Nő, 1972 (21. évfolyam, 1-52. szám)

1972-03-11 / 11. szám

iskolai diplomát szerzett nőt tartottak nyilván, de ugyanakkor 2 300 000 volt azoknak a nőknek a száma, akik az elemi iskolát sem fejezték be. A dolgozó nők többségét titkárnők, gép- és gyorsírónők, számlázók, valamint az ipari munkásnők (számuk 4 624 000) alkotják. Jelentős csoportot alkotnak a tanárnők és az ápolónők, de csak ki töredékük gazdagítja munkájával a rohamos technikai fejlődést, a tudományos kutatást és a kultúrát. 1960-ban csak 15 513 orvosnő volt (hol van ez a 356 000 szovjet orvosnőtől!) a mérnökök száma olyan elenyésző, hogy nem is szerepelnek a statisztikában. Az ügyvédeknek mintegy 3 százaléka nő. A különböző nőmozgalmak, szervezetek túlzottan

FRANCIAORSZÁG

Itt a női munka régi hagyományokra tekint vissza, ma mégis csökkenő tendenciát mutat a dolgozó nők aránya. 1906-ban Franciaországban 7 694 000 kereső nő volt, 1962-ben pedig csak 6585 ezer volt, ez a lakosság arányaiban a századeleji 39 százalékkal szemben ma 27,5 százalék.

Erős a csökkenés a mezőgazdaságban dolgozó nők körében, a munkásnők száma sem emelkedik, sajnos képzettségük sem. A különbség a rosszul fizetett és legérdektelenebb munkát végző szakképzetlen nők rendkívüli nehézségei és a szerencsésebben indulók kilátásai között ma is megdöbbentő. A női foglalkoztafeminista követelései inkább érdekesek, mint eredményesek. Hogy komolyan vegyék őket, ahhoz nekik is meg kellene keresniük a helyzetük javulását akadályozó komoly és alapvető társadalmi okokat.

ANGLIA

Mint minden más tekintetben, Anglia a női munka tekintetében is különlegesen konzervatív. A század eleje óta a nők aránya a munkaerő egészén belül szinte nem változott, csaknem állandóan 30 százalék körül van. A második világháború folyamán ez az arány felduzzadt, de a háború befejeztével az angol nők megint visszatértek régi hagyományaikhoz. 1964 elején Nagy Britanniában 8 500 000 „civil dolgozó nő“ volt. (A fogalom magába foglalja a munkanélküli nőket is.) Legtöbbjüket a textilipar foglalkoztatja, sokan adminisztratív munkát végeznek, számottevő a részvételük még az egészségügyben és az iskolaügyben. Viszont egyetemi szinten csak a tanárok 2 százaléka, az óraadók 7 százaléka és a lektorok 34 százaléka nő. Az egyik angol szociológus találóan jellemzi a nőkről vallott általános véleményt: a férfiak még nem szoktak hozzá egy olyan asszonyképhez, mely különbözik attól, amilyen anyjuk volt.

tottság emelkedését itt a társadalmi okokon belül legmarkánsabban a nők szakképzettségének megoldása gátolja.

HOLLANDIA ÉS NORVÉGIA

E két országban az összes iparosított országok között a legalacsonyabb a női foglalkoztatottság szintje. A teljes kereső népességen belül 22 százalék a nők aránya. E huszonkét százalék túlnyomó többsége a szolgáltatási szektorban, valamint a kulturális jellegű adminisztratív munkahelyeken dolgozik. A lányok aránya a felsőoktatásban alacsony, a diákok összlétszámának alig egynegyedét teszik ki. És még ezen belül is jelentős a lemorzsolódás a tanulmányok alatt kötött házasságok miatt, elsősorban Hollandiában, ahol a diáklányok mintegy 60—70 százaléka nem fejezi be főiskolai tanulmányait.

SVÉDORSZÁG

Itt a nők helyzete mind a családban mind a társadalomban más, mint a többi nyugat-európai országban. A megbecsült szakmákban jelentéktelen a nők helye. 1964-ben a munkaképes dolgozó lakosság 29,7 százalékát alkották. Munkájuk egyik legérdekesebb aspektusa a szakszervezetek szerepének fontossága. A dolgozó nők között nagyon sok a szakszervezeti tag. A nőszervezetek jelenleg alaposan tanulmányozzák a munkájukat akadályozó nehézségek okait, a szakmai képzést, a gyermekek felügyeletének gondját. A munkalehetőségek messze elmaradnak a nők kívánságai, szükségletei mögött. A háztartásbeli nők körében végzett felmérés során 79 600 nő kijelentette, hogyha remélte volna, hogy talál munkát, akkor keresett volna.

Így vezeti el olvasóit országrólországra a szerző, hogy sokféle szempontból megvizsgálja a nők helyzetét, a női egyenjogúság elérésének akadályait. Leszögezi, hogy a kapitalista országok úgy tekintik a nőket a munkaerőpiacon, mint biztonsági szelepet, amely szükség esetén igénybe vehető. Megszokták, hogy a női munkaerőt úgy tekintsék, mint leszállított árú munkaerőt.

Majd a nők megbecsülésének, érvényesülésének, az előítéletek eltávolításának feltételeit, az ilyen célból indított többféle mozgalmat, törekvést elemzi, hogy eljusson a végkövetkeztetésig: a Babaházakban önmagukat nem találó és az igazi megoldást kereső nőknek is rá kell ébredniök, hogy emberi egyéniségük, anyai hivatásuk, női méltóságuk, képességeik és tehetségük kibontakoztatásának egyetlen útját és lehetőségét a szocialista társadalmi viszonyok megteteremtésében találhatják meg.

Felteszi még a kérdést: milyen lesz a nő 2000-ben. Szép távlatokkal kecsegtet. Hosszú fiatalság, minimális házimunka, késői öregség. Kiegyensúlyozott családi élet, kellemes otthon — végtelen lehetőség az alkotó munkára. De hozzáteszi: mindez csak a holnap társadalmában, a szocializmusban valósítható meg. És a kapitalista országokban élő asszonyoktól is függ — mennyit tesznek társadalmi viszonyaik megváltoztatásáért.

összeállította: Harasztíné M. E.