Nő, 1972 (21. évfolyam, 1-52. szám)

1972-04-22 / 17. szám

HERBERT

OTTO

a gólyák költöznek

— Nem szükséges, köszönöm — mondta. Köszönöm szépen.

Miért állt az ajtóban? Elindult, és hallotta, hogy az asszony utánaszólt: Krug kisasszony biztosan tudni szeretné, ki hozta ezt neki.

— Ne tessék semmit mondani. Köszönöm szépen.

Ült a motorkerékpáron, mintha Susannéra várna, aki csak éppen átöltözik, és azonnal itt lesz. Vagy talán tévedett az asszony. Előfordul, hogy idős emberek mást mondanak, mint ami igaz. Starnberg úr is, az ő szomszédságukban, naphosszat szinte teljesen normálisan viselkedik, aztán egyszerre csak a lánya után kezd érdeklődni, elfelejti, hogy tíz éve meghalt, és számon kéri, miért nem ír. Veszekedik a feleségével, azt állítja, hogy a lánya Düsseldorfban él. Keresi az unokák fényképeit. Nincs unokája mégis mondja a nevüket.

Christian felnézett a magasföldszinti ablakokra. Ha tudná, melyik Susanne szobája. Kék függöny. Fehér falak, velük szemközt kék függöny. Miért kell ezt tudnia? Mi függ még ettől? El kell végre indulnia. Az imént még látta maga előtt az estét, Susannét, a szemét, meg hogy mit tenne, és mit válaszolna. A kép szertefoszlott. Éppoly valószerűtlenné vált, mint a Starnberg úr fényképei, amiket hiába keres. Érzéki csalódás csupán.

Hová menjen? Az egyetlen, amit tud: a benzinkúthoz. öt liter benzin, ez a realitás. Autók állanak sorban, és az oszlopon ketyeg a számláló. Húsz liter, harminc márka. A csalód a gépkocsiban almát majszol. A hátsó ablakban majom függ, szövetből. Vigyorog. Az ajtó becsapódik. A következőt. A mérőszerkezet ketyeg. Egy ember egyedül nem győzi a szombat esti forgalmat. Néha jó utat kíván. De nem mindenkinek. Még ahogy mondja, az is a borravalótól függ. A sarkon megáll a villamos. Először engedjük a leszállókat. Ügy. Minden reális és változatlan. Az oszlop leketyeg öt litert. Meg bőven olajat, nyolc márka húsz. ötven, mondja Christian. A benzinkutas jó utat kíván, úgy három tízpfenniges erejéig. Minden a régiben. És most hová?

Miért nem mégy a telefonfülkébe, és hívod Barbarát? Hiszen semmit sem kell elmondanod, és hogy mégis faggat-e, az csakis rajtad áll. Bärbel megvigasztal. Gyógyítja a bánatot, még ha nem ismeri is. Mi tart vissza, hogy odamenj? A bánatod, mely minden korábbitól különbözik. A Bärbel csöppnyi kis reménykedése sem tartott vissza soha. Csakhogy nem az vagy, aki voltál.

A posta melleti új lakótelepen lakik Renate. Mióta elvált, övé az egész lakás: két szoba, fürdőszoba. Három hónapja járt nála utoljára. Aztán vasárnap ki a szabadba a gyerekekkel együtt. A nap mór melegen sütött, ötéves a gyerek, helyes, de rosszul nevelt. Ebéd közben söralátéteket hajigáit a Park-vendéglőben, kap egy pofont, de nem bőg, hanem újabb csínyen töri a fejét. A szomszéd asztalnál idősebb házaspár göngyölt húst eszik, odamegy, és burgonyát csen a tányérjukról. Az emberek azt hiszik, Christian az apja. Renate bizonyára otthon van, ritkán jár el hazulról. Sopánkodik, hogy milyen az élet. Bátorítania kell, ha meglátogatja. Christianban volt mindig elegendő bizakodás ahhoz, hogy másoknak is juttasson belőle. De ma neki magának is bátorításra volna szüksége.

A Thälman kútnál belehajt a sárga jelzésbe. Akkor veszi csak észre a lámpát, mikor már sípol a rendőr. Vétség, amelyet sem előrelátni, sem megbocsátani nem lehet. Ha nem bírsz úrrá lenni a gondjaidon, járj gyalog, menj a parkon át, ahol nincs közlekedési lámpa. Gépkocsivezető! Kerüld a gondot, és kerüld a bajt!

— Azt hittem, átjutok — mentegetőzik Christian.

— Hittem, hittem — ismétli gúnyosan a rendőr. — Hogy hangzik a közlekedésrendészeti szabályzat első pontja?

— Óvatosság és kölcsönös előzékenység. Szóval könnyelműség volt, nem pedig a bánat okozta szórakozottság. A könnyelműséget pedig előre számításba vették, és büntethető. Ebben az esetben egy stemplivel a betétlapon, és tíz márka pénzbírsággal. A rendőr is jó utat kíván.

Hová?

Christian még az iratait rendezgeti, mikor előtte egy autó élesen a járdához kanyarodik, és megáll. Skoda-Kombi, alaposan ráférne a szerviz. Ki más lehetne, mint Oskar. Akadnak kellemes véletlenek is, de csak ha nem számítunk rájuk. Oskarnak szabad víkendje van, és összekülönbözött kissé az asszonnyal. Tegnap egy kiló májat kellett volna vásárolnia, meg is vette, de aztán jó barátokra akadt, akik szomjasak, később éhesek is. Négy ember, hozzá a házigazda meg a felesége. Egy kiló máj hat főre. Otthon sorjában elmondja, mi történt, de az asszony a legcsekélyebb megértést sem képes tanúsítani. Oskar ettől dühbe gurul. Utóvégre azt is mondhatta volna, hogy nem kapott májat. Mégis inkább az igazat mondta, mert öröme telt benne, hogy a barátait meglephette. Ennek mindig is örülni fog. Igazán kár, hogy összekaptak rajta.

— Hanem te sem látszol ám valami rózsás kedvedben. Ezek szerint mind a kettőnknek túl kell adniá a mérgén. Mit csináljunk?

— Először is menjünk innen. Tilosban állunk.

— Egyszer már fizettél érte — mondja

Oskar.

Nem messze lakik a csillagvizsgálótól, talán tíz percnyi gyalogút Christian szüleinek házától. Az anyja macskái révén ismerkedtek öszsze. Christian alkalomadtán el-elment vele falura, segített neki, mikor malacot oltott vagy kant heréit. Oskar alacsony sorból származik. Apja földmunkás volt, a fiú tanonc egy bádogos- és tetőfedőmesternél. De eljött az idő, mikor alig akadt, aki az maradt volna, ami volt. Mindketten, apa is, fia is, belekerültek a továbbtanulás sodrába, amelyet az új hatalom indított útjára. Az apából agronómus lett. Oskarból pedig állatorvos, aki azonban sosem tagadta meg a származását: szerény, nyíltszívű, beszéde vaskos, csiszolatlan, arca egészséges, kerek, természettől fogva mosolygó, pirospozsgás. Aludttej és hózlkenyér. Alkohol minden formában, de berúgva még nem látta senki. Csak az ismeri fel benne az orvost, aki munka közben figyeli. Egész higgadtságát és nyugalmát az állatoknak szenteli. Az állatok szeretik. Az emberek is, akik állatot tartanak. Aki nem tart, de ismeri őt, az is. A nők is. És viszont.

Christian betolta a motort Oskar kertjébe, és mór mentek is tovább. Valahol mindig akad ünnepelnivaló: keresztelő, lakodalom, születésnap, állami kitüntetés. Oskar tudja, hol mi van. És mindenüvé meg van híva.

— Ezüstlakodalmat ülnek, ahova most megyünk. Friedrich a termelőszövetkezet elnöke. Egyes típus, át akarnak alakulni hármassá, megvan már a pénzük az istállókra, csak az építési engedély nincs még meg. Friedrich szüntelenül fogad valamire. Készülj fel rá. Ülünk a kocsmában, az asztalon egy vázában nyírfaógak. Fogadjunk, hogy nem eszed meg ezt a zöldséget, mondja valaki. Fogadjunk, vágja ró Friedrich. És megette. A számla volt a tét. Hatan vagy heten voltunk, ötvenkét márka.

Tárt karokkal fogadták őket, és hajnalig maradtak. Mintegy húszan-harmincan gyűltek össze: a fél falu és a rokonok. Meg temérdek unokahúg. ____

Aki neked barátod, az nekünk is az' mondta Friedrich Oskarnak. És az éjszaka folyamán bemutatta Christiannak valamennyi unokahúgát. Rosszkedvű vagy, hajtogatta egyre. Nem iszol eleget. Erről szó sem lehetett, csak éppen nem hatott az alkohol. A jelenlevők vidámsága kívül rekedt. Nem sikerült a kábítás. Szólíts Friedrichnek. Erre pertut ittak. Valami bajod van. Nem vagy elég vidám. Beate a kedvenc unokahúga: „Ha a Beate sem tetszik neked, akkor valami bajod van. Akkor hiányzik belőled a jókedv“ — hajtogatta Friedrich. Christiannak pertut kellett innia Beatéval. „Kinn a konyhában csókolózhattok. Attól megjön a kedved, majd meglátod. Én majd közben az anyjával táncolok, a komaasszonyom, régen az is olyan volt, mint a lánya. Majdnem éppen olyan.“

Christian megtetszett a kis Beaténak. Méregerős kávét főzött neki, és körtekompóttal tömte. Kedves, aranyos kislány, de a bánatát nem tudta eloszlatni. Viszontlátjuk még egymást? Az intézetet, ahol Beate laboráns, ezen a számon lehet megkapni: harminchárom, hét, négy nulla. Nagyon egyszerű megjegyezni: harminchárom meg hét az negyven. Svejknek egészen másfajta feladatokkal volt dolga.

(folytatjuk)

HRISZTO RADEVSZKI

LENIN

O, mily nehéz is verset írni róla, ki egyetemes és mindennapi: egyszer útját a dolgozók közt rója, máskor emberfölötti valaki.

Nehéz, de mégis hálás feladat ez: arról írni, ki csupa logika, kire figyelni jó mindig s érdemes, mert ő a legjobbak legjobbika.

ö megtalálta azt a szilárd pontot, melyhez eszme-csigáját rögzítve Arkhimédészként mindent elmozdított, ami megérett az elsöprésre.

E csiga kitárta az ég kapuit, űrhajók szállnak fel az éterbe s az űrhajós, ki fenn az űrben úszik, attól bátor, hogy gondol Leninre.

HELA VOLANSKA

Este a társaság kis csoportokra oszlott. A terem végében sakkoztak. Leültem melléjük. Már régen nem sakkoztam és soha nem sakkoztam jól, a sakkelmélet titkaiba meg sem prábáltam behatolni, de ez egyáltalán nem zavart, a játék, mint olyan, mindig nagyon tetszett nekem.

Sokáig figyeltem őket, összpontosítva és némán, ahogyan az egy sakkozóhoz illik. Egyszerre csak az egyik kibic felszólított, hogy játsszunk mi is legalább egy játszmát. Lehet, hogy azt várta, elutasítom. Ki tudja? Amikor beleegyeztem, elmosolyodott, kicsit meglepődő és kicsit ironikus mosollyal, de nagyon udvariasan és előzékenyen viselkedett.

A figurákat ő rakta szét és nekem a fehéreket ajánlotta fel, vagyis megadta az első lépés előnyét. Azután kis meghajlással cigarettával kínált, tüzet adott, hamutartót hozott.

Játszani kezdtünk. Mindjárt akadtak nekünk is kibiceink, összeverődtek a sakktáblánk körül, kíváncsian és bizalmatlanul.

Megtettem az első lépést, azután a másodikat, a harmadikat... Partnerem éberebb lett, a kibicek még kíváncsiabban figyeltek. Hallgattak, mint a sír, a szemük a sakktáblára szegeződött, egyik sem vette észre, hogy nincs mivel meggyújtanom a cigarettámat.

Es eljött a pillanat, amikor a feszült csendben bejelentettem: Sakkl Ellenfelem felborította a királyát. Győzelem! Ez meglepetés volt. Valamennyiüknek. Partneremnek, a kiblceknek és nekem is. Saját magamat csak illendőségből említem utoljára, mivel itt az Igazi alkalom, amikor végre teljesen tiszta lelkiismerettel beszélhetnék elsősorban magamról.

Elárultam nekik, hogy nem ismerem a sakkelméletet. Nem hitték el. Es meg is sértődtek; ismerjük!már az ilyen trükköket, adja a szerényét a szélhámos, hogy még jobban csodáljuk. A partneremtől egy cigarettát kértem. Nem jól hallotta, szórakozottan nyújtott felém egy egész doboz gyufát, miközben rám se nézett, pedig az imént szolgálatkészen égő gyufával hajolt át az asztalon. Cigarettát viszont kész-