Nő, 1972 (21. évfolyam, 1-52. szám)
1972-12-18 / 51-52. szám
TAXI Szinte nehezebb vele találkozni, mint egy miniszterrel. Mert hiába beszéltük meg, hogy reggel 8-kor találkozunk a Kő-téri parkolóhelyen, nem volt sehol. Egyik toxi jött a másik után, azután jöttek az utasok, beszálltak és a kocsik máris о céljuk felé robogtak velük. Végül mégis sikerültI Karola Vybostoková, о bratlslavai két taxisofőrnő közül az egyik. Ismert személy a városban. Hol Itt — hol ott tűnik fel szürke Volgája a legforgalmasabb útvonalokon száguldó gépkocsik áramlatában, Magabiztosan ül a volán mellett és szállítja az utasokat. — Mióta? — Huszonegy éve. — Hogyan választotta ezt a foglalkozást? — A nemzeti bizottság felhívást Intézett akkoriban,* hogy jelentkezzenek az érdeklődők. így. Tizenegy nő közül ketten maradtunk. Hány kilométert tett meg? Évente 50 000 km-t kell lefutnunk Ezért dolgozunk néha 8 árán túl Is. — Baleset? — Eddig nem fordult elő a 21 év alatt. Pedig most már nehéz közlekedni, nagy a forgalom és a városokban sok helyen egyirányú. Nehéz parkolóhelyet is találni. Milyenek a tapasztalatai az utasokkal? Az utasok sokfélék. Van, hogy jókedvű embereket vagy fiatal párt viszek esküvőre. Máskor szomorkodókat temetésre. Néha hallgatag férfi ül be a kocsimba. Ilyenkoi figyelem, mi lakozik benne, ml a szándéka. Sokan meg dirigálni szeretnek. Miért megyek abba az irányba, miért nem a másikо. Vannak, akik türelmetlenül sürgetnek, hogy gyorsabb tempóval menjek, mert lekésik a vonatot. Az állomáson viszont már ráérősen fizetnek. — Sok türelemre van szüksége ... — Már nincsenek is idegeim, azaz kötélből vannak.- Kellemetlenkedő utasa is volt?- Nem félek én az ördögtől sem. De eddig még nem fordult elő, hogy szemtelenül viselkedett volna velem valaki, azért mert nő vagyok. — Éjjeli szolgálatot Is teljesít? — Nem. De ehelyett vállalom az ünnepnapokat is. Ilyenkor a férjem főz mindkettőnknek. Gyermekünk nincs. — Vidékre is jár? — Igen, meg külföldre is. Állandó útlevelünk van a szocialista, meg a nyugati államokba is. — Biztosan szereti a foglalkozását, — Nagyon változatos. Sokat lát és tapasztal az ember. — Az egész napos vezetés bizonyos Idegfeszültséggel járhat. Mivel vezeti le? — Nagyon szeretek kézimunkázni. Ez megnyugtató. — Tudna egy kis epizódot mondani, ami mostanában történt önnel? — Éppen az SZNF-téren parkoltam, amikor észrevettem, hogy egy idős asszony elcsúszott a kocsim előtt és a karját törte. Rögtön beültettem magam mellé és kórházba vittem. Egyik helyről a másikra küldtek, hogy nem tartozik hozzájuk. Végül mégis sikerült átadnom. Közben azonban a sietségben rossz helyen parkoltam. Jött a rendőr és büntetést kellett fizetnem. Az utolsó mondatokat már robogás közben mondta el. Két utasát vitte a megadott címre. Egy alkalmas pillanatban kiszálltam. Karola Vyboítoková eltűnt autójával a szemem elől, hogy tovább teljesítse szolgálatát. (bér) KÉT LÉGIÜT KÖZÖTT... A TU 134-es sima leszállással ért földet a bratislaval repülőtér kivilágított futópályáján. A gép személyzete utolsónak hagyta el a fedélzetet. Közöttük Mária Rekeniová stewardess, régi Ismerősünk. Másfél évvel ezelőtt találkoztunk vele először, amikor még „civilként", izgatottan sétált a bratislavai repülőtér második emeleti folyosóján, arra várva, hogy minél előbb túlessen a légiklsérők felvételi vizsgáján. Ma már csak mosolyog akkori félelmén, mert aióta naponta vizsgázik az utasok százai előtt tudásból, türelemből, emberségből. De mi történt a felvételi vizsgát követő hónapok alatt? — Poprádról Prágába költöztem. Megkezdődött számunkra a háromhánapos tanfolyam. Tizenöt tantárgyból vizsgáztunk, nyelvtudásunkat bővítettük. Az utolsó vizsgát az első önálló fedélzeti szolgálat jelentette számunkra. Ez év szeptemberétől teljesítek állandó légiszolgálatot. Az európai és a belföldi utak a legfárasztóbbak, mert jóformán sehol sem pihenünk, csak addig, míg üzemanyagot vesz a gép. Az igazi, élvezetes utazás a mi számunkra a hosszútávú szolgalat, amikor egy-két hetet tölthetünk a távoli országok nagy városaiban. Éva Bernátová, asszonynevén Zemanová a stewardess egyenruhát egy időre felcserélte a kismama ruhával. Ö mór berepülte szinte az egész világot, csak New York felhőkarcolóit nem sikerült még közelről látnia. Amint meséli, álmaiban gyakran készít vacsorát, reggelit, tízórait a gép teakonyhájában, függőágyba fekteti a gyerekutasokat. Jól felkészült hivatására. Egy évig Londonban tanult angolul, most pedig szabad idejét arra használja, hogy spanyol nyelvtudását tökéletesítse. Asztalán a képeslapok halmaza, vitrinjében sok kedves emlék. — Mire emlékszik a legszívesebben eddigi utazásaiból? — Talán az egyenlítő feletti légi-keresztelőre. Ugyanis nálunk a légiforgalomban az a szokás, hogy aki először repüli át az Egyenlítőt, egy jéggel és ásványvízzel töltött nylonzsákba dugják, ruhástól. Engem Szingapúr és Djakarta között kereszteltek meg és azután a gép kapitánya átadta a személyzet tagjainak aláírásával ellátott légikísérői diplomát. Még az utasok is gratuláltak ehhez a vidám eseményhez. — Legfőbb vágyam, hogy a szülési szabadság után visszatérjek a légiforgalomba, és ott folytathassam munkámat, ahol abbahagytam. VARGA MAGDA A VONAL TÚLSÓ VÉGÉN Feltárcsázom a 101-et és várok. Monoton szaggatott jelzés — foglalt. Másnak Is most jutott eszébe interurbánt kérni. Néhány sikertelen próbálkozás után sorra kerülök. Csenget egyszer, tízszer... húszszor vagy ki tudja megmondani hányszor, de a vonal másik végén csak nem emelik fel a kagylót. Csoda, ha elfogy az ember türelme?! — Na végreI Alusznak ott a központban?!... Egy órája csengetek... eddig már gyalog is elmentem volna Nltrára ... — Kérem a rendelést — mondja kimért udvariassággal egy női hang. Nem magyarázkodik, nem vitatkozik. Bemondom о telefonszámot és még gyorsan megkérdezem a nevét. — Valéria Pagáiiková ,. . Még aznap, a kora délelőtti órákban elmentem a telefonközpontba, hogy személyesen megismerjem Valéria Pagáéikovát. Karcsú fiatalasszonyhoz vezetnek. — Elnézést kérek ... — Nem haragszom ... az emberek mind türelmetlenek, biztosan én is ilyen lennék a vonal túlsó végén. De amikor nagyon fáradt vagyok, rosszul esik, ha igazságtalanul bántanak... még a könnyeimet is nyelem... A hatalmas teremben vagy harminc telefonkezelő ül egymás mellett. Mindegyik fején fülhallgató, előttük az asztal örökké vibráló, pislogó, villogó fényszemeivel. Fülhallgató nélkül nem soká bírja az ember idegekkel ezt a bábeli nyelvzavart, ahogy különféle nyelven felveszik vagy továbbítják a hívásokat, kapcsolják a beszélő partnereket. Egy-egy hívás közben szinte félmondatokban beszélgetünk. Vallka — a többiek nevezik így közkedvelt munkatársukat a köz pont egyik legjobb dolgozóját — magyaru és németül is beszél. Tizennégy éve dolgozik ebben a rendkívül idegfeszítő, sok türelmet és figyelmet igénylő munkakörben A legkimerítőbbek a délelőtti és az esti órák, ilyenkor legtöbb a hívás. Műszak után sokszor ólomként nehezedik rá a fáradtság, de csak addig, míg hazaér. A család öt és féléves, örökmozgó csemetéje nem ismeri azt a szót, hogy anyuka „fáradt". Neki olyan anyukq kell, aki mindig mosolyog, aki becézgeti, játszik vele, aki teljesen az övé. A téli ünnepek idején, amikor másutt munkaszünet van, a telefonközpontban megsokszorozódik a munka. A telefonkezelők kisegítő erőkkel bővített műszakban dolgoznak, hogy az emberek — a városokban, vidéken, külföldön — eljuttathassák egymáshoz jókívánságaikat. Ez az év végi hajrá, ez az ünnepi csúcsforgalom Valéria Pagáciková és munkatársai számára is biztosan elviselhetőbbé válik, ha a telefonálók, a hívó felek rájuk is gondolnak, nekik Is kellemes ünnepeket, boldog új esztendőt kívánnak. J. HEGEDŰS MAGDA
