Nő, 1972 (21. évfolyam, 1-52. szám)

1972-04-22 / 17. szám

KÖZTULAJDON - KÖZERKÖLCS Milliók építik hazánkban a szocializmust, mil­liók munkája gazdagítja, szépíti életünket és a párt vezette okos közösség igyekezete, szorgalma, becsületes helytállása egyre nagyobb, biztatóbb sikereket eredményez. A szocialista társadalom erkölcse azonban nemcsak arra kötelez, hogy „mindenki gondos­kodjék a közvagyon gyarapításáról“, hanem arra is, hogy a közvagyont megvédjük! 1971-ben a Szlovák Szocialista Köztársaságban 5498 gazdasági bűncselekményt követtek el, vagyis 1617 bűncselekménnyel többet, mint 1966- ban. A bűncselekményeket elkövető 7203 tettes közül 1596 volt a visszaeső bűnös. A köztulajdon terhére elkövetett bűncselekmények által okozott kár összege 51 417 900 korona volt (1966-ban: 29 836 500 korona). Ugyanakkor a betöréses lopá­sok 35 millió koroná, a tűzvészek és robbanások pedig 42 millió korona kárt okoztak a közösség­nek. Ügy érzem, hogy néhány konkrét példával is riasztani kell a közvéleményt. — A dubnicai Szlovák Fémkohászati Üzemek­ben egy bűnszövetség 200 ezer korona kárt okozott. A Váhostav n. v. könyvelője a könyvelési bizonylatok hamisításával 840 ezer korona kárt okozott. — Kelet-Szlovákiában az egyik Állami Gazda­ság bérelszámolója meghamisította a bérjegyzé­kek végösszegét és 360 ezer koronával lopta meg a közösséget. (Az így szerzett pénzből többek között házat és személyautót vásárolt.) — A Salai Duslóból 1031 kg higanyt loptak. A kár összege 800 ezer korona. — A bratislavai Nagy F. és bűntársai (9 tagú bűnöző banda) 16 betörést követtek el és 700 ezer koronával károsították meg a szocialista tulaj­dont. — Az utekáéi Műszaki Üveggyárban a tűz 2 300 000 korona kárt okozott. A kriminalista minden bűncselekményben a motívumot keresi: miért követték el? Hazánkban a gazdasági bűncselekmények elkövetésére, a lo­pásra, sikkasztásra, csalásra, betörésre nem a nyomor kényszeríti a tetteseket! A tettesek dön­tő többsége úgynevezett „jó fizetésű ember" volt, rendezett anyagi körülmények között élt. Hát akkor miért? A bűnüldöző szervek szerint egyrészt azért, mert így akar anyagi javakat szerezni, másrészt azért, mert — alkalom szüli a tolvajt, az alkalom, a lehetőség pedig a hiányos ellenőrzés, a felüle­tesség, a közömbösség egyenes következménye. De szeretném ezt a hivatalos véleményt ki­egészíteni. A köztulajdon terhére elkövetett bűncselekmé­nyeknek van egy pszichológiai eredője is! Neve­zetesen az, hogy egyesek (és nem kevesek) sze­rint ha törik, ha szakad azonnal az ún. „jóléti társadalomban“ kell élnünk, ehhez pedig azonnal autó kell, nyugati tengerparton töltött nyaralás kell és a fiatal egyetemista a bratislavai kávé­­házban a „nyomorról“ beszél, ha a narancslébe nem önthet egy fél deci Stock konyakot Is! A másik ilyen pszichológiai eredő a közvéle­mény morális torzulása: ha valaki a mi hazánk­ban tyúkot lop, akkor — tolvaj, de ha tízmillió koronát sikkaszt, akkor — „ügyes ember“! De az erkölcsi erjesztő baktériumokat meg­találjuk az üzemekben, a vállalatoknál is. Az 1971-ben elkövetett gazdasági bűncselekmények tettesei között 1596 visszaeső bűnös volt! Hogyan riogattuk Pn nen - onnan E apókból L evetekből A prósógok N ói dolgok Q rszógok furcsaságok Érdekességek Ny ornozék. bűnügyek В onyodalmak Események N éhány szóban Khalda Zahlr El Sadat (baloldalt) az első, egyetemet végzett szudáni nő. Mellette Amol Abbas „A Nők Hangja" c. haladó szudáni lap fő­szerkesztőnője. Nekem például a freskó jobban fzlene Az újságból értesültem, hogy a Kelet-Szlovákiai Hús­feldolgozó Üzem mozaik-sza­lámival lepi meg a kedves vevőket. Annyi baj legyen. Annyi mindennel megleptek már bennünket, hogy ezt is meg­emésztjük valahogy. Az üzem mindenesetre elég szerénytelenül előrebocsájtot­­ta, hogy a vevők biztosan kellemesen meglepődnek az érdekes, sok színű húskészít­mény tetszetős külsejétől. (így — a minőségéről nem volt szó., Szóval annyit már tudunk, hogy az új szalámi tetszetős és sokszínű, de akinek még ez sem elég, lapozza fel a lexi­kont, és olt megtalálja, hogy a mozaik a latin .opus mu­­sivum" fogalomból ered, és általában különböző színű elemekből: apró kövekből, zo­máncoz agyag- vagy üvegkoc­kákból, formára metszett kő­lapokból, fa-, bőr-, posztó stb. darabokból összeállított kép vagy díszítmény. Ami azt illeti, fa-, bőr-, posztó és stb. darabkáknak húskészítményeinkben eddig sem voltunk híjával, ezért még nem kellett volna átke­resztelni őket. No meg — ahogy a címben is megírtam — nekem például a freskó jobban ízlene. Képzeljék csak el, ha henteseink szabadon engedhetnék szárnyaló fantá­ziájukat, ha mozaik helyett inkább freskókat remekelné­nek. Ha történetesen műítész lennék, csudaszép recenziót írnék róla. Palágyi Lajos Prága első kerületében két héttel ez­előtt gázrobbanás történt. A Rybná utca 14. számú házának egy része, amelyben a prágai kommunikációs vál­lalatok levéltára volt, leomlott. A levél­tár egyik alkalmazottja súlyosan meg­sérült, a járókelők közül nyolcán köny­­nyebb sérülést szenvedtek. Az eddigi vizsgálat szerint a robbanást a világító­­gáz kiszivárgása okozta Valahol már találkoztunk Paul Newman, a híres színész, a legyőz­hetetlen, kemény férfi képviselője. Mel­lette „elődje* —, ógörög atléta. Max Brandel amerikai fényképész érdekes szórakozást gondolt ki. Sza­badsága alatt utazgatott a világban és kortársaink között kereste az ókori, középkori, burmai, kínai, egyiptomi, olasz művészi alkotások alak­jainak hasonmásait. Már nagyon sokat megtalált. Lássunk közülük néhá-Előre ugró kemény áll, jókora bütykös orr, a szemek — mindez B. Hope neves film­színészt jellemzi, no meg Wilhelm Haller nürnbergi lovagot, akit 1508-ban festett meg Albrecht Dürer. Hasonló a szem, a száj, az áll... De Gaulle tábornok és szumír hasonmása, aki i. e. a 2900-as évek körül élt Dél- Mezopotámiában. Jan van Eyck XV. században készült alkotása, a piros turbános férfi a hol­land arcképfestészet egyik legszebb alko­tása. Mellette a ha­sonmás — Danny Kaye, neves komikus színész.

Next

/
Thumbnails
Contents