Nő, 1972 (21. évfolyam, 1-52. szám)

1972-02-05 / 6. szám

Vezeti: Zlatica Funková, okleveles bölcsész, az SZLKP KB dolgozója QJ И új H >*| cnl ш| —I •ш I— </> A NŐK ÉS A TÁRSADALOM A ne hárntcs funkciója Sem a marxizmus klasszikusai, sem a jelen­kori marxisták nem állítják azt, hogy a nő foglalkoztatottsága önmagában véve, automa­tikusan megoldja a nő teljes értékű egyen­jogúsításának kérdését. Ez annak csupán alapvető előfeltétele, ezenfelül a kérdés végső megoldását nemcsak jogi és gazdasági, hanem eszmei és etikai téren egyaránt keresnünk kell. Mindenekelőtt az a fontos, hogy a férfiak és a nők tudatában egyre mélyebb gyökeret eresszen a nőkérdés megoldásának marxista­­leninista elve, úgy Is, mint e kérdés követ­kezetes, gyakorlati megoldásának útmutatója. Marx és Lenin is figyelmeztetett arra, hogy a nőkérdést feltétlenül differenciáltan kell kezelni, tekintettel a nő fizikai és biológiai adottságaira, valamint a férfiakétól eltérő helyzetére mind a társadalomban, mind a csa­ládban; és amely részben az anyai-nevelői funkcióval van összefüggésben, részben azok­ból a feladatokból ered, amelyeket a nőnek a családról való gondoskodásban még vállal­nia kell. Csák akkor válik majd lehetővé azoknak az akadályoknak az eltávolítása, amelyek miatt a nő még ma is hátrányosabb helyzetben van — a családban, a munkahe­lyén és a közéletben egyaránt, ha számításba vesszük mindazt, amiben a nő mint biológiai és társadalmi lény a férfitól különbözik. A nő sajátosságainak figyelmen kívül hagyása, akár a munkahelyen, akár másutt, csak még job­ban elmélyítené a nő egyenlőtlen helyzetét. Lenin a párton kívüli munkásnők IV. moszk­vai városi konferenciáján 1919-ben a nő gaz­dasági függetlenségének fontosságával kapcso­latban kifejtette, hogy a nő ilyen jellegű egyenjogúságának nem az a lényege, hogy a munkatermelékenységben, munkájának terje­delmében, időtartamában, a munkakörülmé­nyekben legyen egyenlő, hanem a lényeg az, hogy gazdasági helyzete miatt a férfival szem­ben ne legyen elnyomva. Amit a társadalom­nak különösképpen kell respektálnia, az a nőnek, mint anyának reprodukciós funkciója, amelyben pótolhatatlan. Ez a nő felmérhetet­lenül jelentős társadalmi küldetése, s így te­hát távolról sem értelmezhetjük úgy, mint a nő, vagy a család magánügyét. Noha az anya­ság biológiai szempontból tekintve teljesen természetes folyamat, figyelembe kell venni, hogy már maga a terhesség megnehezíti és gátolja a nő mozgását, illetve mozgékonyságát minden téren. Az anyaság a nő társadalmi érvényesülésének szempontjából különböző­képpen nyilvánult meg az egyes történelmi korokban. Addig, amíg a nő birodalma első­sorban a család és a háztartás volt, vagy amíg a termelési-gazdasági folyamat — mint pél­dául a naturális gazdálkodás korában — a családon belül zajlott le, a nő életében az anyaság nem okozott problémát. Persze, elte­kintve azoktól a nehézségektől, amelyekkel a kedvezőtlen szociális helyzetben levő sokgyermekes családoknak kellett megküzde­niük. A nőt foglalkoztatottsága azonban az elé a probléma elé állította, hogy miként egyeztesse össze anyaságát a dolgozó nő funk­ciójával? Marx, Engels, Lenin és más marxis­ta teoretikusok és politikusok egyértelműen hangsúlyozták, hogy a társadalomnak a nő anyaságát úgy kell tekintenie, mint legben­sőbb, legsajátabb ügyét. Biztosítania kell az anya védelmét a munkahelyen, különböző egészségvédelmi, szociális és gazdasági intéz­kedést kell foganatosítania az anyaság támo­gatásának érdekében, és meg kell szerveznie az alkalmazásban levő anyák felkarolását a gyermekek nevelésében. Az anyaság elvont felmagasztalásának helyét el kell foglalnia az anya valóságos tiszteletének, és olyan konkrét támogatásban kell részesíteni az anyát és a családot, hogy a nő anyasága által emberileg gazdagabbá váljék, hogy a gyermek ne legyen fölösleges teher, hanem az öröm és a boldogság forrása a családi életben és megbízható záloga a társadalom továbbfej­lesztésének. (folytatjuk) „SZEZONMUNKA" Az öregségi nyugdíjra való igény feltétele egy bizonyos korhatár elérése, valamint bizo­nyos számú ledolgozott év. Minthogy ön két gyermeket nevelt fel, öreg­kori nyugdíjra 55-ik életévében lesz igénye, ha meglesz a 25 ledolgozott munkaéve. Az alkal­mazási időbe az ön esetében beszámítanak 6 évet, vagyis azt az Időt, amely alatt két kis­korú gyermekének neveléséről gondoskodott. Ha nem volna meg a 25 évi alkalmazási ideje, akkor 60 éves korában, ún. aránylagos öregségi nyugdíjra volna igénye, ha az alkal­mazása legalább 20 évet tesz ki. Ha az alkal­mazási ideje 20 évnél Is kevesebb volna, de több mint 10 év, akkor 65 éves korában szerez­ne igényt az aránylagos öregségi nyugdíjra. A Magyarországon ledolgozott 6 évet beszámít­ják az alkalmazás idejébe, ha ezt hitelt érdem­lően igazolni tudja. „BÁNATOS KÖNNYEK“ Örökbefogadás esetén a természetes apa tar­tási kötelezettsége megszűnik. Az örökbefoga­dással ugyanis az örökbefogadó és az örökbe­fogadott között olyan viszony keletkezik, mint szülő és gyermeke között. Tehát kölcsönös el­tartási kötelezettség, törvényes öröklési jog stb, MALOM Az örökbefogadásról a bíróság ítélet formájá­ban dönt, döntése előtt meg kell hallgatnia a természetes apát, akinek beleegyezése szükséges az örökbefogadáshoz. Minthogy levele szerint a természetes apát értesítették, amikor az anya férje, a nevelő apa nevére íratta a gyermeket, feltételezzük, hogy tényleg örökbefogadásra került a sor s akkor a természetes apa tartási kötelezettsége az örök­­befogadás napjával megszűnt. Ezt az annak idején kiadott bírósági határozatból, vagy a bí­róságon a kiskorúra vonatkozó gyámügyi ira­tokból állapíthatják meg. A tartásdíj esetleges végrehajtási behajtása ellen a fentiekre való hivatkozással kifogásokat kell beadni. (dr. B. G.) Biztonság, bizalom, önbizalom Egészen kicsi, bárom éven aluli gyerekek világnézeti neveléséről volt szó egy vita alkalmával. — Hát már ilyen apró emberek­nél is beszélhetünk világnézeti — erkölcsi nevelésről? Hiszen jó, ha egy-két képet megőriz az emléke­zetük ezekből a korai évekből — mondhatnák a szülők. így van, mégis beszélnünk kell erről Is. Mert a nevelés részekre nem szakítható folyamat. A világ­nézeti — erkölcsi nevelés megala­pozása — elsősorban érzelmi, idegrendszeri — ezekben az évek­ben történik, az ember egész sze­mélyisége is ekkor alapozódik meg. A valósággal, a világgal való ismerkedés első, sok mindent el­döntő Időszaka ez. Sok a félni­való? Vagy mindig tartani kell va­lami kiszámíthatatlantól, bizonyta­lantól? Meg lehet érteni a dolgo­kat? Vagy túl sok az érthetetlen? Szabadon lehet tevékenykedni? Vagy örökké tilalmakra kell ügyel­ni? Sikerül-e, amit a gyerek akar? Vagy mindig, majdnem mindig ő marad alul a tárgyakkal és a felnőttekkel szemben? E tapasztalatokból életérzés ra­kódik le. A pici gyermek egyik fontos szükséglete a gyermeklélek­tan megállapítása szerint: az érze­lemszerű védettség érzése. Védett­ség ... A gyermekben talán a leg­­megindítóbb, hogy teljesen ki van szolgáltatva a felnőtteknek. Ha nem táplálnák, öltöztetnék, gon­doznák, napok alatt elpusztulna. A család, az első években az anya gyönyörű feladata, hogy ezt a ki­szolgáltatottságot védettséggé szer­vezze. De milyen védettséggé? Amit nem a félelem, hanem a biztonságérzete határoz meg. A biztonságból bizalom fakad, ha a valóság — emberek, természeti je­lenségek, tárgyak — olyan tapasz­talatokat nyújt a fejlődő emberké­nek, amelyekben sok-sok az apró öröm, a siker. Az életkedv, az életöröm védett­sége kell gyermekünknek. Úgy kell megszervezni napjait, úgy kell fel­dolgoztatnunk tapasztalatait, hogy mindezt erősítse a gyermekben. A boldogság idegrendszeri kérdés isi Egy alkalommal egyik édesanya elmondta: egészen ösztönösen, pe­dagógiai műveltség nélkül is min­dig arra törekedett, hogy gyerme­kével a valóságból eredő öröm­forrásokat érzékeltesse, (jó a néni, szép a virág, az új ruha, barátsá­gosak az állatok). A gyerek min­denben, ami körülötte történt, vagy létezett, a jót kereste, örönjérzete volt a valóságból. Egy másik fiúcska nagymamája —• bizonyára nem szándékosan — nevelési módszerével éppen a va­lóságtól való félelem érzését oltot­ta az unokájába. A mesében mér­gezett az alma, az igazi gyümölcs­re is bizalmatlanul néz a kicsi. A vihar ösztönösen is megriasztja a gyermeket, ezt a riadalmat a nagymama szavai kiszámíthatatlan félelemmé duzzaszthatják; „hara-Íiusznak az angyalkák, azért vil­­ámlik" — ha zörren az ajtó, a rossz bácsitól fél, oki elviszi, ha nem fogad szót, vagy a sötéttől, ahová — mint valami végtelenül bosszantó helyre — ki akarják kül­deni, ha rakoncátlankodik. Hát ne meséljünk a gyerekek­nek, ne szoktassuk szófogadásra? Az ilyen kicsinyeknek bizony nem szükséges bonyolult, sárkányokkal — boszorkányokkal teli meséket mondani. Ezek a mesék még nem a kisgyerekek számára valók. Ezt a népmese-kutató tudomány és gyermeklélektan már régen tudja. A bonyolultabb cselekményt, a jó és a rossz küzdelmét két-három éves gyerek még nem tudja követ­ni. Tapasztalhatjuk: néhány perc­nél tovább képtelen szavakra, a felnőtt összefüggő beszédére össz­pontosítani a figyelmét, s a pilla­natnyi pihenéstől függ, hogy mit ért meg belőle. Rendszerint a rossz, bosszantó, félelmetes részletek ra­gadják meg, tartják fogva. Inkább játékos — kedves mondókákkal, dalocskákkal altassuk, tanítsuk be­szélni. Beszélgessünk a kutyusról, a cicacsaládról, a vásárlásról, ki­rakatokról, virágokról, jó emberek­ről, jó apukáról, nagymamáról arról, hogy mit csinálunk holnap. S legyen benne a történetben ő maga is, akit szeretnek, aki ügyes, kedves kisgyerek. Most még az sem baj, ha ő is beleszól, félbeszakítja a felnőtt beszélgetését. Ha ki­egyensúlyozott, nyugodt légkörben neveljük, nem lesz szükség a fe­gyelmezésre. Ha mégis, ne ijeszt­getéssel, hanem a mit lehet, mit nem ésszerű és világos megokoló­­sóval tanítsuk, arra törekedjünk, hogy öröm és önbizalom fakadjon a szavaink nyomán I önbizalom, mert ennek megala­pozása Is ezeknek az első éveknek a feladata. így aztán a biztonság, bizalom és önbizalom érzése, az örömteli, boldog gyermekkor, о fel­nőttkor alapja is lesz.

Next

/
Thumbnails
Contents