Nő, 1972 (21. évfolyam, 1-52. szám)

1972-06-03 / 23. szám

Lévai látkép a „várdombról“

Jansiková Mária (az előtérben) vizsgálja a gyapot minőségét- igen, már mi is tudjuk, hogy mi lettünk az elsők. A holnapi SZISZ taggyűlésen hirdetik ki az eredményt. Nagyon igyekeztünk, hogy elsők legyünk, örülünk, hogy sikerült! Jó érzéssel tölti el az embert, a brigádot.- Pénzt is kapnak majd. Mire költik?- Ezt a pénzt — a mi esetünkben ötszáz koronát — nem szokták szétosztani, hanem valami közös akcióba fekteti a brigád — kapcsolódik bele a beszélgetésbe Jantos Mária, a brigád tagja.

— Nagyon szeretnénk elmenni Zilinára a jégrevüre. Az üzemtől ingyenes autóbuszt kapunk erre az útra.

Jantos Mária lévai. A kétéves tanfolyam utón másfél évet dolgozott az anyaüzemben, s csak most került haza.

— Hogy őszinte legyek — mondja — ott jobb volt dolgozni, itthon valahogy nehezen barátkozom meg a gépekkel, de itt sokkal szebb a környezet és mégiscsak itthon van az ember.

Különben a kollektíva nagyon jó. Segítünk egymásnak, mind fiatalok vagyunk és vidámak.

A zeliezovcei (Zselíz) Jansiková Mária is Ruzomberokról került haza. Jóval közelebb van most az otthonához, de mégsem oldódott meg egészen a problémája. Mindennap utazik, ezért reggel négykor kell kelnie. Szülei nem engedik, hogy bent lakjon a leányszálláson, amelyik csak ideiglenesen szolgálja ezt a célt.

— Az üzemhez méltó modern, kényelmes munkásotthont csak a jövő évben kapjuk meg — veszi át a szót a mérnöknő, aki mint észrevettem, együtt él a fiatalok problémáival. Addig bizony a távolabbi falvakból valóknak elég nagy gondot okoz a beutazás, vagy kénytelenek megelégedni a nem valami kényelmes ideiglenes internátussal.

— Ahogy Kakacka elvtárs is mondta, mi valóban sok mindent megteszünk a fiatalokért. Szeretnénk, hogyha nem csak azt éreznék, hogy ők adnak a

gyárnak, hanem azt is, hogy kapnak tőle a munkalehetőségen túl is valamit, hogy ez is az otthonuk, lányaink szeretik a sportot, a szórakozást. Sportigényüket ez ideig nem tudtuk kielégíteni, de szórakozásukról gondoskodtunk. Az üzem hatalmas éttermét minden hét végén igénybe vehetik, hogy fiatalosan, de szolidan elszórakozzanak. A lányok ismerkedjenek meg a fiúkkal és menjenek férjhez.

— Talán hihetetlen — nevet a mérnöknő — de nagyon komoly problémát jelentett az anyaüzemben, hogy nem volt ott elég fiú. Reméljük, itt ilyen gondjaink már nem lesznek és mind férjhez adhatjuk a lányokat.

Ezután még egyszer végigjárjuk az üzemet. Akad látnivaló bőven. A gyapottárolóban hatalmas bálák várakoznak. Ezeket a Szovjetunióból kapja az üzem.

Az egykori guzsalyos nagyanyák ugyancsak megváltoztak, gondolom, miközben az új, monumentális fonógépeket szemlélem. Ki érti ezeknek a meséit? Pedig bizonyflra sok érdekeset beszélnek azokról a távoli vidékekről, ahol a gyapot terem,

A szövőrészlegben új kalauzolóim akadnak. Horáková Ludmila és Sebővá Helena mérnöknő, aki nemrég fejezte be az iskolát. Mindketten fiatalok, de nagy hozzáértéssel ordítozzák a fülembe — mivel itt a zaj már szinte elviselhetetlen — a technológiai eljárás minden csínját-bínját.

Egyetlen munkásnő 16 gépet kezel, a terv tizennyolc gép kezelése, de ezt majd csak ezután, a jövőben tanítják meg. Teljes automatizáció. Ha elszakad egy szál, a gép azonnal leáll. Ha a munkásnő. elmegy a gépeitől, nem lesz hibás az áru, de nem teljesíti a normáját.

— Igazán mindent megkapunk. Szép öltözőt, zuhanyt hozzá, hideg-meleg vízzel, és itt vannak ezen a folyosón az orvosi rendelők. Helyben, ki sem kell menni a gyár területéről. Minden berendezés szép és modern. Egész Közép-Európában nincs még egy ilyen textilüzem. S milyen lesz, ha majd teljesen elkészül! — lelkesednek a lányok.

És bizakodnak, hogy talán majd menet közben átveszi mindenki a munka ritmusát, megérti a gépek szíve dobogását. Lassan majd minden fonó, szövőlány megérti, hogy felelősséggel kell dolgoznia.

Az üzem egyes részlegein még folynak a termeléssel párhuzamosan a szerelési munkálatok. Sok helyen bujkálunk állványok között. S kívülről is állványzaterdő takarja még az épülettömböket. Az udvar, ahol majd virágos ágyak, utacskák lesznek, most még egyenetlen, épületanyaggal, gazdátlan szerszámokkal, vasdarabokkal teleszórt. De a magasban, mint hatalmas élő erek, ott tekergődznek a vastag alumíniumcsövek. Egy egészséges, erős szervezetű gyár élni kezd ,

A gyár megszületett, eszmél, s majd felnő. Felnő és többé senki sem veheti el tőle egyéniségét, amely olyan lesz, mint mi, fiatalok akarunk lenni. Bátrak és nagyot, újat alkotók. Ez a gyár a miénk és tőlünk függ, milyenné nő. A mi jellemünket adják át majd a falak, gépek, kábelek az eljövendő generációknak. Reméljük nem kell szégyenkeznünk előttük!

Irta és fényképezte KOVÁCS MAGDA

Alzbeta Bocová szövetkezeti dolgozónő volt, de most már nem hagyná ott az üzemet

Foto: APN ,

rébe fel kell adnia bizonyos megszokott életritmust. Persze, mindezt nem bízzuk teljesen az időre. Hozzájárulunk a meggyorsításához mi is. A versenyek, versengések különböző formáit alkalmazzuk, hogy belelendüljünk az igazi munkába. A nyerteseket erkölcsi és anyagi jutalomban részesítjük.

De erről már maguk a versenyzők beszélnek. A kinti gépzaj miatt bent az irodában. A lányok, így a géptől elválasztva mintha védtelenek lennének. Egy pillanatra az az érzésem, hogy nem is mernek majd beszélni, de ebben szerencsére tévedtem. Mert Alzbeta Bócová mintha csak rá akarna cáfolni Kakacka elvtárs véleményére, azonnal így kezdi:

— Pont egy éve, hogy itt dolgozom a fonórészlegen. A hronocei efsz-ből jöttem ide. Nagyon megszerettem ezt a munkát, először szokatlanok voltak a gépek, a környezet, a pontos, nyolc órás munkaidő, de most már megbarátkoztam mindennel. A munkámat igyekszem a lehető legjobban elvégezni. A fizetésemmel is meg vagyok elégedve, 1300 Kcs-t keresek havonta, néha már többet is.

— Most tudtam meg, hogy maga vezeti azt a szocialista brigádot, amely a brigádok közti versenyben az első lett.