Nő, 1972 (21. évfolyam, 1-52. szám)
1972-07-08 / 28. szám
A FRANCIA FÉRJEK bírálata Ismét összeomlott egy ^legenda: a gáláns franciák köré szőtt mítosz Azt már mindenki észrevette, hogy legalábbis Franciaország nagyvárosaiban háttérbe szorult az udvariasság, különösen ott — például a túlzsúfolt közlekedési eszközökön is —, ahol az emberek egymás lábára taposnak. A gyermekek Franciaországban állítólag már régen úgy válaszolnak arra a kérdésre, mit csinálnak a villamoson, az autóbuszon vagy a metrón, ha ülőhelyük van cr egy idősebb utas áll, hogy „úgy teszek, mintha aludnék". A fiatal férfiaknál ugyanez a helyzet. Kiderült viszont, hogy a franciák otthonukban sem udvariasabbak. Erre mutat egy fiatalasszonynak az egyik újsághoz intézett levele, aki tudni szerette volna: „Mit kezdjek a férjemmel — három éve vagyok a felesége —, az esküvőnk előtt naponta virágokkal halmozott el, azóta pedig egy szál virágot sem kaptam tőle?“ Nehéz a válasz. Vannak asszonyok, akik maguk vásárolnak virágot, és gúnyosan figyelmeztetik a férjüket. Mások bánatosan panaszkodnak: igen, azelőtt minden más volt. . . Vigaszt jelent talán számukra, hogy a francia férjek 80 százaléka ilyen feledékeny, amikor arról van szó, hogy virágot vigyen a feleségének. Erre vonatkozóan pontos statisztikák állnak rendelkezésére. A statisztikát a Virágkereskedők Szövetsége állította össze. Ebből kitűnik, hogy a franciák évente csak 300 gramm virágot — a virágot kilóban mérik — fogyasztanak. A németeknél ez az arány 600, a svájciaknál 900 és a skandinávoknál 1200 gramm. És ha számításba vesszük, hogy az évi 300 gramm virágot a férjek túlnyomó részben nem a feleségüknek vásárolják, akkor világosan látjuk, milyen mélyre zuhant a franciák udvariassági kedve. FEL TORRERÄK! A női egyenjogúság spanyol élharcosai a „legjobb úton" haladnak aféle, hogy bevegyék a férfiak utolsó erődjét — s megszerezzék maguknak a bikaviadalokon is a férfiak eddigi előjogait. Az alacsony, barna szemű, platinaszőke spanyol Angela Hernandez kijelentette: elmegy akár a legfelsőbb törvényszékig is, hogy kivívja igazát, és „torrera"-ként részt vehessen a bikaviadalokon. A harcos ifjú hölgy véleménye: „Ha a nők futballozhatnak, pilóták lehetnek, akkor miért ne szállhatnának szembe a bikával az arénában?" Angélának mindenesetre reális lehetőségei is vannak arra, hogy Franco Spanyolországának első torrerája legyen. Dél-Amerikában ugyanis mór több bikával sikeresen megküzdött az arénában, s e küzdelmek során több sebet is kapott. Ezekről kijelentette: „Sebesüléseim is csak azt bizonyítják, hogy bátor vagyok. Egy torrera egész egyszerűen nem engedheti meg magának, hogy féljen." Példaképe alighanem a perui Conchita Vruz, aki a háború után komoly versenytársa volt a férfiaknak. Nagyon gazdag asszonyként vonult vissza a bikaviadaloktól, majd érdemei elismeréseként Peru diplomáciai szolgálatában foglalkoztatták. Angela egy rendőrtisztviselő lánya, és már 9 éves korában foglalkozott azzal a gondolattal, hogy torrera lesz. Elmondta, hogy kezdetben a fiúk nem akarták maguk közé fogadni, de lelkesedése végül is meggyőzte őket. Tizenhat éves korában végleg eldöntötte, hogy hivatalos torrera lesz. Talált egy mecénást is, aki vállalta kiképzésének jelentős költségeit. Mint torrera, az Angelita nevet választotta, és eddig már több mint száz bikaviadalon tett tanúságot tudásáról Mexikóban, Kolumbiában és Venezuelában. CSARDÁSKIRALYNÖ Kálmán Imre „evergreen" operettjét Budapesttől Tokióig, Norvégiától Afrikáig megszámlálhatatlan szériában játszották, filmezték, televíziókban adták, gramofonlemezekre feljátszották — és a közönség sose unja. Most a budapesti Mafilm a müncheni Fernséh-produkcióval közösen vette fel a kiváló olasz—amerikai operaénekesnővel, Anna Moffoval a címszerepben, egyúttal angol verzióban is. Bár Moffo szép, kitűnő hangú, remekül táncoló művésznő (Edvin — René Kollo, Boni — Németh Lajos), mégsem érik el Rátkai Márton, Kosáry Emmi és Király Ernő felejthetetlen alakítását. Szinetár Miklós színes, látványos rendezésében tervszerűen parodizálja a régi mézédes és rózsaszín felhőkbe burkolt operettstílust. Biztos siker. ARANYLAKODALOM Egy ostravai nyugdíjas bányász aranylakodalmát üli hű feleségével. Az ünnepségre hazajönnek a már szétszéledt gyerekek is. Sok nagyon is emberi gyengeségről, a családi élet árny- és fényoldaláról ad a film képet — de borúra derű — a végén minden rendbe jön. A cseh művészek színe-java szerepel a filmben, élükön a kiváló Jirina Sejbalovával, mint „aranymenyasszony"-nyal. A forgatókönyvíró-rendező a nemrég elhunyt jaroslav Mach. Anna Moffo a I Csárdáskirálynö I címszerepében Az „aranymenyasszony“ — Jirina Sejbalová LÁNY A SEPRÖNYÉLEN Milos Macourek, a Barrandovon készült színes film írója egyetértésben Václav Vorlicek rendezővel a film tartalmának minőségét így definiálja: Bolond film, A néző teljes egészében igazat ad az alkotónak. A HEGYEKBEN ZÖLD FENYŐK NŐNEK A tehetséges jugoszláv filmprodukció Antun Vrdolják rendezésében az usztasák ellen fellázadt horvát partizánok küzdelméről hoz egy sematizmus-mentes, kitűnő, realista krónikát. A főszereplő Boris Dvornyik magas színészi kvalitását a pulai fesztiválon ezüst Aréna-díjjal értékelték. SERAFINO Pietro Cermi mesteri rendezésben mutatja be Serafino, a bővérű, minden polgári bilincs ellen rebelláló pásztorfiú életének egy fontos szakaszát, megszökését a nem neki való házasság elől. Délolaszország verőfényes, kötetlen és mégis tradícióktól átszőtt élete emberi közelségében dalol a vásznon. KÉK HÉTFŐ Varsó reális életének groteszk pillanatait örökíti meg Tadeus Chmielovsky rendező vezényletével M. Jahoda kamerámon. Jelenet a Kék hétfő című lengyel filmből M um m Mi várt otthon Nagyezsda Konsztantyinovnára? Munka. Az első időkben a bolsevik párt Közponfi Bizottságának titkárságán, majd a viborgi kerületben dolgozott. Annak ellenére, hogy beteg volt és kimerült a sok nélkülözéstől, csak úgy sugárzott belőle az erő és a tettrekész optimizmus. Egész lényét hovatovább teljesebben betöltötte az odaadás három nagy „szerelme“: a forradalom és a hozzá legközelebb álló ember, valamint mindaz iránt, ami kapcsolatban volt az oktatással, a művelődéssel, a gyerekekkel. Hosszú évek után végre annak is elérkezett az ideje, hogy az utóbbival, élete harmadik nagy szerelmével is foglalkozhasson. Persze, akkoriban még mindig nem tisztázódott a politikai helyzet, még csak most készítették elő a szocialista forradalmat és még sok vérnek kellett kifolynia a munkásosztály ügyéért. De Nagyezsda Krupszkó és vele együtt sokan már most azon gondolkodtak, hogy hogyan tovább a nevelésben, hogyan az oktatási rendszert a proletár forradalom humanista célkitűzéseinek szellemében. Ezeknek a szép feladatoknak a megvalósítására azonban csak nagyon nehéz, küzdelmes hónapok után kerülhetett sor. Vlagyimir Iljicsnek még bujkálnia kellett, Nagyezsda Krupszkát még egyszer bebörtönözték. Még sokszor kellett kockáztatni addig, ameddig a Szovjetek II. összoroszországi kongresszusa átvette a hatalmat, s amíg sikerült az új szocialista hatalomnak legalább az alappilléreit megvetni. Az 1917—1924-es évek Nagyezsda Konsztantyínovna számára egy új. talán még az előzőnél is szebb felvirágzás évei voltak. Hihetetlenül szerény körülmények között türelmesen, de következetesen, nagyon emberi módon, de önmagával és másokkal szemben is igényesen dolgozott a szovjet társadalom új nevelési rendszerének kiépítésén. Ebben a munkájában rendkívül nagy figyelmet szentelt a felnőttek politikai és kulturális nevelése kérdéseinek. A népművelés komisszáriátusának lelke volt — mondta róla közeli munkatársa, Lunacsarszkij. írt, előadott, vitatkozott, átnézte az előterjesztett javaslatokat — s az új államban bizony ezekből volt éppen elég. 1919-ben, ebben a nagyon is viharos esztendőben, agitációs útra indult gőzhajóval a Volgán, beszédeket mondott, minden iránt érdeklődött, ami az ember legjobb tulajdonságainak kifejlesztésével volt kapcsolatos. Ha kellett, jó tanáccsal, ha kellett bírálattal vagy az ügyvitel sürgetésével segített. Munkájából fakadó örömét azonban egyre jobban beárnyékolta Lenin mind rosszabboaó egészségi állapota. A nagy csapás 1924-ben következett be: a történelem egyik legnagyszerűbb emberpárját Szétszakította a halál. Környezete látta, hogy Nagyezsda Konsztantyinovna mennyire szenved, s látta azt is, hogy ennek ellenére hősiesen tartja magát, egy pillanatra sem szűnik meg cselekedni azoknak a nagy célkitűzéseknek a szolgálatában, amelyekért a hozzá legközelebb álló ember az életét feláldozta. Nagyezsda Krupszká Lenin halála után 15 évig dolgozott a népnevelés vonalán, mindenütt ott volt, ahol ezen a téren valami újnak és hasznosnak a bevezetéséről volt szó. Munkájáról, életművéről joggal beszélhetnénk nagy szavakkal, de sokkal közelebb érezzük őt magunkhoz, ha elolvassuk egyedülálló könyvét „Emlékeim Leninről , vagy ha munkatársainak róla írt visszaemlékezéseit lapozgatjuk. Életének hetven évtizede, nagyjelentőségű politikai, pedagógiai és irodalmi hagyatéka arról tanúskodik, hogy nagy és jó ember volt, méltó Leninhez.- folytatjuk -
