Nő, 1972 (21. évfolyam, 1-52. szám)

1972-12-18 / 51-52. szám

3&ßerf

Békel Az emberiség legnogyobb vágyai Fogalmába beletartozik a családi otthonok nyugalma, ahol a biztonság légköre övezi a gőgicsélő csecsemőt, az önfeledten játszó gyermekeket, a problémáikkal küzdő serdülőket. Jelenti a gondoskodás lehetőségének a megteremtését. A munkaalkalmat, a rendes keresetet, a jó életszínvonalat. Az alkotó tevékenység kibontakoztatásának lehetőségét. A munkás műszakjának, a földműves munkájának zavartalanságát. Az új nemzedék tanítóinak, nevelőinek nyugodt körülményeit. A szellemi és a tudományos dolgozók kutató tevékenységének biztosítását. A csendes elmerülés óráit a művé-LENGYEL JÓZSEF

Karácsonyra

„Békesség légyen földön embereknek; És jóakarat mindenféle népnek, És nemzetségnek."

Mondták és mondom én, te, ö, mi, ti és ök; deklarálják tanácskozások és deklarálják jó költők, rossz költők. És nemcsak mondták, mondjuk, mondják, de hisszük is eszünk érzésével és érzésünk élelmességével.

És mégis! Az ember, aki égitestek elképzelni is nehéz távolságára biztosan irányítja útját, itt a földön a béke ösvényén a járni tanuló kisdedeknél is bizonytalanabbul mozog — és míg szája és szájunk fújja a nótát —, a lába dadog.

Mi ez? Mi van velük, az emberrel, a leggyengébb és legsebezhetőbb élőlényekkel? Izmai, szaglása, látása, hallása gyarlóbb, mint az állatoké, de agyának képessége vérszomjassá, ravasszá és roppant erejűvé tette. És ma már olyan roppant erejűvé, hogy összeroppanhat! Már nemcsak urává lehet, de akár el is pusztíthatja a földkerekséget.

Itt állunk hát a válaszúton. Ha az önpusztítás útjára

lépünk, nem kár, ha ez sikerülni is fog. Mert akkor igaz, amit Vörösmarty, a próféta mondott: „Az ember fáj a földnek."

De nem kell, hogy így legyen! A válaszút választásra biztat. És akkor úgy lehet, az ember, az ember nagysága nem az önpusztítás útjára téved —, téved szántszándékkal.

Erős az ember, oly erős, hogy félelmei elmúlhatnának, hogy ereje tudatából remény irányíthassa tettét a nyugalom, jóakarat, kímélet felé. Hogy a megszületett karácsonyból, ne legyen, mint már annyiszor, húsvétra megfeszítés.

Vigyázva reménykedjünk! Karácsonykor és nem karácsonykor is. Régen mondjuk, énekeljük, zsoltározzuk, szavazzuk, szavaljuk: „Békesség légyen földön embereknek; És jóakarat mindenféle népnek, És nemzetségnek." Sokszor mondtuk őszintén, nem ritkábban álszenteskedően. De jó lesz vigyázni: sürgős az evilági és tiszta tett!

szeti alkotások, a kultúra értékeinek érzelmet mélyítő, értelmet fejlesztő élvezetében.

A béke nem születik magától. A békés élet kialakítása az egyénnek és a társadalomnak a magatartásától, szemléletétől, de legfőképpen a cselekvésétől függ. A felelősség vállalása alól nincs kivétel. A jószándékú törekvésnek ott kell kezdődnie, hogy ki-ki a maga környezetében — a családjában, a munkahelyén — igyekezzen hozzájárulni ennek a légkörnek a megteremtéséhez.

Ha felelősség terheli az egyént, akkor még sokkalta nagyobb a felelőssége a társadalomnak és vezetőinek. Fokozottabban érvényes ez a népek, nemzetek, országok viszonylatában. Hogyan élhet nyugodt lelkiismerettel az a politikus, az a vezető, aki milliók sorsáért felelős és viszszaél helyzetével? Döntése következménye a szenvedés, pusztulás. Gondoljunk csak Vietnamra. Mikor szűnik meg már a lakótelepek, iskolák, kórházak bombázása?! A vietnami anya mikor tudhatja már teljes biztonságban a gyermekeit? A fiatalok mikor cserélhetik fel a fegyvert a békés, építő munka eszközeivel? Az évtizede tartó háborús pusztulást mikor váltja már fel az újjáépítés erőfeszítése? Mikor szűnik meg a tengernyi szenvedés? Az emberiség