Nő, 1972 (21. évfolyam, 1-52. szám)
1972-01-15 / 3. szám
HERBERT OTTO *м /*©/? a gólyák költöznek — És mi legyen a melltartómmal? Talán bizony a kezemben vigyem végig a falun? Add csak ide. Majd én viszem és meglengetem. Az erkölcstelenség lobogója. Vagy zsebre vágom. De úgy, hogy a két vállpánt egy kicsit kikandikáljon. A falusiak örömére. Most pedig fütyülök rájuk. A faluban réges-rég megkezdődött a nap. A párnak utánabámultak, megálltak, és letették a tejeskannát. A Krügerék Bertája leszállt a kerékpárról. Falun szeretik a biztos értesüléseket. A folyosón, a szövetkezeti iroda előtt emberek álldogáltak. Jó reggelt kívánok. Jó reggelt. Nem nálunk volt ez tavaly tanítónő? Vagy már két éve volna? Ni, a férfi bemegy vele a lakásba. Hát szabad ezt? Akkoriban nem nagyon járt férfival, de ki láthat mindent? A vasúthoz ment elébe? Érkezik ilyenkor vonat? És hol a'Térfi csomagja? A nő kezében egy szál rózsa. Biztosan lopta neki valamelyik kertben. Ilyenkor nem is jön vonat. Akkor azok közül a részeges munkások közül való. Hát persze. A kocsmából ismerős a képe. Más se jár a fejükben, mint a sör meg a nők. A Neumannék Trudéjával is mi esett meg a minap. Alig három hete a Neumann Paul kuncogást hall a pajtából. A macskák meg a fecskék nem szoktak kuncogni. Hát az ő Trudéja az, a szalmában hempereg az egyik ilyen fickóval. Június végén az évszakhoz képest hűvösek az éjszakák. Trude tizenkilenc éves, vagy még kiskorú, feltéve, hogy Neumann Paul jól tudja a törvényt. Tehát kiveri a csábítót a pajtából, csupán annyi időt hagy neki, hogy az ingét magára kapja, aztán iszkol ám a lakókocsik felé, mezítláb, egy szál ingben; Paul ott fogta minden egyebét — kárpótlásul Trude ártatlanságáért, amit az persze már régebben elvesztett, de ezt az apja nem tudhatta. Harmadnap mégis ki kell neki adnia a holmit. A rendőr szerint nem történt bűncselekmény. Paul mehet a törvényével a sóhivatalba. Manapság majdnem mindent szabad. Nem elég, hogy a lányainkat lefektetik a szalmába, és végigrókázzák a kerteket; még lyukat is fúrnak a falu alá, és gázt akarnak belépumpálni, akkor aztán ülhetünk a gázzal az alsófertályunk alatt, mint a dugó a borospalackon. Micsoda idők, Paul. Susanne kinyitotta a padlásszoba ajtaját: a falu kívül rekedt. Elsőnek Christian bújt be az ágyba. Susanne az éjjeliszekrényre állította a mustárospoharat a rózsával, aztán Christian mellé feküdt, és a férfi melegén érezte tulajdon bőrének hűvösségét. — Hogy mi mindent szeretek még? Egy szurtos gyereket, amint játszik — mondta Susanne. — Meg elnézni egy szerelmespárt vagy egy szép lányt. Hát még? — Zenét. És képeket. — A zene néha olyan, mint valami palást, tette hozzá gondolatban. — Hát még? — És hogy négy évszak van. De amit Christian szeretett volna hallani, azt nem modta. Később megpróbáltak úgy elaludni, ahogy Susanne kívánta. Nem sikerült. De Christian a karjában tartotta, mikor elaludt, és hallotta egyenletes lélegzését. Susanne egyszer megszólalt álmában. Christian nem értette, mit mond, és rákezdett, mire Susanne így felelt: — Nem akarok a hegyre menni. Fáradtságnak nyoma sem volt benne. Ellenkezőleg. De nem akarta Susannét fölébreszteni, hanem a jövendőről gondolkodott, és színes ábrándokat szőtt kettejük életéről. Még a szülői házba is elvitte Susannét. Anyja udvariasan tartózkodó lesz, és igyekszik kiismerni a lányt. Vagy pedig keresztkérdésekkel túljárni az eszén. Apja megereszt majd a reggelinél egy-két tréfás megjegyzést, de végeredményben másutt jár az esze, számoszlopok, csillagképek és ezek szokásos átfutási idejének korrigálása tölti be. Közép-Európa tudni akarja, mennyi az idő. Fiamuram elhozta a barátnőjét: ez az anyja dolga. Susanne áthelyeztethetné magát. Tanítókat a falunak! Eltüntetni a különbséget város és falu közt. Nyugodtan taníthatna itt is. Itt nagyobb szükség van rá. Azt mondhatná, belső pártutasításnak engedelmeskedik, így érvelhetne, fölismeri a szükségszerűséget, amely ezáltal szabadsággá változik, kap egy szép medáliát, ha egyáltalán adnak ilyent az önként vállalt falusi oktatómunkáért. Mi köti a városhoz? Christian sejti már, mi minden változott meg benne és fog még változni Susanne révén. Szeretné, ha itt maradna. Susanne alszik. Ha keze végigcirógatja a testét, alig észrevehetően összerezzen, és még szorosabban hozzásimul. De közben nem ébred fel. Christian legszívesebben egy csapásra felborítaná az egész megszokott életet, a magáét és azzal együtt egy másik emberét. Már elképzelhetetlennek tartja, hogy csak magáért éljen, csak máról holnapra. Automataépítők. Ezt magyarázzátok meg, robotgépépítők, hogy itt mi megy végbe. A belső működést tanulmányozzátok, és ember formájú automatákat szerkesszetek. Az egész tiszta fizika, nem más, mint egy csomó lemérhető fizikai folyamat. Az embernek állítólag néhány milliárdnyi idegsejtje van. önmagában mind egy-egy parányi fizikai rendszer. Amikor végiggondolok egy ilyen mondatot: azt akarom, hogy itt maradj, és ebben a faluban tanítsd a gyerekeket, mert így kedvünkre találkozhatunk, amikor csak nekünk tetszik — akkor talán százezer sejt lép működésbe. Vagy még több. Egyszerre kedvem támad a gitározásra. A hangszerem réges-rég otthon porosodik a padláson, az ujjaim az évek során megmerevedtek, az akkordok legnagyobb részét el is felejtették. De gyakorolni fogok, és megpróbálom elénekelni neked a dalt a New Orleans-i házról. Ebben ötszázezer sejt vesz részt. Egyszer majd azt is lemérik, mit érzek irántad, te mézszín szemű gyermek. De az még sokára lesz. Mi már meg sem érjük, hanem méretlenül érzünk, és hangversenyre járunk. A zene, azt mondod, olyan, mint valami palást, összebújunk alatta, és a fejünkre húzzuk a nagy Rahmaninovot. Milyen igénytelenül éltem: alig volt, ami többre ösztönzött volna. Szeretnék veled fölmenni egy magas torony tetejére. Éles szél fúj odafenn. Majd erősen tartalak. Versekkel eddig nem sokat törődtem. De ha most felolvasnál egyet... Így lépett életbe az új időszámítás. Nappal és éjszaka egybeolvadt. Nem volt többé se kora, se késő. Csupán együtt töltött és nem együtt töltött idő volt. Más lett a torony is. Eddig élesen kiemelkedett a jelentéktelen hétköznapok sorából, mint az egyetlen szilárd és állandó dolog. Az egyetlen feladat. Ettől nőtt természetellenesen naggyá. Neki kellett pótolnia minden mást, mindazt, ami hiányzott, pedig csak vasból való, mégis el kellett tűrnie mindenféle meg nem érdemelt szitkot. Kötelessége volt felérni mindennemű henyéléssel. Meg is tette, legalábbis úgy látszott, mintha megtette volna, de ugyanakkor zavarta is a henyélést. Válaszolnia kellett volna és hallgatott. Érzelmi kérdéseken nem tudott eligazodni. Verset kellett volna felolvasnia, ehelyett olajtól csöpögő csontjait vágta a képedbe. Időnként megmutatta, mit érez — mintha egyedül 6 tehetett volna mindarról, ami nem vagy. Lassanként gyűlölet férkőzött be kettőjük közé. Most úgy látszott, mintha a viszony normalizálódna. A torony az őt megillető helyre került. A műszak Susanne és megint Susanne közt helyezkedett el. Christian ezekben a napokban keveset aludt, és sohasem nagyon mélyen; vagy a padlásszobában feküdt, Susannéval a karjaiban és fölébredt, valahányszor a lány álmában megmozdult, vagy a lakókocsiban feküdt, és hallotta, ahogy Eduard jön-megy, bicskájával előkotorja a halat a konzervdobozból, hallotta odakint a kalapácsolást és a vontatók lármáját, amelyek egymás után hoztak vagy egy tucat lakókocsit, mert terjeszkedett a munkahely. Ám Christian erősebbnek és frissebbnek érezte magát, mint valaha. Megszűnt az űr az időben. Az egyik munkavezető apa lett. Ikrek. Max egy órával ebéd előtt felébresztette Christiant. Ugyan, vidd be Róbertét a feleségéhez a klinikára. Útközben vegyél virágot. Christian nem zsémbelt vele. Addig állt a zuhany alatt, amíg ki nem mosta magából a kialvatlanságot. Üjabban már zuhanyozhattak is, két napja kaptak egy mosdókocsit. Délután pedig, a pálinka mellett, amelyet az ikrek egészségére ürítettek, mintegy magától elhangzott a régóta esedékes vallomás a tyúkhistória dolgában. Réges-régen el akartam már mondani, Max. Pocsékul leihattuk magunkat. Reinhold születésnapján történt. Négy tyúk, egy darabbal se több. Fene tudja, ki lopkodja az igazgató tyúkjait. A pénzt meg akár a konyhapénztárból is kivehetnénk. Hiszen ebédre ettük meg őket. Mi a véleményed? Holnap reggel átviszem nekik az állami gazdaságba. Egészségedre! El van intézve. Felejtsük el, vagy legalábbis igyekezzünk elfelejteni. — folytatjuk MIKOLA ANIKÓ A büfé zsúfolásig megtelt. Tétován álltam a közepén egy csésze kávéval kezemben, helyet kerestem ahol megihatnám, ahol meghúzhatnám magamat egy fél órácskára, szokásos kávém mellett az ebédszünetben. Két összetolt asztal körül nagyhangú társaság ült, ott akadt volna hely, de nem mertem közéjük ülni. A többi asztal mellett pedig hiába kutattam üres szék után. Ki tudja meddig álltam volna ott egyre növekvő zavarban, ha az egyik sarokból el nem távoznak hárman. Hatvan év körüli asszony maradt csak az asztal mellett, odamentem hát és megkérdeztem tőle, leülhetek-e. Csak a szemével intett beleegyezőleg és továbbra is elnézett mellettem. Az utcát nézte, vagy csak az ablak üvegéig jutott merev tekintete, nem tudom. Azzal sem törődött, hogy lopva figyelem. Nem én, mások is oda-oda kíváncsiskodtak a szomszédos asztaloktól. OLVASSUNK? Köztudott, hogy a Madách Könyv- és Lapkiadó n. v. évente egyre több kötetet jelentet meg a csehszlovákiai magyar szerzők eredeti műveiből, ill. a cseh és szlovák szerzők magyarra fordított alkotásaiból. Azt azonban kevesebben tudják, hogy ugyancsak a Madách kiadó juttatja el az ún. közös könyvkiadási egyezmény keretében a magyarországi könyvkiadó legfrissebb terméseit is a csehszlovákiai magyar dolgozók asztalára. Évente kb. 250 kiadványt. Nem könnyű hát a választás, mit ajánljunk ennyi könyv közül a „Nő“ olvasóinak. Kezdjük talán a hazai kiadványokkal! Duba Gyulát aligha kell bemutatnunk. Novelláit, szatíráit, „Szabadesés“ című regényét jól ismerik az olvasók. Legutóbb elbeszéléskötete jelent meg „Ugrás a semmibe“ címmel. Akik szeretik Duba jellegzetes világát, ironikus stílusát, problémákkal teli mondanivalóit, nem csalódnak ebben a kötetében sem, hiszen olyan kiváló írásokkal találkozhatnak benne, mint a címadó novella, a „Tárgyalás előtt“, vagy „A felügyelő úr gyengesége“ című írások, a csehszlovákiai magyar elbeszélő irodalom gyöngyszemei. Ha Duba Gyula kötetét elbeszélő irodalmunk legjobb köteteként könyveltük el, bízvást elmondhatjuk ugyanezt esszévonatkozásban Rákos Péternek, a prágai Károly-egyetem magyar tanszékvezető tanárának kiváló tanulmány-gyűjteményéről, amely „Tények és
