Nő, 1971 (20. évfolyam, 1-52. szám)

1971-01-18 / 3. szám

A díszes, öntött Harang, amelyet az öröm és a vész hírére megkonditottalc Bemutató a fegyverkiállításból Ott felcüsznek a város aranykulcsai is egy bársonypárnán a tanácsteremben, ahol a tizenkét tanácstag őrködött a rend és a jog felett, és akik élet-ha­lál urai voltak a középkorban. А XIV. században élt Jakab városbíró nevét feljegyezte az utókor. Nemrégen még egy róla elnevezett tér őrizte emlé­két. Az újabb korokban a város lakói­nak jogai és igényei is megnöveked­tek. А XIX. század a népek öntudat­ra ébredésének kora. Kossuthnak a Habsburg elnyomás elleni 1848-as sza­badságharc vezérének, Bernolák és Hurbán a szlovák nép nemzetébresz­tőinek korához érkeztünk. De e kor dokumentumai már egy másik kiállí­tás anyagát képezik majd. Így tájé­koztat Simon Janco, a bratislavai Városi Múzeum igazgatója, akit a több részletből álló múzeumnak nem­rég megnyílt történelmi kiállítása fe­lől kérdeztünk. — Mióta készítették elő és honnan szerezték be a kiállítás anyagát és kik munkálkodtak rajta? — A Városi Múzeum 1968-ban ün­nepelte fennállásának 100-ik évfor­dulóját. Tehát elődeinknek is köszön­hetjük a gyűjteményt, amelyet mi kiegészítettünk. A régi Városháza épülete jelentette a legnagyobb prob­lémát. Az irodahelyiségekké alakított, átépített helyiségeket kellett eredeti formájukba visszaállítani. 1964-től kezdték az épületek restaurálását. A Városi Múzeum, a Szlovák Tudomá­nyos Akadémia, a Szlovák Nemzeti Múzeum dolgozói, valamint számos szakember, mesterember működött közre. A szerelést a prágai Műiparo­sok Központja végezte. A legnagyobb segítséget a Bratislavai Fővárosi Nem­zeti Bizottság nyújtotta anyagi és erkölcsi téren. A legérdekesebb ki­állítási tárgyak: kincstartók, rene­szánsz bútorok, habán kerámia, por­celánok és más régiségek magánsze­mélyektől származnak. Nagy összege­ket fizettünk értük. A történelmi múzeummal egy idő­ben érdekes órakiállítás nyílt. Szem­­léltetőn fejezi ki az órák fejlődését a napóráktól a kecses zenélőórákon keresztül, a mai modern órákig. Ez a kiállítás is állandó jellegű? — Az órakiállítás csak az év vé­géig tekinthető meg. Érdekessége, hogy anyagát cserélni fogjuk. A leg­újabb készítményeket is bemutatjuk, tranzisztoros órákat és egy svájci ki­állításon szereplő atomórát. — Mik a Városi Múzeum további tervei ? — Most a város ipari fejlődésének és a munkásosztály kialakulásának korával foglalkoznak. Ezt a kiállítási részleget 1972-ben készülünk meg­nyitni. Az idén a CSKP megalakulá­sának 50. jubileumi évében meg akar­juk nyitni a város műipari múzeumát és a CSKP 50. éve Bratislavában cí­men egy kiállítási részleget. Munka tehát bőven van. Számtalan történész, műértő, szakember készít elő egy-egy ilyen kiállítást. Sok érdekességgel és tanulsággal szolgál ez a történelmi múzeum is, amelyet végigjárva, ismét az órák terméig jut az ember. Az örök körforgást, a kö­nyörtelenül múló időt mutató órák is mintha figyelmeztetnének: minden perc drága, ki kell használni az időt, hogy értelmes életet éljen az ember — mások javára is. BERTHÁNÉ S. ILONA 4 M , A MÜLT A JELENNEL Szt. László király 14. századból származó, kis­méretű szobra Az egyik barokk pompájú, régi olasz mesterek díszítette terem, előtérben a város címere A régi városháza udvarának árkádás udvara L. Grúberová és F. Spácil felvételei A sok régi óra egyik érdekes, parádés darabja

Next

/
Thumbnails
Contents