodpilóta, egy navigációs tiszt, egy rádiótávírász, két mérnök, egy technikus és egy szerelő. Otthon viszont csak két „alárendeltje" von: két lánya — Natasa és Okszana. Lányai nem szeretik, ha édesanyjuk a repülőtérre indul, a repülőút végén viszont annál jobban örülnek a találkozásnak. A tíz rekord, amelyet Marina Popovics gépe személyzetével együtt felállított, magasfokú szakmai tudást követelt. A gépet pontosan a megadott magasságban kellett tartania, minden kanyart és fordulatot a legprecízebben kellett végrehajtania. A pilótafülke légmentesen záró ajtaja mögött, a gép rakterében ötven tonna teher volt, amelyet sportbizottság pecsételt le. Az ilyen teher nemcsak fordulásnál, hanem egyenes repülés esetén is próbára teszi a pilótát. Marina Popovics minden repülőutat a nőkre jellemző pontossággal, egyben férfias magabiztossággal tett meg. (A Szovjetunió c. lapból) — Mi nehezebb: repülőgépet vagy háztartást vezetni — kérdezték az újságírók Marina Popovicstól egyik ^repülő-rekordja után. S- Természetesen háztartást vezetni — válaszolt mosolyogva a pilótanő. A nők, az anyaság, a béke és a virág egy fogalmat alkotnak — úgy érzem —, az élet szépségét — mondja Júlia Boíevová és munkatársa, Margita Hlinková Aprievozi Egységes Földművesszövetkezet kertészetében két fiataltól kérdezzük, hogy gondolkodnak ők, mi a véleményük a vietnami háború befejezéséről. Júlia Boéevová ugyanolyan értelemben vélekedik, mint minden józanul gondolkodó, jó érzésű ember: — Nem közömbös nekünk sem, hogy a világban mi történik. Ma az emberek tájékozottak, a tv-ből, a rádióból, az újságokból mindenről rövid idő alatt értesülnek. Figyeltük, hallgattuk a legfrissebb híreket. A vietnami nép rengeteget szenvedett. Nagyon örültem, mikor a régen várt jó hírt meghallottam. Jó érzés ez, hisz nekik is azt kívánjuk, mint amit magunknak, hogy nyugodtan éljenek. Mi, fiatalok mindenki számára békét akarunk. A munkatársa, Margita Hlinková helyesel, bekapcsolódik a beszélgetésbe. — Tizenhét éves vagyok. Minden fiatalnak szép tervei vannak, amelyeket meg akar valósítani. Szívesen járunk szórakozni munka után, moziba, táncolni. (Meg hát minden lány, akár bevallja, akár nem, férjhez akar menni.) Tervezget. Hogy megvalósítsa elképzeléseit, ehhez béke kell. Ezt kívánom magunknak is, meg a vietnami fiataloknak is. Sokat szenvedtek. Igazán örültünk győzelmüknek! Valahogy a nők, az anyaság, a béke és a virág egy fogalmat alkotnak, — úgy érzem — mondja beszélgetésünk summázásaként Júlia Boőevová — az élet szépségét. * * * Középkorú asszony, egy a millió közül. A Slovnaft, az óriásüzem tartozik a környezetéhez. A Barátság Kőolajvezetéken érkező nafta feldolgozó — termelő üzemének pipáló kéményei, hatalmas olajtartályai mindennapos látvány számára. Talán már észre sem veszi. Az üzem lüktetését azonban legfeljebb közvetve érzi. Dolgozóin keresztül, akik fogyasztók, vásárlók az őket szolgáló Zdroj n. v. élelmiszerüzletében, ahol ő, Mészáros Istvánná pénztárosnő. Fizetési napokon különösen nagy a forgalom; aznap, mikor megismerkedtünk, kevesebb volt a vásárló. Egyszerű, szürke asszony, — ő így gondolja — akinek nincs mit mondania magáról. Valamikor tanulni szeretett volna, de első gyerek volt, a kereset miatt munkába kellett állnia. — Most is végzi a kötelességét. Szereti a családját, mióta férje meghalt, még jobban ragaszkodik hozzájuk. A munkatársaival el-elbeszélget, tréfálkozik, ha van néhány üres perce. Meghallgatja bajaikat, részt vesz örömükben. Reggel, munkába indulás előtt, bekapcsolja a rádiót és meghallgatja a
