Nő, 1972 (21. évfolyam, 1-52. szám)
1972-02-05 / 6. szám
A könyörtelen anyós: Combos Ilona és fia: Érsek György Üde jelenség Tóth Erzsébet, akinek ez volt első szerepe. Szuverénül, fesztelen jókedvvel mozgott a színpadon Varvara, a fiatal, életvidám lány alakítójaként. Szavel Prokofjevics Gyikoj kalmár megformálójaként Lengyel Ferenc hitette el a nézővel a zsugori, könyörtelen kereskedő típusát. Jó alakítást nyújtott Gyurkovics Mihály Kuligin órásmester szerepében. A szemforgató, álszenteskedő Fjoklusa zarándoknőből Szabó Rózsi teremtett élő, komikus figurát. Csendes László alakítása Borisz Grigorjevics szerepének megformálásában vérszegényebb volt. A Tyihon Ivanics Kabanovot alakító Érsek György jól jellemezte a tehetetlen, önállótlan, az anyja parancsára olykor zsarnok férjet. Tamás Jolán alakítása túlexponált volt, Varga Zsuzsa Glása szolgálólánya jól megoldott teljesítmény. Az egyszerű megoldású, de kifejező díszletterv Platzner Tibor munkája. Dobi Géza zenéje jó kiegészítője a drámai cselekménynek. A MATESZ Thália Színpadának bemutatója a fogyatékosságok ellenére is sikeres előadás volt. BERTHÁNÉ S. ILONA Katyerina: Kövesdi Szabó Mária Foto: Frantiiek Sárközi és I. Grossmann róla, de nekem pont ez az ország jelképezi a legsötétebb kapitalizmust, akkor nekem, aki csak egy kis falusi takarmányértékesitő üzem levelezőnője vagyok, már régen meg kellett volna halnom. Arra is gondolok, hogy milyen bölcsek az orvosok és az ápolónők. Igen, bölcsek, mert tudják, hogy nincs szükségünk sajnálatra, és ha megesik, hogy nyomott hangulatban vagyunk, ha látják, hogy bántanak a gondok, nem részvétet mutatnak, hanem bátorságot és önbizalmat öntenek belénk, s ami talán még ennél is több: megtanítanak arra, hogy mindig előre nézzünk .. . Talán már nincs messze az az idő, amikor megtakaríthatjuk magunknak a kórházba járást, mert ki-ki otthon kezelheti magát a művese kisebb, „házi" használatra szánt másával. Ez a jövő, és persze, az átültetés, ami ugyan reális remény, de egyelőre fölösleges lenne illúziókat táplálnunk. — De most már ezek alatt az életet adó órák alatt mind gyakrabban gondolok más, egészen más dolgokra. Például arra, hogy amikor kész leszek, mit kell bevásárolnom mielőtt hazautazom Gross-Gastrose-ba, arra, hogy vacsora után kötni fogok és arra, hogy holnap hány levélre kell válaszolnom és így tovább. Egyszóval a hétköznapok aprócseprő dolgaira, amelyek minden családanyát és dolgozó nőt foglalkoztatnak. Es ha hazafelé menet ismerőssel találkozom, aki megkérdi „hogy van Schölzkené?" azt válaszolom — köszönöm, jól hódító Vilmossal kezdődött? A rendszeres kulturális eseménynaptár az év végén ezt a hirt Is tartalmazta: 80 esztendős dr. Kalocsay Kálmán, a Budapesten élő eszperantó költő. Az eszperantó nyelvről már sokat hallottam — eszperantóul még soha. Azt persze, hogy eszperantó költészet is létezik — lel sem tételeztem. Addig lurdalt hát a kíváncsiság, amíg végül is Budapesten meglátogattam dr. Kalocsay Kálmánt. Nem tehetek mást, le kell írnom a sablonos szavakat, hogy Kalocsay tanár úr korát meghazudtoló frisseséggel sietett elém. És még azt is előre kell bocsájtanom, hogy a „tanár úr" megszólítás is teljes joggal kijár, mert Kalocsay doktor eredetileg orvos, hosszú ideig a budapesti orvostudományi egyetem tanára, hallgatóinak kedves, szeretve tisztelt Kálmán bácsija volt. Mint kutató orvos a fertőző betegségek, a vörheny, a kiütéses tífusz tanulmányozására specializálta magát, számos tanulmánya jelent meg a szaklapokban, tanítványai pedig a „Heveny fertőző betegségekről" irt egyetemi tankönyvéből tanultak. A ma mór nyugdíjas orvosprofesszor háromszor kapta meg a Munkaérdemrend arany fokozatát. Most azonban más miatt vagyok nála. Leülünk a budai, Nyúl-utcai öreg ház könyvekkel telezsúfolt, nehéz, faragott bútorokkal berendezett dolgozószobájában és arról faggatom a házigazdát, mióta foglalkozik az eszperantó nyelvvel? — Azóta — felelte —, amióta megtudtam, hogy létezik. Nem mindenki tanulja könnyen az idegen nyelveket. Különösen hiányzik egyeseknek az, hogy nem utazgatnak, nem gyakorolhatják a nyelveket az illető országokban. Ezt a gátló körülményt oldja fel az eszperantó. Hódító Vilmos angol király hadjáratai során (a XI. század elején) katonái idegen földeken portyózva, mindenféle nyelvből összeszedtek valamit és keveréknyelven beszéltek, amelyet szinte az eszperantó ősének is mondhatnánk. Ennek a nyelvnek azonban nem voltak szabályai. — Milyen szabályokon épül fel az eszperantó nyelv? — Eredetileg 16 szabálya volt, amelyeket a Fundamento de Esperanto-ban fektettek le. Baghy Gyula kollégámmal azonban nekiláttunk és összeállítottuk az eszperantó módszeres nyelvtanót Plena Gramatica de Esperanto címen, amelynek első kötete 1958-ban, második kötete pedig 1964-ben Jelent meg, rengeteg példával illusztrálva. Verseket mióta ír, tanár úr? — Erről inkább múlt időben beszélnék, mert eleinte ugyan magam is írtam, de hamarosan áttértem a szerintem sokkal fontosabb funkciót betöltő műfordításra. Nemcsak a magyar irodalmat tolmácsoltam Balassitól Kassákig, de a világirodalom számos remekíróját is Shakespearetől Baudelaire-ig — sok lenne felsorolni. Az idős, de szellemi energiája teljében levő Kalocsay tanár úr aktívan dolgozik. A roskadozó könyvespolcokon egymás mellett sorakozó régebbi munkál mellett ott látom Shakespeare Vihar-ónak 1970-ben megjelent fordítását. Amellett a tanár úr a nyelvi korrektora a Budapesten megjelenő Hungara Vivo eszperantó folyóiratnak. Érdekesség, hogy ő ellenőrizte nyelvi szempontból azt az antológiát is, amely csehszlovákiai írókat, költőket mutat be eszperantó fordításban és amely 1935-ben jelent meg Magyarországon, örvendező szívvel hallgatom Kalocsay doktort, a valóban kedves Kálmán bácsit, aki készségesen nyitogatja fel előttem gazdag munkássága és tapasztalatai tárházának ajtajait. Egymás után rakosgatja az ölembe a sok-sok könyvet, antoló-Dr. Kalocsay Kaimén átveszi a Munkaérdemrend arany fokozatát giót, fordítást, alkotó munkájának egy-egy útjelzőjét. Mígnem a dolgozószoba ajtaja is kinyílik és Kálmán bácsi szívélyes felesége jön be egy üveg ürmössel, meg poharakkal, mellette pedig tálcán aprósüteményt hoz egy négy-öt éves forma, pöttömnyi lányka. Egykettőre megkötjük az ismeretséget, sőt a barátságot is Enikő-lldikó- Júliával — a dédapa kedvencével. Mikor elcsodálkozom azon, hogy ennyi neve von, a kislány bizalmasan közli velem, hogy: „A dédapi csak Encsi Bencsinek hív ..," Elnézést is kérek Kálmán bácsitól, hogy éppen szombat délután zavarom, amikor bizonyára a családnak szokta magát szentelni, de ő szellemes huncutsággal elhárít: — Semmi baj, kedvesem, én hétköznap épp úgy kötekedek velük, mint pihenőnapokon... Erre felbátorodva még egy kérdést teszek fel az eszperantó nyelv szenvedélyes és tudományos művelőjének: Mit gondol, tanár úr, világnyelv lesz az eszperantó? Kalocsay doktor elmosolyodott a bizonyára csak számomra új kérdésen. Ezt épp olyan nehéz megmondani, mint azt, vajon az emberiség elpusztítja-e önmagát vagy sem. Mindenesetre egyre nagyobb az eszperantisták nemzetközi tábora, tagjait az emberi kapcsolatok és a világbéke utáni vágy hozza össze, és ezért egy biztos: ha az eszperantó világnyelvvé válik — a demokrácia nyelve lesz. Beszélgetett: L. GALY OLGA A Magyarországon megjelenő eszperantó folyóirat, a Hungara Vivő egyik példánya HUNGARA VIVO
