Nő, 1972 (21. évfolyam, 1-52. szám)

1972-07-08 / 28. szám

Tizennégy éves korában lett a budapesti Operaház tagja, húszéves amikor megkapja magántáncosi kinevezését. Három évre rá balettmesteri diplomát nyer, 1955-ben a varsói, 1959-ben a bécsi VIT versenyén előkelő díjakat szerez. Huszonhat éves korától járja a világot, otthon pedig egyre-másra kapja a balettirodalom klasszikusainak főszerepeit, ő volt a herceg Csajkovszkij Diótörőjében, Párizs lángjaiban ő volt a Philippe, a Gieelleben Albrecht, a Csodálatos mandarin című Bartók műben a címszereplő, a Fábólfaragott királyfiban a szerelmes herceg.

Ahol jár, előadásokat néz, bújja a könyvkereskedéseket és hanglemezboltokat és mindenütt nyitva tartja a szemét. Éppen ezért arra szeretnénk tőle választ kapni, hol a legfejlettebb a balettművészet.

— Nehéz erre a kérdésre felelni. A balett — alighanem vérségi leszármazás és mintegy másfélezer évnyi lappangás után Itáliában kel életre, de Franciaországban, a pompakedvelő II. Henrik és Medici Katalin udvarában virágzik fel. Az eltelt négy évszázad alatt a balett sokat fejlődött. Angliában, Prágában, Moszkvában, Stockholmban, Kubában, Észak- és Dél-Amerikában, Franciaországban és természetesen a Szovjetunióban remek iskolák alakultak. Moszkvába például szüntelenül vizsgázni járok. A Szovjetunióban nemcsak sok kitűnő szakember van, a közönség nemcsak műélvező, hanem műértő is.

Izgalmas dolog Afrika közönségével találkozni, már csak azért is, mert Közép-Európa országaiból aligha járt errefelé balett-táncos. A Grand Ballet Classique de France együttesével — amellyel Párizs külvárosi színházait is felkeressük — jártam Szenegálban, de előtte már megfordultam Egyiptomban és Marokkóban is. A dakari és az abidjani színházat szupermodern technikával szerelték fel. Jómagam Lifar, Balanchine és Roland Petit koreográfiájával léptem fel. Kulturált, jól tájékozott közönség az afrikai, és a sikerért itt ugyanúgy meg kell dolgozni, mint Párizsban, Prágában, Budapesten vagy Moszkvában. SZÜTS ISTVÁN

héten folytatjuk, tovább barangolunk Szlovákia vadregényes tájain. De addig is gondoljanak arra, hogy a szelvényeket jól meg kell őrizni, mert ha csak egy is hiányzik, a térkép nem áll össze. A hűséges útitársaknak elkészített jutalomtárgyakat csak az nyerheti el, aki célbaérésünk után a szelvényekből helyesen elkészített térképet beküldi szerkesztőségünkbe.

Még egy figyelmeztetés: jövő heti számunkban közöljük a nyeremények listáját!

ÁLLTUNK ÁLTALAD"

a ll-ik Kodály-napok

A dióspatonyi kórust Molnár Jánosné vezeti

Idén külön jelentőséget adott a szlovákiai magyar énekkarok fesztiváljának a nagy Mester születésének 90. évfordulója. Június 17—18-án találkoztak harmadszor a szlovákiai magyar kórusok Galántán, a Kodály Zoltánnak oly kedves kis városban, ahol, vallomása szerint, gyermekkorának hét legszebb évét töltötte. Másodszor rendezték meg a Népművelési Intézet, a CSEMADOK, a járási és városi szervek a Kodáiynapokat.

Ä Mestert volt tanítványa és munkatársa, dr. Vikár László, a budapesti Magyar Tudományos Akadémia népzene-kutató csoportjának dolgozója, méltatta közvetlen hangú előadásban. Az előadó szavaiból kitűnt, milyen mértékben valósult meg Magyarországon Kodály koncepciója: a népzene anyanyelvvé tétele és az énekközpontúság. Kodály a népdalt jelölte meg zenei anyanyelvként, amely egyúttal jó eszköz más népek zenéjének megismeréséhez is. Köztudott, hogy minden iskolás gyermeket, az egész országot akarta tanítani. Az ő elképzelése nyomán nyíltak a zenei óvodák és a zenei általános iskolák. Magyarországon ma már világviszonylatban magas szintű a zenei oktatás, külföldről járnak tanulmányozni a módszert, amellyel ezt elérték. Sok országban Kodály-intézetet létesítettek és a gyakorlatban alkalmazzák a tapasztaltakat.

Az előadás után megnyitották a Kodály-kiállítást. A Mester életét és munkásságát dokumentáló anyagot — a kéziratokat, kiadványokat — özvegye bocsátotta a kiállítás rendelkezésére.

A járási gyermek-énekkarok fesztiválja a nemzetköziséget kifejező rendezvény volt, amelyen egymást felváltva szerepeltek a szlovák és magyar kórusok. Vidáman szárnyalt a dal a pionírnyakkendős, matrózgalléros és pettyes szalagos kis énekesek ajkáról.

Az ünnepi estet, amelyet a Mester születésének 90. évfordulója alkalmával rendeztek, Matuskovón (Taksony) tartották meg, mivel Taksony volt Kodály népdalgyűjtő útjának első állomása.

Itt is dr. Vikár László tartotta az ünnepi megemlékezést, majd a galántai Kodály Zoltán Daloskor, a gyermekkar, az IFJÚ SZIVEK énekkara és a Csehszlovákiai Magyar Tanítók Központi Énekkara adott műsort. Ugyanakkor a járás több helységében a felnőtt kórusok léptek fel.

Másnap, vasárnap délután három órakor a hangszóróban szerte a városban felcsendült Kodály: Galántai táncok című szerzeménye. A szabadtéri színpad lelátója zsúfolásig megtelt, soknak már ülőhely sem jutott. Több ezer ember jelenlétében 15 énekkar 800 dalosa vonult fel a színpadra. Vass Lajos, Janda Iván és Pintér Ferenc együttes irányításával felhangzottak Kodály, Suchon és Sosztakovics szerzeményei.

Amit az összes énekkarra vonatkoztatva jellemzőként elmondhatunk, az a szívből fakadó dalos kedv megnyilvánulása fiatal, középkorú és idős énekesek részéről egyaránt. Általános volt az egységessé csiszolt, tiszta hangzású produkció, amely a fáradságot nem sajnáló, fegyelmezett gyakorlásnak és a lelkes karvezetők szakértelmének köszönhető.

A dalos kedven túl, jellemző a közösségbe tömörülés óhaja, az azonosulás a szép énekszóval és a dalok szövegének gondolati tartalmával. Jellemzője volt a kisebb közösség korlátain túl a nemzetköziség, amely egyrészt a szerzők kiválasztásában, másRészlet a Kodály-kiállításból

Dr. Vikár László, a budapesti Magyar Tudományos Akadémia munkatársa Kodály Zoltánról tartott előadást

Nyolcszáz énekes ajkáról szállt a dal

Prandl Sándor felvételei

részt a vendégként fellépő szlovák énekesek szereplésének tényében nyilvánult meg, a rendezést illetően pedig abban az elismerésre méltó gesztusban, hogy a járás üzemei értékes emléktárgyakkal ajándékozták meg az énekkarokat.

A közönség lelkesen ünnepelte az Aranykoszorú győzteseit: a Csehszlovákiai Magyar Tanítók Központi Énekkarát, amelynek Janda Ivón, Ag Tibor és Vass Lajos a karvezetői, továbbá az Ifjú Szívek énekkarát, Kovács Kálmán karnaggyal, a Pintér Ferenc vezette sládkovicovói (diószegi) Vox Humánát, a Rimavská Sobota-i (Rimaszombat) vegyeskart, Lévay Tibor karnaggyal és a calovóí (Nagymegyer) vegyeskart Ag Tibor karvezetővel.

Az Ezüstkoszorú győztesei a branci (Berencs) vegyeskar Kazán Józseffel, a galántai Kodály Zoltán Daloskor és a nitrai Pedagógiai Főiskola vegyeskara (mindkettőt Ag Tibor vezeti), továbbá a roznavai (Rozsnyó) vegyeskar, melynek Mikus Imre a karnagya. A Moldova pad Bodvou-i (Szepsi) vegyeskor Szombathy László irányításával a Bronzkoszorút érdemelte ki.

Nagy tapsot aratott a komárnói (Komárom) Egyetértés Munkásdalárda, karvezetője Jarábik Imre, a CSEMADOK levicei (Léva) helyi szervezetének Fáklya vegyeskara Szalay Pál karnaggyal az élén, valamint a népviseletben fellépő ziranyi (Zsére) vegyeskar, Sinek Viktor irányításával.

Sikeresen szerepelt a szlovák vendégkórus, a seredi (Szered) tanítók Kiváló Munkáért érdemrenddel kitüntetett Zvon vegyeskara, Viliam Karmazin karvezetővel.

Kristályos tisztasággal csengő éneket hallhatunk az ugyancsak vendégként szereplő kórustól, a budapesti XX. kerületi zenei általános iskola tanulóiból álló énekkartól. Szereplésük kifejezte azt a hatalmas eredményt, amelyet a Kodályelindította úton Magyarországon a zenei nevelésben elértek.

Az eredményhirdetés után valamennyi kórus együttesen énekelte Kodály: Jelige és A magyarokhoz című szerzeményét.

Zúgott, áradt a dal, beleilleszkedve a Mester elképzelésébe: „ ... Szebb ha ketten összedalolnak. Aztán mind többen, százan, ezren, míg megszólal a nagy Harmónia, amiben mind egyek lehetünk. Akkor mondjuk majd csak igazán: örvendjen az egész világ I",

BERTHANÉ S. ILONA