Nő, 1972 (21. évfolyam, 1-52. szám)
1972-02-26 / 9. szám
Hirtelen megfordultam, és elszántan mentem feléje. De csak addig tartott a bátorságom, míg odaérkeztem, ahol ö állott. Se szólni, se ránézni nem mertem. Csak elmentem mellette, mint az előbb. Ö ismét követett. — Istenem, Istenem — így sóhajtottam —, csak most az egyszer segíts rajtami Isten meghallgatott. Adott egy jó gondolatot. Szétkapcsoltam titkon az imakönyvemet, és leejtettem. A képek százfelé repültek. En megrettenve álltam. О hozzám sietett, és így szólt: — Ha megengedi, nagysád (így: nagysádj) — Ó, kérem, nagyon köszönöm — feleltem. De most is csodálkozom, hogy ezt ki tudtam mondani, mert a szívem nagyon, de nagyon dobogott. ö nem herceg, Mari, se Jenő, hanem Csutak szappanos fia. Mártonnak hívják. De ez nem tesz semmit, mert igazi gavallér: aranyórája van, s az utolsó divat szerint öltözködik. Mikor elváltunk, mélyen megindító hangon kérdezte tőlem: — Remélhetem-e, nagysád, hogy holnap itt üdvözölhetem? Ó, mindenesetre — feleltem gyorsan: bár azt hiszem, kitérőleg kellett volna válaszolnom. 3. Kedves Marimi Mielőtt elindultam volna, belopódzkodtam a belső szo-Most itt vagyok a rács mögött A civilizáció cirkuszában. Most egy nagy nyájhoz tartozom A civilizáció cirkuszában. A költő az elvakultakhoz Keveset tettem Értetek. És ti is oly keveset Értem. Elég okom volt hát éppen, Hogy eltérjen a véleményem. Vékonyra fogytam Ezalatt, Hogy enyém Lehessen A pillanat, Míg ti számontartjátok Az órát. Ám a ti órátok Csak kődarab, S az én percem Virág. bába: odaálltam a tükör elé, és begyakoroltam az arcomat a vallomás meghallgatásához. Még elsőt se harangoztak, már én künn voltam az utcán. A mama még utánam szólt, hogy el ne felejtsek érte is imádkozni. Márton már várt. Kezet fogtunk. Ó, Mari, ő olyan kedvesen tud kezet szorítani, olyan lágyan és olyan elegánsan, mint valami herceg. A legszentebb érzelmek benne vannak a keze szorításában! Leültünk egy padra, és beszélgettünk mindenféléről, csak a szívről nem. Mikor erről akartunk beszélni, sóhajtottunk. ö azt kérdezte tőlem, hogy miért sóhajtok? Azt feleltem, hogy a kis kanárimadaramnak elfelejtettem kendermagot adni. Vigasztalt, hogy ne búsuljok, és példákat mondott, hogy a kanárik, amelyek a kanári tenger partjáról való verebek, évekig is elvannak anélkül, hogy kendermagra volna szükségük. Ó, Mari, ő nagyon tudományos férfiú! Mondtam neki, hogy eljöhetne hozzánk megnézni a kedves kis kanárimadarat, mert a papa nagyon örül annak, aki a kis kanárit- megnézi. Ö azonban azt felelte, hogy fontos okai vannak az ellenkezőre. Azt hiszem, Mari, neki valami nagy családi titka van! 4. A láztól égve írok neked, Mari! ö vallott. Azt mondta, hogy engem »imád“! Ö, Mari, ha azt hallottad volna, milyen hangon ejtette ki ezeket a szavakat. Ёп összerezzentem: a szívem elszorult; forró lóz futott rajtam végig. Azt hittem, elájulok. ö észrevette ezt, mert hirtelen átkapott. Ёп akkor úgy tettem, mintha igazán elájulnék. Ó, hiszen olyan jólesett, hogy megölelt! Mit gondolsz, mi történt? Ha ezer évig törnéd rajta a fejedet, akkor se tudnád kitalálni. Nem futott se vízért, se gyöngyvirág-ecetért, hanem megcsókolt. Mari, neked fogalmad sincs arról: milyen az igazi csókl Valami édes tűz az, Mari, amelynek édességét és hevét leírni nem leheti ö egy pillanat alatt millió ilyen édes tüzet szórt az arcomra és a kezemre. Ёп önkéntelen elbágyadással engedtem ezt; de csakhamar erőhöz jutottam: fölugrottam és elfutottam tőle. Otthon felszöktem a padlásra, és elbújtam a mama hattyúbundája mellé. , Ott ismételgettem behunyt szemekkel, halkan, gyönyörtől ittasan: — Nagysád, én imádom! 5. El vagyok árulva! A mama észrevette tegnap este, hogy egy harapás van a karomon. (Márton ugyanis tegnap meg akart enni.) Meglestek bennünket. A papa éppen akkor lépett oda, mikor egy édes, hosszú csókbon némuitak el ajkaink. Azt hittem, elsüllyedek. Azonban a papa nyugodt volt, mint kitörés előtt az égiháború. — Hát te itt vagy, Emmi? — kérdezte tompa, hideg hangon. — és ez a fiatalember? Mártonnak volt annyi lelki ereje, hogy bemutatta magát. — Az apját ismerem — felelte a papa —, bár szappant nem szoktunk nála venni, mert nem habzik eléggé. Márton biztosította a papát, hogy ez csupán véletlenségből történhetett, s ha a papa parancsolja, ő olyan habos szappant csináltat, aminő még nem volt Szegeden. Azonban a papa hirtelen közbevágott: — Mit keres ön itt a leányom társaságában? — Tisztességes, komoly szándékaim vannak — felelte bátran az én Mártonom. — De hisz ön még tacskó — szólt kitörve a papa —, ez a lány is még alig múlt tizennégy esztendős. Márton elborult arccal felelt: — Mire én leteszem az érettségit, a kisasszony tizenöt éves lesz, és hozzám jöhet feleségül. Én halálos dermedtségben, mozdulatlanul ültem a pádon. A papa nem szólt semmit. Szigorú tekintettel mérte végig Mártont, azután megfogta a kezemet, vitt, vezetett ki a kertből. Ö, ez szörnyű pillanat volt, Mari! Mártont még csak egy tekintettel sem biztosíthattam arról, hogy változatlanul, örökké fogom szeretni! 6. Kedves Marim! A könnyeim záporként omlanak, midőn ezeket a sorokat írom. Márton az érettségin megbukott. Engem holnap Pozsonyba akarnak vinni a zárdába, hogy ott tanuljak legalább két esztendeig. De nem visznek el! Nem! Mert a szívem az éjjel megszakad! Március 8-án, a nemze tközi Hónapon lepjétek meg édesanyátokat. Tanuljatok meg egy szép verset, — ezek közül is válaszhattok — és mondjátok el neki. És ne felejtsétek el megköszönni azt a sok fáradozást, gondoskodást, amelyet értetek tesz. Ha van egy kis időtök, segítsetek is neki, biztosan sok a munkája. Írjátok majd meg, hogy sikerült a nőnapi meglepetés! Aki helyesen, ügyesen leírja, írását közöljük majd a lapban. 3 e < 3S M Э t/> M 5 QQ Azt kérdezed tőlem hogyan vártalak? Mint oz éjszakára fölvirrad a nap, mint a délutánra jő az alkonyat, mint ha szellő jelzi a förgeteget — ezer pici jelből tudtam jöttédet. Mint tavaszi reggel a nap sugarát, fagyos téli este jégcsap csillagát, mint az alma otthon ízét, tejet, kenyeret — pedig nem is láttalak még úgy ismertelek. Mint a fény az árnyat, záport a virág, mint a patak medrét, madarat az ág, mint sóhajos nyári éjjel a fák az eget — mindenkinél jobban téged így szerettelek. BORNEMISZA ENDRE Simogató Hogy takarjalak be, hogy vigyázzak már rád, hogy ne hagyjon nyomot ez a csúnya skarlát. A széltől is védlek, a fagytól is óvlak, úgy örül a lelkem, csakhogy végre jól vagy Csakhogy itthon alszol a megszokott ágyban s nem tüzel az arcod forró, piros lázban. Aludj kisfiacskám, szemem is takargat, kire így vigyáznak, szépen, nyugton alhat. Katonáid Is mind nyugovóra tértek. Sokat harcoltok ma a derék vitézek. Színes ceruzáid színezgessék álmod, hadd legyen jókedvű kora virradósod. Most lefekszem én is, — jó anyád már alszik. Almaink kapuja táruljon ki sarkig Fekete pohárból iszik egy holt madár, fekete a nyoma, ha fehér mezőn jár .. Mi az? ■I j I
