Nő, 1973 (22. évfolyam, 1-52. szám)
1973-02-24 / 9. szám
MIROSLAV VÁLEK versei SZONETT ÉS EMLÉKEZTETŐ Mikor a költőnek elcsukiik a szava, mert elvesztette verse hitelét, azt mondják: Hanyatlik fáradt csillaga, azt sem tudni, miért és minek élt. Mikor a versnek megszűnik varázsa, a költő némán elrejti sebét, minden érintés s szó szíven találja. Meg is halhatna. Ugyan minek élt? Ha szívében meghal a vers varázsa, elveszti hangját, kedvét, mindenét. Szüksége volna gyógyító tanácsra, hogy értse végre meg: kór rágja életét, s ha nem talál szilárd talajra lába, ki mondja meg, hogy vajon minek élt? Rácz Olivér fordítása V ashajlítók A Vük Korodzsics utca sorkán két férfi acélrudat hajlít. Úgy egy kissé költői munka ez. A vas, akár a szó, ellenáll az emberi akaratnak. De sorra sort, sort sor után, $ nagyszerű költemény lesz belőle. Es minden vers fölé, a harmadik emeletre költözik fel a kék szemű poén. Simogatja majd mind a négy falát: mily erősen, szilárdan állanak, s mennyi erő kell egy Ilyen falnak I Ha izmosabb volnék, vashajlítának mennék magam is. Kulcsár Tibor lorditása Emilia MurfAová‘Jan«őko«á •ívtársnő 1948. február 24-én a déli 12 árátál meghirdetett egyórás országos sztrájk alkalmából egy emelődaruról beszélt a bratislavai Dinamitgyár munkásnőihez A TÖRTÉNETNEK NINCS VEGE Micsoda Idők voltak azokl Sokan emlékeznek, másokat emlékeztetni kell rájuk, mert Ilyen az emberi természet — szívesen elhessegeti a komor, szívszorító gondolatokat. Ha egymás mellé rakjuk a dolgokat, tény, hogy a háború keserves, emberéleteket rostáló Időszaka után a háború utáni évek viszonylag nyugalmasak voltak. De vajon valóbon nyugalmasak voltok-e? Nincs szándékomban történelem-dolgozatot írni, mégis azt javaslom: nézzünk szembe a valósággal, sőt nyissuk ki jól a fülünket is, úgy hallgassuk Emília Muríftovát, o Nemzeti Front Központi Bizottságának titkárnőjét, aki emlékezik. Igen, tudatosan emlékezik, és szavai oly szuggesztíven Idézik az eseményeket, élményeket, hogy már nem a hivatali szobájában vagyunk és nem 1973 februárját írjuk, hanem 1946-ot, és bánatosak vagyunk a gondolattól, hogy az országos választásokon Szlovákiában a demokraták a kommunisták fölébe kerekedtek. Es bánatosak vagyunk a háborútól meggyötört országban oly nehezen tápászkodó közellátás miatt, és általában attól az ingatag politikai helyzettől, amely cseppet sem hasonlít a háború alatt dédelgetett reményeinkhez. Mit lehetett tenni Ilyen helyzetben? Amit kellettI Es mit kellett tenni? A szinte lehetetlent I Kevés volt az élelmiszer, a ruhanemű, oz Iparcikk, az üzemekben akadozott a termelés, a mezőgazdaságban szervezetlenség uralkodott, s mindezt a lánckereskedők, a „feketézők" kufárkodósa tette még keservesebbé. Anyagilag és erkölcsileg fellazult közegben éltünk, amely egyedül Beneiék politikai céljainak kedvezett. A csehországi négy párt és a szlovákiai két párt közül csakis a kommunista párt volt az, amely a nehéz helyzetben a nép segítségére sietett. Am ebben fegyvertársakra volt szüksége. Meg is találta o Forradalmi Szakszervezetbe tömörült dolgozókban, elsősorban a munkásságban, és — amire különösen büszkék lehetünk — nem utolsósorban a haladó szellemű nőkben. Jómagam, akkor még Janeőková néven, 1945 júliusa óta dolgoztam a szakszervezetben, azelőtt tíz évig munkásnőként a Kábel-gyárban — tér rá személyes élményeire Muríftovó elvtársnő. — A szakszervezeteket egyesítő 194Ő. évi kongresszus után megbízást kaptam nőblzottságok szervezésére a szakszervezetek üzemi bizottságai mellett. Meg kellett nyerni a nőket a termelési terveknek, hiszen ezek teljesítésétől függött a háborús károk felszámolása. Nem volt ez könnyű feladat, hiszen a legkritikusabb helyzetben a közellátás volt, amihek súlyát elsősorban a családjaik ellátásán fáradozó asszonyok, anyák érezték. Próbálja meg valaki: Jobb munkára, a norma szilárdítására biztatni az asszonyokat, miközben hideg a tűzhely, nincs mit a fazékba tenni, egy pár gyerekcipőért, harisnyáért pedig napokig kell járni az üzleteket. Pedig nem egyszer igen kényes kérdésekben kellett fellépnem. Elküldték a Kábelgyárba, régi munkatársnőim közé, hogy győzzem meg őket: Le kell mondaniuk a nehéz anyagi helyzetben megígért tíz százalékos nyereség-részesedésről, mert annak szétosztása fenyegetné első kétéves gazdasági tervünk eredményét. Bizony, nehéz szívvel léptem az asszonyok elé, Pilát, Puha Vince elvtársak és még néhány kommunista munkás kíséretében. Az asszonyok persze kiabáltak, hogy biztosan lefizettek engem o szakszervezetnél, ha ilyesmire akarom őket rávenni. De én megmutattam nekik a kereset-szalagomat, hogy régi pénzben 1500 korona a havi keresetem özvegyasszony, gyermekes anya létemre. Lássák be, hogy csakis az őszinte meggyőződés és közös jövőnk féltése alapján fordulok hozzájuk. Az asszonyok erre elcsendesedtek — az akció sikerrel Járt. Munkatársaim biztatására egyre gyakrabban mentem a munkósnők közé, beszéltem velük a problémáikról, gyakran kellett meghallgatnom jogos panaszaikat. Es egyre többen vállalkoztak közülük a nehézségekből kivezető út megkeresésére. Szorosan együttműködtünk a Szlovákiai Nőszövetséggel. Kommunista politikusaink nagyra értékelték azt a segítséget, amelyet azokban a nehéz időkben a nőktől kaptak. Egy alkalommal például megtudtuk, hogy a főpályaudvaron és a bratislavai dunai Téli kikötő raktáraiban nagyobb élelmiszer- és más árukészlet hever. Elhatároztuk, hogy ezt nem hagyjuk anynylban. Vagy negyvenen megrohamoztuk a raktárokat, amiben a velünk érző rakodómunkások nem Is akadályoztak, és megállapítottuk, hogy rengeteg liszt, rizs, cukor, csokoládé és más áru áll ott romlásra ítélve. Nosza, nagy lármát csaptunk, felhecceltük a nagykereskedőket, hogy Igényeljék ki a raktárakból az árut, és gondoskodtunk róla, hogy jusson belőle az üzemekben dolgozó asszonyoknak Is. A botránnyal sikerült elérnünk, hogy a közellátás a Szlovák Szakszervezeti Tanács ellenőrzése alá került. * * * Jó fegyvertársa volt a szakszervezet a kommunista pártnak abban Is, hogy a kiéleződött politikai helyzetben figyelmeztetett a kétéves gazdasági terv elszabotálására. Ebben a légkörben jött Szlovákiába a Forradalmi Szakszervezet elnöke, Zápotocky elvtárs. Fel kellett lépnie a demokraták ellen, akik a CAS című folyóiratuk egyik állandó rovatában támadták a szakszervezeti funkcionáriusokat. Ez a bratislavai szakszervezeti kongresszus valójában Február főpróbája volt, mert felmérhettük a kommunista párt és a Szlovákiában addig fölényben volt demokrata párt esélyeit. Zápotocky elvtárs leleplezte a szabotálákat, a kongresszus után néhány demokrata megbízott lemondott, és a közellátás, a kereskedelem a kommunisták Irányítása alá került. így a helyzet már javulóban volt. Nagyon sokot jelentett hazánk népe számára az 1947-es aszályos, ínséges évben a Szovjetuniótól kapott kenyérgabona-segítség, ami annál nemesebb gesztus volt, mivel a Szovjetunió maga is nehézségekkel küzdött a háború után. * * * Ilyen körülmények közt virradt ránk 1948 Februárja. Mint szakszervezeti dolgozó, részt vettem Prágában a mostani Fuéík Kultúrparkban, az akkori Iparpalota régi kiállítási termében megrendezett szakszervezeti kongresszuson, amelyen 8 ezer küldött jelent meg az egész országból. Zápotocky elvtárs beszéde után viharos vita támadt, több miniszter lemondott — nyilvánvaló volt, hogy a kongresszus túlnőtt a szakszervezet keretein és már arról volt szó: ki győz? Vajon a nemzeti-demokratikus forradalom szocialista forradalomba csap-e át? A kormány részéről jelen volt Gottwald elvtárs, Ján Masaryk külügyminiszter és Václav Nősek belügyminiszter, és amíg a kongresszusi teremben szenvedélyes felszólalások hangzottak el, addig kint, a nép között, a döntő szót jelentő üzemi munkásság között Izgalmas események zajlottak: 1948. február 24-én déli 12 órától egyórás sztrájkkal tüntettek a dolgozók a szocialista Csehszlovákia, a kommunista párt programja mellett. A szakszervezetek mozgósították az üzemi őrségeket, amelyek számára, a kemény télben szinte járhatatlan utak ellenére, szétszállították a fegyvereket. A CSKP Központi Bizottsága éjszakai ülésén állást foglalt, és Klement Gottwold vezetésével küldöttség ment Beneihez, hogy fogadja el az áruló miniszterek lemondását. Mikor ez megtörtént, délután 17 órakor Gottwald elvtárs bejelentette a prágai Václav téren összegyűlt tömegnek, hogy megalakult a Nemzeti Front új kormánya. Mi Bratislavában megszálltuk a demokraták székházát — „meséli" Muríftovó elvtársnő. — Onnan telefonon utasításokat adtunk a vidéki demokrata titkárságoknak, amelyek hamarosan rájöttek, hogy elvesztették a játszmát, üzemi őrségeink tagjai a városok utcáin meneteltek, hogy a lakosság tudatosítsa: a munkások kezébe került a hatalom I * # * Eddig tartott Muríftovó elvtársnő visszaemlékező elbeszélése. A történetnek azonban nincs vége, azt tovább írja az Élet, és bár a sorsdöntő Február 25 éve mögöttünk van, Jól tudjuk, hogy az akkor megnyílt út vége még messze von. Ha el ókorunk oda jutni — mindennap becsületesen meg kell harcolnunk a magunk Februárját. L. GÁLY OLGA
