Nő, 1971 (20. évfolyam, 1-52. szám)
1971-01-04 / 1. szám
két falu — Vórkony, Nyék és a környéki majorok nevét Is hozzáadnám... Nagy az én körzetem. Lélekszámra nem olyan sok, de távolságra annál inkább. Mégis úgy könyvelték el, mint könnyű körzetet... Bartaléknál futva jön elénk a fiatal mama: — Ügy vártam már Juliska nénit... Nem tudom mi baja a fiamnak, csak sírdogál. Láza nincs ... a hasija fáj, vagy talán a széklettel van baj... Martákné kinyitja a pólyát, és a kicsi közreműködésével máris megcáfolhatja anyuka feltevését: — A széklete rendes, nézd csak Katika, olyan amilyennek lenni kell... de figyeld a fejecskéjét ... folyton keres, éhes ez a gyerek, nagyobb adagra van szüksége... — De jó, hogy eljött gólya néni, ketten sem tudtunk mihez kezdeni vele — szorongatja kezét a nagymama, amikor elköszönünk. — Ebben a hónapban csak egy szülést vezettem le, az egyik majorban. Nem úgy, mint régen. Akkor a bábának nem volt se éjjele, se nappala. Hányszor riadtam fel éjszaka a zörgetésre: — Istenem, már megint értem jönnek... Valaki bekiabált: — Asszonyság, jól öltözzön fel, mert ítéletidő van és a negyedik faluba megyünk. Hóviharban, gyalog. Fohászkodtam, hogy ne hagyjon el az erőm és idejében érkezzem... Jött a háború, lövöldözések, bombázások, akkor is menni kellett... Hányszor megfogadtam magamban, hogy abbahagyom a bábáskodást, hiszen nekem is négy gyerekem van, ki fogja felnevelni őket, ha kimerülök és belepusztulok ... Nem tudtam abbahagyni, nem pusztultam bele, de a szívem nagyon beteg... , — Elbeszéltem az időt, majdnem továbbmentünk! Jobbra a második ház előtt álljunk meg. Kulcsárkarcsán vagyunk. Puháéknál a kis Adrienne vidáman rugdalózik az asztalon. Anyukája befejezte szoptatását, és most szeretetet sugárzó tekintettel játszik, gügyög vele. Az édesapa és a nagyszülők dicsekednek el vele — míg a szülésznő a fiatalasszonnyal a baba köldökét kezeli — milyen jó kislány Adrika, átalussza az éjszakát. — Juliska néni, szeretnénk ha kiszúrná Adrika fülcimpáját, hogy beletehessük az arany fülbevalót Ilyet ne várjatok tőlem, azt csak az orvos végezheti el, menjetek be Szerdahelyre... én át nem szúrnám, ha tehetném sem, az ilyenhez nincs elég lelkierőm... Ne felejtsd el lányom, fürösztés után mindig gyengén visszanyomod a köldökét Adrikénak és új tapasszal gyorsan leragasztod ... majd bejövök megint... Az egész család kikíséri a kapuig. Tisztelettel veszik körül, szeretik az emberek. — Balra térünk. Most az egyik mórockarcsai „kisunokámhoz“ megyünk. Legtöbb házban a nagyszülők után harmadik nagymamának számítok, hiszen a fiatal házasokat. már én segítettem a világra. Minden keresztelőre meghívnak. Jó érzés tudni, hogy megbecsülnek... Az ellenben nagyon fáj, hogy a dunaszerdahelyi kórház jubileuma alkalmával rám nem gondoltak. Sok egészségügyi dolgozót kitüntettek, elismerésben részesítettek a fiatalok közül is. és nekem még csak meghívót sem küldtek az ünnepi találkozóra... Pedig a körzetem mellett a kórház szülészeti osztályán is sokat dolgoztam. Karácsony előtt jutalomosztás volt, abból is kimaradtam... Nem azért mondom, mintha nem lenne mit a tejbe aprítani... mi kell már ilyen idős asszonynak ... ejnye, de elérzékenyültem ... Annál a zöld kapunál álljunk meg ... Rögtön kiszállok, csak megtorlóm a szemem ... Amikor belépünk a házba, már mosolyog. — Jól viselkedik a baba, anyuka? Hű, de meleg van itt. Nem vettél még szobahőmérőt... hát persze hogy nyugtalan, hiszen csupa víz a fejecskéje ... gyorsan egy másik ingecskét, sapkát, átöltöztetjük, azután betakarjuk és kiszellőztetünk ... Tedd ide a hőmérőt az asztalra, huszonkét foknál több ne legyen a szobában. A szolgálati naplóban még egy előjegyzett látogatás szerepel. Várkonyba megyünk, Bernáthékhoz. Itt már nagyobb a baba, de Martákné 3—5 hónapos korig figyelemmel kíséri a csecsemők fejlődését. — Hogyan lesz valakiből szülésznő? Miért választotta ezt az igényes hivatást? — Az anyósom után szállt rám örökségként. Elmúlt hetvenéves és még bábáskodott. Belefáradt, nehezen bírta. Segítettem neki, de gondoskodni kellett az utódjáról. Kidobolták a faluban, ki vállalja, ki akar bábaképzőbe menni. Otthon rábeszéltek, jelentkeztem és higyje el, tizen— Nincs ennek más baja Anyuka, csak éhes Harminc éve járja a vidéket özv. Marták Imréné, okleveles szülésznő, kerékpáron, gyalog és autóbusszal... Adrika szép, egészséges baba és szülei örömére átalussza az éjszakát. ZASTÄVKA s m * \ két Karcsán nem volt vetélytársam. Egy évig Pesten tanultam, pedig akkor már két gyermekem volt. A férjem és a nagymama nevelték őket. Mondtam is sokszor a boldogult férjemnek ha méltatlankodott, hogy se éjjelünk, se ünnepünk, mindig menni kell — ha csak egy szóval ellenezted volna annak idején ... dehát akkor most miről beszélgetnénk, nem lett volna ilyen tartalmas az életem... Várkonyban nagyokat rugdalózva köszöntötte Juliska nénit a majd öthónapos Katinka. Ne nehezteljen érte, de mi úgy éreztük, ide már inkább a szíve hozta el, nem a kötelesség. Látni kívánta ezt a bájos, csupaélet kislányt, aki — akárcsak a többi csecsemő — erősen a szívéhez nőtt. Megszorongatta, átcsomagolta, gügyögött vele és Katinka hálából nagyokat sikongott Juliska néninek. Égyházkarcsán a falu legszélső háza Martákék portája. Innen indultunk el, ide hoztuk vissza Juliska nénit. Az autó kilométerórája azt mutatta: 54 km-t tettünk meg. Ilyen távolságot — néha még többet —, jár be az ötvenhat éves asszony. Jó időben kerékpáron, s ha nem lehet biciklizni, autóbusszal és gyalog, az újszülöttek és az édesanyák érdekében. Hazafelé az úton egy kérdés nyugtalanított. Hogy lehetséges az, hogy felettesei nem méltányolják igyekezetét, a harminc év alatt végzett kemény munkáért nem részesítik elismerésben? Hiszen nem véletlenül kerestem fel Martáknét. Éppen ők, akik elfelejtették meghívni a jubileumi ünnepségre, s a jutalomosztáskor sem gondoltak rá, hívták fel rá figyelmünket, mint a járás egyik legjobb szülésznőjére, akire tizennégy községben és a környéki majorokban mindenütt szükség van — ahol új ember születik. JANDÁNÉ H. MAGDA
