Nő, 1972 (21. évfolyam, 1-52. szám)

1972-03-04 / 10. szám

RATKÓ JÓZSEF

az asszonyokhoz

Fordulj az asszonyokhoz. Ók legyőzték az időt.

Óráik virgonc csecsemők — ahogy szemük nyílt, hajuk, kinőtt, mosolyuk finomodott — azzal műszernél pontosabban mérték az életet a nők.

Előttük? istenek előtt mit ér a gőg?

Halálba szöksz? megszülnek újra ők.

Forogsz, úgy alakulsz ölükben. Égetnek szerelemben.

Fegyverek előtt nem remegnek. Hátuk mögé bújtatják a jövőt.

LAKATOS ISTVÁN

Könyörgök Hozzád, segíts hűségeddel, mindennapi mosolyod add meg nékem.

Gyengéd karod fejem alól ne vedd el, engedj minden napon Tebenned élnem.

Ki vagy a Jóság, Szépség és Szelídség, bocsásd meg, hogy ily módfelett szeretlek.

Életem elhalkul. Tarts meg, miképpen eddig is, ózonképpen holtomiglan.

Mi haszna volna Nálad nélkül élnem? Amitől tartottunk, már — íme — itt van:

Körülkerített bennünket a romlás, a pokol zászlóit látom lobogni.

Ki tudnál lenni értem a Lemondás, ne láss kétségbeesetten zokogni I

Istenölő ködben, selejtes álmok hálóiban, lélekegyedül, íme:

Innét kiáltok,

gőg s alázat közt keresztrefeszítve,

leverve, összetörve, megcsalatva, de bár félig megölve, mégis készen

századszor, ezredszer is ama harcra, mely végül győzelem záloga lészen, ■

Itt szólítlak, hogy tartsd ébren reményed, Tebenned bíztam eleitől fogva,

hiszen míg — bár húnyt szemmel — látlak

Téged,

a reményt látom előttem lobogva,

ezt a lehetetlen-szép, földöntúli, eszelős álmot mindnyájunk szívében,

mely nem tud, noha oltanád, kihúnyni most sem, e néma, hamuszürke télben —

Szeress engem, de nem azért, hogy zsarnok sorsomtól enyhüljek s áléivá leljek

egy különben szép keblen perc kalandot, koldus kegyelmet:

Szeress! hogy míg a gyötrelemben mások szemük eltakarják reménytelen,

én ébren maradjak és látva lássak Kezeidbe ajánlom életem.