Nő, 1972 (21. évfolyam, 1-52. szám)
1972-03-18 / 12. szám
Щ: \ A Csehszlovák Rádió magyar adásának és a NÖ szerkesztőségének közös riportja — lgérik-e, hogy teljes tudásukat és minden erejüket önzetlenül a betegek gyógyítására fordítják? — teszi fel a kérdést az Orvostudományi Egyetem rektora a doktorrá avatás ünnepélyes pillanatában minden jelöltnek. — SPONDEO AC POLLICEOR ... vagyis fogadom és megtartom... — válaszolják egymás után ujjaikkal megérintve hivatásuk jelképét. A fogadalom szavai szocialista egészségügyünk körülményei között, az ingyenes gyógykezeléssel különös jelentőséget nyertek, örök emberi segítőszándékkal, de szocialista öntudattal kell hivatásukat betölteniök. Nem szeretnénk sokatmondó számadatokkal előhuzakodni, anélkül is megállapíthatjuk, hogy egészségügyünk a felszabadulás óta hatalmasat fejlődött. Elmondhatjuk, hogy — elveivel és a betegeknek nyújtott ingyenes szolgálataival — éppen szocialista egészségügyünk bizonyította a legmeggyőzőbben, hogy társadalmunkban a legfőbb érték az ember. Az eredményt részben azoknak az egészségügyi dolgozóinknak köszönhetjük, akik ezt az egyik legszebb, de egyben legigényesebb hivatást, — ahogy avatásukkor fogadták — lelkiismeretesen végzik és társadalmi vívmányainkat teljes mértékben tiszteletben tartják és fejlesztik. Elvétve találkozhatunk azonban még olyan orvossal is, aki megfeledkezve a szocialista egészségügy erkölcsi normáiról, törvényeiről,saját fogadalmáról — méltatlanná, alkalmatlanná válik ennek a hivatásnak a betöltésére. Az okok többfélék lehetnek. Talán, mert rábeszélték, hogy ezt a pályát válassza, vagy mert már annak idején is a kereseti lehetőség sejlett fel előtte, mert rossz példát látott maga előtt, mert kihalt belőle az emberség, mert sok benne a kispolgári harácsolási hajlam? „Mi az ön véleménye?" — ankétünket is egy erősen negatív eset váltotta ki, és szerkesztőségünkbe a levelek áradata érkezett. Többnyire azok az idősebb korosztályhoz tartozó olvasóink panaszkodtak a helytelen bánásmódra és a hovatovább egyre magasabb méreteket öltő „szükségszerű“ pénzbeli ellenszolgáltatásra, akik a leggyakrabban fordultak meg az orvosi rendelőkben. Bizonyára emlékeznek olvasóink ezekre a sorokra: ...... amíg nem teszem a borítékot a zsebébe, nem vizsgál meg... 500 koronát is kell adni az orvosnak, hogy lelkiismeretesen kezeljen ... ölven koronára azt mondja, akkor adjam oda, ha kizöldül (vagyis százas lesz belőle) .... kevés nyugdíjamból nem tudtam 25 koronánál többet adni, másik alkalommal már éreztette velem, hogy nem tudtam a szükséges összeget átnyújtani ...“ — és hasonlók. Olyan orvosokat marasztaltak el ezek a levelek, akik visszaéltek egészségügyünk nevével, az emberek bizalmával, hivatásukkal. De figyelemmel kísérhették olvasóink azt is, hogy a köszönet, az elismerés szavai sem hiányoztak a közölt idézetekből. Az elismerő sorok íróinak véleménye megegyezett, abban is, hogy az előbb említett negatív példáktól el kell határolni azokat a/ eseteket, amikor a páciens az emberséges bánás módért, egészsége visszanyeréséért önszántából valamilyen figyelmességgel nyilvánítja ki háláját 1. Bartovié Anton mérnök: — Minden területen küzdeni kell az ilyen visszaélések ellen ... 2. Dr. Július Muránsky: — ... a közéleti funkcionáriusoknak és az egészségügy vezetőinek kell hatásos eszközt keresni a hiányosságok kiküszöbölésére. 3. Dr. Jozef Kaéinec: — Szeretném megértetni az emberekkel, hogy hazánkban az egészségügyi szolgáltatás teljesen ingyenes ...
