Nő, 1972 (21. évfolyam, 1-52. szám)

1972-09-02 / 36. szám

A betléri kastély reggel 8-tól este 6-ig várja a látogatókat találunk, amelyek kiegészítették a környezet termé­szeti szépségeit. A parkban sétáló látogatókat fel­vidítja a több irányban folyó patak csobogása, a vízesések, szökőkutak zúgása. Ott kipihenhetjük fáradalmainkat, és erőt gyűjthetünk a további uta­záshoz. Roznavától keletre, egy süveg alakú hegyen már messzire látható a büszkén magasba emelkedő Krásna Hőrka (Krasznahorka) vára. A várat a Ba­­tiszfalvi-Máriássy család építette 1318 után. A vár az erre vezető kereskedelmi utak védelmére szolgált. 1352-től a Bebek család tulajdona lett. Az 1570— 78-as években hatalmas erődítménnyé építették, amely a törökök elleni harcban igen nagy szerepet játszott. Később az Andrássyak tulajdonába ment át, akik reneszánsz stílusban újjáépítették és lakhatóvá tették. 1676 után Gömör megye székhelye lett és itt tartották a fontos megyei üléseket is. A XVIII. század óta elvesztette katonai és közigazgatási jellegét és az Andrássy család tulajdonává vált. A XVIII. század második felében a család tagjai már nem lakták a várat, kényelmesebb lakhelyet találtak a betléri, Krásnohorská Dlhá Lúka-i (Várhosszúrét), vlachovi és gombaseki (Gombaszög) kastélyaikban. A várban múzeumot rendeztek be. A vár gyűjteményei jobbára az eredeti berende­zésből származnak. Megtekintésüket már 1857-ben lehetővé tették a nagyközönség számára. A régi dobogóbástyának várkápolnává történő átalakítása után ide helyezték Andrássy István lőcsei várkapitány feleségének, Serédy Zsófiának természetes úton mu­­mifikált, ma üvegkoporsóban fekvő tetemét. A család sok tagja nyugszik a vár alatti kriptában. Az emeleti helyiségeket 1903-ban Andrássy Dénes felesége, Hablawetz Franciska emlékmúzeumává ala­kították át. Itt áll Franciska asszony életnagyságú, carrarai márványból készült szobra. A legdrágább múzeumi értékek közé tartozik még az 1700-as évekből származó, késői barokk-stílusú szekrény, melyet állítólag Rákóczi Ferenc ajándéko­zott Serédy Zsófiának. Krasznahorka vára alatt, a vártól 2 kilométerre, a Kosice (Kassa) felé vezető országút mellett, zöld lombos fák közül emelkedik a magasba az Andrássy Mauzóleum, „A szerelem és hűség pantheonja". Nincs olyan turista, aki meg ne tekintené ezt a helyet. Andrássy Dénes 1866-ban, 31 éves korában fele­ségül vette Hablawetz Franciska cseh operaénekes­nőt, a bécsi konzervatórium igazgatójának lányát. Ezért a tettéért az Andrássy család kitagadta. A gombaszögi cseppkőbarlang kristálytiszta levegője már sok asztmás betegnek adta visz­­sza egészségét Jiroulek és Prandl felvételei Ö ezzel nem törődve, megválva grófi címétől, 34 évig külföldön élt feleségével. A család kihaltával ő ma­radt a nagy vagyon egyedüli örököse. A nép között nagy tiszteletnek örvendett feleségével együtt, aki va­gyona nagy részét jótékony célokra adományozta és szétosztotta a szegények között. Kincseket érő mau­zóleumot építtetett feleségének, aki 1902-ben halt meg Döblingben. Két évvel később, 1904. október 26-án volt Franciska temetése a Krasznahorka-i mauzóleumban. Andrássy Dénes 10 évvel élte túl feleségét és kérésére melléje temették. A mauzóleum mögött van eltemetve Franciska asszony hűséges tacskó kutyája. A kutya szobrát Strobl Alajos, neves szobrászművész készítette. Roznava vidékének történelmi nevezetessége mel­lett természeti szépségei adják másik vonzó jellegét. A vidék legismertebb, legnagyobb és legszebb bar­langja a szilicei fennsík déli nyúlványában elterülő domicai cseppkőbarlang. A vidék másik híres bar­langja a Roznava—Plesivec (Pelsőc) útvonal mellett fekvő gombaseki (Gombaszög) cseppkőbarlang. A barlangot 1955 májusában nyitották meg a láto­gatók előtt. A három méter hosszú, cigarettavastag­ságú cseppkövek és a belső termek mesés cseppkő díszei a barlangot Szlovákia egyik legszebb termé­szeti kincsévé varázsolják. A barlangban kísérleti szanatórium működik asztmatikus betegek számára. A léggyógyászat úttörői, így dr. Karol Klincko, a roz­­navai gyermekkórház főorvosa is, már több ízben bebizonyította a barlang klímájának elsőrendű gyó­gyító hatását. Az itt gyógyulást kereső betegek ké­nyelmét a barlang szomszédságában levő turistaház és nyári lakok szolgálják, de reméljük, hogy a jövő­ben egészségügyünk is jobban kihasználja az asztma­betegek gyógyítása érdekében a természetnek ezt a föld alatti csodáját. Roznava környékén számos üdülőhely, turistaház áll a nyaralók vagy átutazók rendelkezésére. Különö­sen a hegymászó turisták látogatják a Zádielska do­lina (Szádellői völgy) négy kilométer hosszú, sok helyen 300 méter magas, meredek sziklafalait. A Szlovák Paradicsom felé vezető úton találjuk a Dobsinai jégbarlangot. Gömör vidékének szépségei tartós élményt nyújtanak a természetszerető hazai és külföldi látogatóknak egyaránt. Kedves Útitársaink! Felhívjuk figyelmüket, hogy a jövő héten hazai kőrútunk végéhez érünk. Lapunk követke­ző számában találják meg a versenyfeladat megoldásához szükséges utolsó szelvényt is. Az összeállított és levelezőlapra felragasztott tér­képet legkésőbb 1972. szeptember 20-ig küldjék be szerkesztőségünk címére: Bratislava, Praz­­ská 5. is találunk az eddigi bikafül-tulajdonosok között, mint: Pablo Picasso, Ernest Heming­way, Salvator Dali. Sokféle szépségversenyt rendeznek évente szerte a világon, s közöttük a három leg­nagyobb a Miss World, a Miss Universe, s a harmadik, amelyet hagyományosan Spanyolországban tártnak: a Maya Interna­tional. A verseny egyik feltétele az, hogy a résztvevőnek hasonlítania kell Mayára, a zaragozai születésű spanyol festőművész, Goya világhírű festményének nőalakjára. Zaragoza városházának ősi falai között pe­regtek le a verseny izgalmas eseményei, s már a befejezés előtt nem volt titok, hogy ő a legszebb szemű nő Európában. A zsűri ezután ünnepélyesen kihirdette a helyezést. A negyedik egy venezuelai lány lett, a harmadik kongói, a második egy vö­rös hajú ír szépség, s az első: Éva. A kö­zönség felállt és hangosan ünnepelt: Viva Eva, Viva Eva! Parádés díszőrség vezette őt a trónusig, s az árbocra felszökött a fehér­­kék-piros zászló. Aztán autogramok, gratulációk, film. tele­vízió, bankettek. Bort neveztek el róla. Hol­lywoodból ajánlat érkezett egy film-fősze­repre. A jutalom pedig, az első helyezésért: világkörüli utazás. — Nem tudtam megállni, hogy meg ne kérdezzem, mit jelentett élményben ez a vi­lágkörüli út. Éva azonban meglepetésemre így felelt: — Sajnos, még nem jutottam hozzá, el kellett halasztanom, mert sosem tudtam idő­ben összeegyeztetni a különböző külföldi divatcégekkel kötött szerződéseimmel. — Hallhatnánk valamit további sikerei­ről is? — Ha ezt sikernek tartja: az egyik leg­jobb divatfényképésszel dolgozom most. Franco Rubartellivel. ö fedezte fel Verusch­­kát, a világ leghíresebb és legjobban fizetett manökenjét. A közönség talán még emlék­szik rá a „Nagyítás“ c. angol filmből. — Franco Rubartelli átütő egyéniség. Nagy hatást gyakorol a környezetére és azokra, akik vele dolgoznak. Észrevette már ezt saját magán is? — Az a gyanúm, hogy igen. Amikor először fényképezett, azt tanácsolta, mossak le minden festéket az arcomról. Szót is fo­gadtam, de később rájöttem, hogy az arc­festés mégsem nélkülözhető egészen. Vannak olyan reklámfotók, amelyek jellegüknél fog­va kimondottan megkövetelik a festéket. Éva az órájára nézett, s elnézést kér, ro­han, mert már el is késett egy másik rande­vúról. Én pedig sietve megígértem, hogy ha egyszer eljutok Spanyolországba, megkósto­lom a róla elnevezett bort, most pedig azért drukkolok, hogy várja meg őt az, akivel találkoznia kellett volna. Szöveg és fénykép: VLASTISLAV MACHÁCEK

Next

/
Thumbnails
Contents