Nő, 1971 (20. évfolyam, 1-52. szám)
1971-09-17 / 38. szám
„Chat Noir" telefoninterjú és lapterjesztés A kis bolt Királyhelmec (Král. Chlmec) főutcáján van. Ma talán azt is mondhatnék, hogy az ABC áruházak aprócska őse: ebben a drogériában minden van, — szagos szappanok, mosóporok, arcfesték, szódabikarbóna, söprűk, százféle doboz, tégely sorakozik a polcokon és — könyvek is. Jó helyen van a bolt, alig néhány lépésnyire az autóbuszmegállótól, akárki bejön a környező falvakból vásárolni, az csak természetes, hogy az ilyesfélék vásárlását Demény bácsi boltjában intézi el. Akkurátos ember, fegyelmet tart a vevők között, itt sohasem volt tolakodás, márpedig gyerekkorom óta ismerem, itt mindig sorba kellett állni. Az egyik oldalon jött a vevő, a másik oldalon távozott. A legérdekesebb az, hogy Demény bácsi két szagosszappan között egy-egy könyvet is el tud adni a vevőknek. És a legszebb talán az, hogy nemcsak kiváló üzleti érzéke indítja erre, hanem az írott szó, és a sok-sok kis falu népének szeretete. Legszenzációsabb (így kell mondanom, mert biztos vagyok benne, hogy az egész országban 6 az egyetlen) újítása, hogy aprópénz helyett — újságot ad ki a vevőnek. Nem ellenkeznek, végeredményben olyan apró összegről van szó, hogy aligha hiányzik, és Demény bácsi szerint így mégis sok felesleges rábeszélés nélkül rá tudja venni az embereket az olvasásra. Mert ugyebár, ha már „megvették“, el is olvassák... ö nagyon szeret olvasni, nos, olvasson más is! Királyhelmec messze van, így csak telefonon érdeklődtünk Demény bácsinál, hogy „megy-e még a bolt“, jobban mondva a lapterjesztésnek ez a szokatlan módja. Az obiigát kérdések után, „hogy szolgál az egészsége?“ stb. rátértünk a tárgyra. — Melyik magyar újságból ad el a legtöbbet? A Nő-ből és a Hét-bői. Körülbelül hány Nő fogy el hetente? Ügy 40 darab. Mennyi marad meg? — Egy sem, kérem. Egy sem... Ügy hiszem, ehhez a néhány sorhoz már nem kell kommentár. Csak még annyit, hogy Demény bácsinak, aki ilyen lelkesen és ügyesen szolgálja a magyar sajtó ügyét Kelet-Szlovákiában, erőt egészséget kívánunk további munkájához! Kőszegi Zsuzsa Hosszú esztendőkig tartott a bírósági procedúra Ebben 1932. június 17-én született ítélet — hatévi súlyos börtön. , A Matuska ügyben folytatott hosszú diplomáciai levelezés 1933 nyarára fejeződött be. Az osztrák hatóságok hozzájárultak, hogy Matuska Szilvesztert, aki a steini fegyházban töltötte hat esztendős büntetését, négy hétre Budapestre hozzák, a magyar bírósági eljárás előkészítésére. Ekkor már csaknem két esztendő telt el Biatorbágy óta, s Matuska, jóllehet tettének minden apró részletére emlékezett, s azokat lényegében az első beismerő vallomásával megegyezően adta elő, még mindig nem tudta hihető magyarázatát adni tettének. Több mint négy esztendővel a biatorbágyi merénylet után született meg harmadfokon, vagyis a Kúria előtt is a halálos ítélet. Mindenki tudta azonban, hogy ez csak formalitás: az osztrákok nem engedik Matuskát kivégezni. A fogságának első esztendeiben gyakran dühöngő Matuska a steini börtönben fokozatosan lehiggadt. Az ottani börtönigazgatóság méltónak találta rá, hogy még a hat esztendős büntetés teljes kitöltése előtt, 1936 szeptemberében szabadon engedje. Ez azonban ismét csak formalitásnak számított, hiszen a szabadult rabot életfogytiglani börtön várta Magyarországon. Matuska rövid időt töltött a pestvidéki, fegyházban, aztán a rabomobil Vácra szállította, hogy élete végéig e börtön lakója legyen. A vonatrobbantónak azonban ismét szerencséje volt. Nyolc esztendőt töltött magyar börtönben, tizenhárom esztendőt raboskodott összesen, amikor valamikor 1944 végén, 1945 elején a háborús zűrzavarban sikerült kiszabadulnia. Azóta nyoma veszett, biztos hírt senki nem tud róla. Némelyek Svédországban vélték látni, s olyan hír is érkezett, hogy ott is halt meg. Ha még él valahol, már elmúlt hetvenöt éves. Következik; A postarabló urak tiszteletüket teszik. ifjú sfi/AA NEHÉZ HATÁROZNI A legalkalmasabb időben került kezembe a vitaindító cikk. Éppen olyan döntés előtt állok, amelyben egyedül nagyon nehéz kimondani a végső szót. Annál is inkább, mert férjemmel sem tudom összeegyeztetni a véleményemet. ötéves házasok vagyunk, van egy hároméves kisfiúnk. Szép, tágas, aránylag jól berendezett szövetkezeti lakásunk van. Nem érzem egyelőre semminek szükségét. Igaz, eddig sokat takarékoskodtunk, hogy a kölcsönünket minél előbb megtérítsük. Ki is fizettünk mindent az idén tavaszszal. A férjem akkor azt mondta, még autóra spórolunk, aztán már csak utazásra, nyaralásra és egyébb luxus-dolgokra költjük a keresetünket. így hát tavasztól újra takarékoskodni kezdtünk, mondhatom, minden fillérnek megvan a helye. Sajnos, — vagy öröm, nem is tudom, — néhány nappal ezelőtt megtudtam, hogy teherbe estem. Először örültem neki, hiszen nagyon szeretnék még egy gyereket, és a négy év korkülönbséget, ami közöttük lenne, ideálisnak tartom. A férjem azonban elvette a kedvem. Hallani sem akar róla, hogy még egy gyerekünk legyen, amíg ki nem fizetjük a kocsi árát. És ez még legalább két év. Vártam volna, de ha már így történt, most mit csináljak? Vétessem el, csak azért, hogy előbb legyen autónk? A férjem mindenáron rá akar beszélni, s már-már én is belátom, hogy igaza van. De azért még töprengek, mert sok olyan esetrpl hallottam már, hogy egyet elvétettek, s utána nem lehetett több. A második gyerekhez pedig nagyon ragaszkodom, mert nem szeretném, ha a fiam egyedül nőne fel, testvér nélkül. Azt sem szeretném, ha túl nagy korkülönbség lenne közöttük, mert később ez sem jó. Mit tegyek hát? Kovács Aranka EGYKÉT IS LEHET FELELŐTLENÜL NEVELNI örömmel olvastam a NÖ 37. számában, a „Teher-e a gyermek?" — című ankétindító cikket. Jónak, sőt nagyon szükségesnek tartom, hogy ezzel a társadalmi problémává nőtt kérdéssel széles fórumon foglalkozzunk-. Én egyetlen gyermek voltam otthon. Szüleim már mindketten elmúltak negyvenévesek, amikor megszülettem. Koruk miatt nem mertek több gyermeket vállalni. így én lettem a szemük fénye. Még a gondolataimat is kiolvasták, babusgattak, elkényeztettek, rám pazarolták minden szeretetüket, figyelmességüket, de ezzel együtt minden aggódásukat, féltésüket is. Barátra, társra lett volna szükségem — mindenkitől elszigeteltek, óvtak. Nem mozoghattam szabadon, mint a többi gyerek, nem sportolhattam, mert örökösen attól tartottak, hogy „valami bajom történik". Már felnőtt lány koromban sokat töprengtem azon, hány gyermek a legideálisabb egy családban, a gyermek szempontjából nézve is? Amikor férjhez mentem, elhatároztam: három gyermekem lesz. Két fiam van és egy lányom. Már iskolás mind a három. Sok gonddal és problémával jár három gyerek nevelése, mégis érzem és tudom, hogy a mi családi életünk sokkal boldogabb, tartalmasabb, kiegyensúlyozottabb, mint szüléimé volt. Ketten keresünk, a jövedelmünket ügyesen beosztjuk, jut is, marad is belőle. Gyermekeinket önállóságra neveljük, de a családi élet biztonságát, a problémákat oldó közös beszélgetéseket, a közös szórakozást sem nélkülözik. A törődésből, szeretetből pedig mindhármuknak egyformán jut. Nézetem szerint ahhoz, hogy a házastársak és a gyermek élete egy családban harmonikus legyen, legalább két gyermek szükséges. A DÖNTÉS AZ ÉN JOGOM B.-né, Galántc A műszaki főiskola végzős hallgatója vagyok, tanulmányi eredményem nem a legrosszabb, tehá! teljesítem a kötelességemet. Viszont modern lány vagyok és senki sem várhatja el tőlem, hogy apáca módjára éljek. Remélem, önök is tudják, mire gondolok. Három hónappal ezelőtt megismerkedtem egy fiúval, aki nagyon megtetszett. Együtt járunk szórakozni, és mindenben nagyon jól megértjük egymást. Sajnos, megtörtént a baj. Igaz, hogy most ősszel lesz az esküvőnk, de ennek ellenére sem akarok most gyermeket szülni. Ugyanis az a véleményém, hogy erre még igazán ráérek. Szerintem elég, ha egy nő 28—30 éves korában szüli meg az első gyermekét, és különben sem kell több. A gyerek ma egy dolgozó nőnek teher, csak gátolja a karrierjét. Különösen, ha korán érkezik. Én előbb szórakozni akarok és minden téren kiélvezni az életet, tehát nem akarok fölösleges terhet venni a nyakamba. Az AB-bizottságon is megmondtam a véleményemet, de ők nem értettek velem egyet, még azt is felhánytorgatták, hogy eddig már két terhességmegszakításom volt, hogy miért nem vagyok óvatosabb és így tovább. Arra is figyelmeztettek, hogy ha most is alávetem magam a műtétnek, előfordulhat, hogy sohasem lehet többé gyerekem, gondoljam meg. Én természetesen továbbra is ragaszkodtam a nem kívánt terhesség megszakításához. Hiszen ehhez nekem jogom van. Vagy önöknek más a véleményük? F. Ibolya Kedves Olvasóink! Lapunk múlt heti számában közölt „Teher-e a gyermek?" című írásunkkal vitát indítottunk. A problémával kapcsolatban bizonyára megoszlanak a vélemények. Más az elképzelése az „ideális" családról egy jól kereső fiatalembernek, mint egy főiskolás lánynak, más a dolgozó nőnek és a gyermekeinek, családjának élő háziasszonynak. Hány gyermek nem teher, s miért, hol teher a kevés is — hol örülnek a harmadiknak is? Miért „nézik le" a sokgyermekes családokat, miért mondják a háziasszonyra, hogy „csak" gyermekeket nevel — mi az, ami a család boldogságához kell — s milyen az a „jobb" élet, amit a szülők gyermekeiknek meg akarnak teremteni? Lehet-e ép lelkű, kiegyensúlyozott ember a csonka családban felnövő gyermekekből — a kérdések áradata kínálkozik e vitában. A különböző tényezők megismerése megkönnyíti a válaszadást, az édesanyák családi gondjait szaporító problémák feltárása már egy lépés lehet megszüntetésük felé. Ezért kérjük kedves olvasóinkat, szóljanak hozzá a felvetett kérdésekhez, kapcsolódjanak be a vitába. A legjobb válaszokat, véleményeket lapunkban közöljük, s jutalmazzuk. A borítékra írják rá vitafórumunk címét: Ifjú szemmel, s levelükben lehetőleg tüntessék fel teljes címüket, életkorukat. Várjuk leveleiket! A NÖ szerkesztősége, Bratislava, Rooseveltovo nám. 2—4
