Nő, 1972 (21. évfolyam, 1-52. szám)

1972-05-20 / 21. szám

riogattuk nntn- onnan lapokból evetekből I prósdgok lói dolgok I rszdgok furcsaságok érdekességek lanszék, Mirigyek bonyodalmak semények éhdny szóban Л római borkiállítás két külön­legessége: egy üveg 1846-ból szár­mazó Barbera bor, melyre egy monteferrói pincében találtak rá, ahol több mint 100 évig volt a (öld alatt elásva. A másik egy üveg 1888-ból származó Chlantl bor. A kél értékes boros fiaskót félmillió lírá­ért vette meg egy gyűjtő. ki £J *3 • !is !i| "Зз . 2 N g e »I -H CjJB 'S' 8. •V e « я я, £ A képen látható Attllla Lazzerl, az 55 éves, jelentéktelen kinézésű, vézna asszony, aki mint a Róma—Mllánó-1 bel­földi járat egyik utasa, revolverrel arra kényszerítette a pilótát, Giacomo Manus­­co, 39 éves 190 cm magas, volt görög­római birkózót, hogy Milánó helyett Münchenben szálljon le. A pilóta engedelmeskedett a parancs­nak és 35 utasával leszállt a müncheni repülőtéren. Lazzerl asszony azért akarta a figyel­met magára terelni, mert nővérét állító­lag ok nélkül elmegyógyintézetbe zárták. Lazzerl asszony nővére ugyanis nem­régen tiltakozásképpen a romai Colos­seum tetejére mászott. Mint utólag ki­derült, a vállalkozó szellemű asszony üres revolverrel tartotta sakkban a piló­tát. Mindenesetre most őt Is elmegyógy­intézetbe szállították. N É P D A L F E SZ T I V A L I P О LY V S К N Nagy sikerrel bonyolították le Viikovce nőd Ipfom (Ipolyvisk) a CSEMADOK lévai szervezete rendezésében a kétévenként megrendezett népdalfesztivált. A kultúrház zsúfolásig megtelt. .Kinek van, kinek van..című dallal nyitotta meg Puksa Emerencla Zemliaréről (Zsemlér), Rikkony József és népi zene­kara kíséretében a vetélkedőt. Hatalmas tapstál visszhangzot­tak a falak a népdalfesztlvál mindkét részében. Az egyénieken kívül felléptek éneklő csoportok és a százdi clteraegyüttes Is. Az első díjat Mágyelné M. Gizella Hronovcéről, a második díjat Llpták Zsuzsanna Moly Klórról (Kiskér) és a harmadik díjat Hugyecné-Bajnovlcs Magda Tekovské Luzanyról (Nagy­­salló) nyerte el. A csoportokban éneklők között a következő a sorrend: I. díj: a százdi éneklő csoport li. díj: a vlskl éneklő csoport III. díj: a deméndi éneklő csoport A közönség díját a nagyon rokonszenves kálnal Pavloviéi Tibor nyerte. Bende József %гтш «м. Hallotta már Az Ukrán Tudományos Akadémia ásványtani intézetének munkatársai megállapították, hogy az Elbrusz hósapkája mindössze 340 éves. Az expedíció több mint 10 tonna jeget vágott ki az Elbruszon, mintegy 3500 méter magasság­ban. Ezután a jeget speciálisan erre a célra ké­szült berendezésben megolvasztották, és a folya­mat során keletkezett szénsavgázt tartályokban összegyűjtötték. Mivel a jégminták igen mély rétegből származtak, megőrizték eredeti állapotu­kat, tehát a fejlődött szénsavgázban levő izotó­pok mérésével meg lehetett határozni a jég korát. A vizsgálatoknak gyakorlati jelentősége lehet, mert tudvalevő, hogy az Elbrusz még nem ki­aludt vulkán, időnként a hegy repedéseiből je­lentős mennyiségű gáz távozik. Ezért fontos len­ne megállapítani, hogy mikor lehetett az utolsó vulkáni kitörés. Ebből esetleg hozzávetőlegesen ki lehetne számítani, mikor törhet ki ismét. Angol kutatók a fejlődés korai szakaszában levő egérembriókkal kísérleteztek. Megállapítot­ták, hogy ezek mínusz 79 C-fokon aluli hőmér­sékleten befagyaszthatók anélkül, hogy életképes­ségüket elveszítenék. A mélyhűtés előtt — amely öt perc alatt, aceton és szárazjég keverékében történik — az oldatba, amelyben az embriókat őrzik, polivinilpirrolldont (PVP) adagolnak. A felolvasztás meleg vízben történik. Utána a PVP-t többszöri mosással ismét eltávolítják, mi­vel az embriók további fejlődését zavarná. A 30 percig befagyasztva tartott embriók 68 százaléka teljesen épnek bizonyult a felolvasztás után. Anyaállatokra ültették őket, és 70 százalékuk normális magzattá fejlődött. Az anya alkoholizmusa súlyos veszélyt jelent mind a magzat, mind a csecsemő növekedésére. Dr. C. Ulleland amerikai orvoskutató megállapí­totta, hogy az idült alkoholizmust is azok közé a tényezők közé kell sorolni, amelyek a méhen belüli környezetet egészségtelenné teszik a fej­lődő magzat számára. A kórházban 18 hónap alatt született 47 elégtelenül fejlett csecsemő közül 12-nek az édesanyjáról kiderült, hogy idült alkoholista. Gyermekeik csökkent testsúllyal és fejkerülettel születtek, és közülük négy a speciá­lis kórházi táplálás és gondozás ellenére is vlsz­­szamaradt növekedésében. A táplálkozástanl vizsgálat kimutatta, hogy öt anya a terhesség alatt hiányosan táplálkozott, két esetben a napi kalória- és fehérjefölvétel a napi összkalória 25 százaléka alkohol formájában került. Dr. Ulleland szerint orvosi szempontból a fő problémát az jelenti, hogy az anyák alko­holizmusa nehezen fedezhető fel, mert a túl­nyomó többségük otthon, titokban iszik. Vittorio Meola milánói lakos kilépett lakása ajtaján és azonnal látta, hogy a ház előtt parkoló gépkocsijának nyoma veszett. Ellopták. Egy arra haladó autót lestoppolt, s megkérte a vezetőt, vigye őt el a legközelebbi rendőrőrsre. Amikor megálltak a rendőrség bejárata előtt, Meola így szólt ismeretlen fuvarozójához: — Köszönöm. S most legyen szíves, mindjárt jöjjön is velem a rendőrőrsre, mert ez az autó az enyém! CSAK итшионсйпш! Tehát nem azoknak, akik pihenésképpen inkább tündérmeséket olvasnak, bélyeget gyűjtenek vagy horgásznak, azoknak sem, akik titokban olvassák a bűnügyi irodalom legalját, a szadista ponyvát és a horrort, hanem azoknak, akik logikája miatt szeretik a krimit, szí­vesen játszanak nyomozót — kezdjük el lapunk következő számában a „Tíz kicsi néger“ folytasásos közlését. De mielőtt izgulni, nyomozni — szórakozni kezdenénk e női alapossággal és férfias logikával fel­épített detektívregény olvasásával, legalább néhány sorban hadd mu­tassuk be íróját, Agatha Christie-1. Szóval: kicsoda AGATHA CHRISTIE „A bűnügyi irodalom királynője. Egy másik, szintén eléggé ismert királynő, II. Erzsébet elhatározásából a brit birodalom lovagja. Pályafutásának első ötven esztendeje alatt 80 kötettel örvendeztette meg olvasóit. A nyolcvanadik éppen születésnapján jelent meg, 1970 őszén. Színpadi müveinek száma 17, ebből eredetileg színpadra írott

Next

/
Thumbnails
Contents