Nő, 1972 (21. évfolyam, 1-52. szám)

1972-01-08 / 2. szám

ф

ЦП

1

—J

•ш

h-V)

Vezeti: Zlatica Funková, okleveles bölcsész, az SZLKP KB dolgozója

„Bölcsek" téveszméi

Mint már említettük, a 19. század filozófusai még elődeiknél is hevesebben igyekeztek bizonygatni a nő eredendő kisebbrendűségét. Ez a törekvés talán a leghangsúlyozottabban August Comte, jeles francia bölcsész és szociológus munkáiban jutott kifejezésre. Azt akarta bebizonyítani, hogy a nő szervezetének anatómiai és fiziológiai sajátosságai miatt sohasem érheti el az eszményi emberi nagyságot. „A nő kisebbrendűsége megcáfolhatatlan, s már csak elméjének csekély belső ereje miatt sem képes olyan szüntelen és intenzív szellemi tevékenységre, mint a férfi“ — jelentette ki. A házasságról, mint intézményről azt állította, hogy ha a történelmi fejlődés során keresztül fog is menni mélyreható változásokon, úgy ezek a változások mindenkor alkalmazkodni fognak ennek az Intézménynek a szelleméhez, ami végső fokon nem más, mint a nő alárendeltségi viszonya a férfival szemben. Azokra a kérdésekre, hogy mi adja meg a férfi és a nő közötti különbséget, mi az, amiért oly eltérő helyet és küldetést töltenek be a társadalomban, Comte egyoldalúan válaszolt, azzal a nyilvánvaló szándékkal, hogy mindenáron bebizonyítsa a nő szellemi alacsonyabbrendűségét. Ezzel indokolja erős ellenszenvét is a nő társadalmi emancipációjával szemben, s óva inti a világot e csapástól, azt állítván, hogy az emberiség további haladásának ez lenne a legveszélyesebb kerékkötője.

August Comte-tal egyidejűleg kortársa, Schopenhauer német filozófus is foglakozott a nőkérdéssel. A nőkről írt értekezésében nem elégszik meg a nő szellemi és lelki alacsonyrendűségének bizonygatásával, hanem külön is kihangsúlyozza a nő minden testi-lelki, jellembeli fogyatékosságát, adott fizikai alkatának negatívumát, és viszont: az egekig magasztalja a férfiúi észt és jellemet. Nézeteit igen gyakran minden tudományos alapot nélkülöző, sőt egészen naiv érvekkel támasztja alá. „Mennél nemesebb és tökéletesebb valamely dolog, annál későbben érik meg“ — hangoztatja többek között, és kifejti, hogy a férfi 28 éves kora előtt ritkán éri el észbelí képességeinek és szellemiségének teljes kibontakozását, míg a nőnél ez az érési folyamat már 18 éves korára befejeződik; ennélfogva tehát észbeli képességei igen gyatrák. „Ezért maradnak a nők életük végéig gyermekek“ — vonja le következtetését. A nőkről írt traktátumaiban egyébként Schopenhauer is igyekszik bebizonyítani, hogy az emberi haladásra, a kultúrára és a civilizációra milyen jóvátehetetlenül káros következményekkel járhatnának a nők emancipációs törekvései. Azt erősítgeti, hogy a nő egyáltalán nem alkalmas arra, hogy a tisztelet tárgya legyen, nem képes olyan emelt fővel járni, mint a férfi és semmiképpen sem lehetnek egyenlő jogai. Sőt, kívánatosnak találja, hogy a „másodrendű emberfajtának“ pontosan meghatározva

ki kell jelölni a maga helyét, azt a helyet, ahova természeténél fogva való.

Az egyre nagyobb mértékben lábra kapó emancipációs törekvések Európában is és Amerikában is mind gyakrabban váltották ki az ellenszenv, a visszautasítás hullámait. A bécsi E. Albert, korának hírneves chirurgusa, egyetemi tanár, 1895- ben kiadott „A nő és az orvostudományok tanulmánya“ című könyvében a következőket írja: „Elképzelhetetlen értelmetlenség, hogy az eddigi primitív, természeti lény kulturális lénynyé véljék. Ezt akár úgy is nevezhetnék, mint az emberiség struktúrája megváltoztatásának a tervét. Kizárólag csak a férfi a módszeres, a politikai és a kulturális lény. Határozottan ellenzem a két nem egyenjogúságát az akadémia falai között.“

A 19. század végén és a 20. század elején teljes mértékben reakciós antihumánus nézetek is fölütötték a fejüket, amelyek a nőt általában vett emberi méltóságában gyalázták meg. N i e ts c h e, ugyancsak német bölcselő, a már korábban felállított ököljog-elméletével összhangban, s mintegy ezzel is újfent csodálattal adózva az autoritativ hatalomnak és a nyers fizikai erőnek, a nő jogfosztottságát abszolút természetesnek és igazságosnak tartotta. A nőkről alkotott véleményét és hozzájuk való viszonyulását a legkifejezőbben a már szállóigévé vált kijelentése szemlélteti: „Ha nővel vagy, ne felejtsd el az ostort.“ Nietschére kapcsol és őt idézi Otto W e i n i n g e r német biológus, aki a „Nem és jellem“ című könyvében olyan hangot üt meg és olyan nézeteket vall, amelyek szöges ellentétben állnak a józan ésszel. Kijelenti hogy egyenlő jogokat követelni a nő számára annyi, mint meg nem érteni az élet és az emberiség szükségleteinek legelemibb kérdéseit. Mert — úgymond — a nőt sohasem, a jövőben sem, elfogadni és értelmezni másképpen nem lehet, mint vagyontárgyat, magántulajdont, amelylyel valakinek diszponálnia kell, mint a saját szolgálatára szánt holmival. Ezzel s hasonló torz nézeteivel magasan fölülmúlta mindazokat, akik valaha is fölemelték szavukat a női emancipáció ellen. Mindennemű erkölcsöt és szellemiséget megtagad a nőtől, és leszögezi, hogy ha egyáltalán van a nőben olyasmi, amit értékesnek lehetne mondani, akkor az csakis férfiúi eredetű lehet. A nő és férfi létezésének a tényéről így beszél: „A nőnek nincsen egzisztenciája, nem individualista, nincs lényege, a nő nincs. A nő semmi. Az ember lehet vagy férfi vagy nő, aszerint, hogy valaki-e vagy senki.“ Weininger kitételei nemcsak a reakciós fajgyűlölő ideológia csimborasszója, hanem ad absurdum, amennyiben a férfi és a nő természetes viszonyát, kölcsönös kapcsolatát illető nézetekről van szó.

(folytatjuk)

„ROSE“

^tO^üUXJLk

A vadászati jogosítvány megszerzésének első feltétele, hogy valamelyik vadászati egylet tagja legyen. Bizonyos idő eltelte után bizottság előtt vizsgát kell letennie és a sikeres eredmény után a vadászati egyletben tagjelölt lesz. A vadászegylet által meghatározott várakozási idő eltelte, és a feltételek teljesítése után megszerezheti a vadászati jogosítványt. Részletesebb felvilágosításért forduljon a legközelebbi járási vadászegylethez.

„GRAnATVIRÁG“

Sajnos, panaszaira és problémáira így nem tudunk önnek kielégítő választ adni. Első és legfontosabb lépése az legyen, hogy minél előbb keresse fel a nőgyógyászt, aki alapos

kivizsgálás után meg tudja állapítani, hogy terhes-e, vagy csak átmeneti rendellenesség áll fenn. Esetenként előfordulhat, hogy a terhesség ideje alatt is rendszeresen jelentkezik a menstruáció, de ilyen esetben az orvos állandó pihenést, fekvést rendel el.

„SZERETJÜK EGYMÁST"

Problémájával forduljon pszichológushoz vagy szexuológushoz. Közelebbi tanácsot nem adhatunk.

„NAGYON SZERETNÉM TUDNI“

ön is gyermeke kétéves koráig kapja a havi 500.— korona gyermekgondozási segélyt, mivel még egy iskolaköteles gyermekről saját maga gondoskodik. Kérdéseire kimerítő magyarázatot lapunk 49. számában talál.

„ÖZVEGY ÉDESANYA“ — „ŐSZI RÓZSA"

Kérdéseikre lapunk 49. számában megtalálják a kimerítő magyarázatot,

Legyőzzük a szívinfarktust ?

Az egész világon nap mint nap milliók halálát okozza a szívinfarktus. Napjainkban jóformán már ún. népbetegségnek számít, hiszen az emberiség történetében aligha találunk még egy olyan kórt, amely ilyen feltartóztathatatlanul és ilyen nagy terjedelemben szedte volna áldozatait. Ennélfogva természetes, hogy az orvostudományi kutatások az egészségvédelem egyik legégetőbb problémájának megoldására irányulnak. E kutatómunka előterében nem a megfelelő gyógymód, hanem a szívinfarktusok okának a felfedése, de még inkább megelőzése áll.

A szívinfarktusok keletkezéséről két elmélet alakult ki. Az egyik szerint — az ún. coronáris elmélet, s ez van túlsúlyban — a katasztrófát a koszorúverőerek eltömődése okozza, aminek következtében megáll a szív vérellátása. A koszorúverőerek eltömődése akkor következett be, ha a beteg érelmeszesedésben szenved.

A másik elmélet, az ún. myocardikus elmélet szerint a szívinfarktus okozója a myocardus vagy a szívizom sérülése, amely nem jár együtt a koszorúverőerek eltömődésével. Eszerint, akkor, amikor fájdalmak lépnek föl, a szívizom fokozatosan elhal. Ez a folyamat addig tart, ameddig az elhalt szövetek mintegy egybefolynak, s egyetlen nagy sebet alkotnak. Ekkor következik be a szívinfarktus

Az orvostudomány egyik legújabb, és a szívinfarktusokkal kapcsolatos eddig legnagyobb felfedezése Manfred von Ardenne, drezdai professzor nevéhez fűződik. Von Ardenne professzor neve a tudomány világában fizikai kutatásai révén vált világhírűvé. Nemrég a Német Demokratikus Köztársaság kardiológusaival, elsősorban dr. Berthold Kernnel, a neves kardiológussal kezdte meg kísérletsorozatát a szívinfarktusok okának feltárásáról. Kísérleteinek eredménye óriási visszhangot keltett, mert a kevésbé elfogadott, az ún. myocardikus elméletet igazolják. Von Ardenne professzor olyan mérőműszert konstruált, amely sokszorta vékonyabb és finomabb az emberi hajszálnál, s így könnyűszerrel be tud hatolni a szívizomzat legbonyolultabb zugaiba. Ez a rendkívül érzékeny műszer, mikroszkóppal és még több mérőműszerrel összekötve, pontos képet ad a szívizomzat szöveteinek állapotáról, automatikusan rögzíti a benne lejátszódó Vegyi folyamatokat, s így lehetővé vált, hogy az élő szív utolsó „titkairól“ is végre lehulljon a fátyol.

Dr. Berthold Kern és von Ardenne professzor szenzációs kísérleteinek eredménye tehát végérvényesen kimutatták a szívinfarktusok okát. Most már a megelőzés módja vár kidolgozásra.

Manfred von Ardenne professzor (balra) kísérleteinek eredményeiről tájékoztatja kollégáját, dr. Berthold Kernt