Nő, 1971 (20. évfolyam, 1-52. szám)
1971-04-26 / 17. szám
azután már képtelen lett volna meglenni parfümök nélkül. Az illatszerek diadalútjának kezdete eléggé dicstelen volt Franciaországban. A nagyszerű Versailles a Napkirály idején csak egyetlen királyi fürdőszobával rendelkezett, amin senki sem csodálkozott és senki sem botránkozott meg, hiszen a víz, a szappan és a fürdő általános megvetés tárgya volt. Az ilyen körülmények között elkerülhetetlen bántó szagokat igyekeztek elfojtani a parfümök illatával, és mértéktelenül locsolták magukra az illatszereket. Mint Alexandre Dumas írja erről a korszakról: „Mindenki parfümözte magát, kivéve a filozófusokat, akik azzal igyekeztek kitűnni, hogy büdösek voltak. De még az 6 táborukban is akadtak árulók." De bármennyire elterjedt is Európa szerte az illatszerek használata, fogyasztóként és termelőként egyaránt mindig Franciaország maradt az élen. A XVIII. század második felében megjelent a három, máig is meglevő nagy illatszergyártó cég: Houbigant, Priver és Lubin. Utánuk, a XIX. század elején vált híressé Párizsban bizonyos Baptiste Géllé, és hamarosan 6 lett a francia arisztokrácia parfümszállítója. Utódai megváltoztatták nevüket a jobban hangzó Guerlainre, és ma is ez a név fémjelzi az egyik leghíresebb francia illatszergyár termékeit. A francia parfümöknek sohasem volt veszedelmes konkurrenciájuk. Ennek két oka van: a hagyományos, évszázadokon át őrzött gyártási titkok, meg a virágos Grasse, ez a Földközi-tengeri helység, amelynek éghajlata és talaja olyan, hogy a levendula, jázmin, mimóza, rózsa, narancs és tubarózsa virágai sehol sem olyan illatosak, mint itt. A nagy francia illatszergyárosok két csoportra oszlanak. Az első: a tulajdonképpeni parfümgyárosok, akik semmi egyébbel nem foglalkoznak. A második csoport: a nagy divatházak, amelyek saját parfümfajtákat is gyártatnak. Ezt az „árukapcsolást" 1920 táján a hires Coco Chanel aszszony kezdeményezte, akinek „Chanel No 5“ parfüjnje ma is világhírű. Üj parfümfajta megteremtése nem egyszerű dolog, és sokáig tart, átlag öt évig. A modern parfümök sokféle illatból állnak, némelyik hatvannál is többféléből. Az illatesszenciák rendkívül kényesek, hamar felbomlanak vagy megváltoznak; bizonyos összetételekben elveszítik tulajdonságaikat, más összetételekben intenzívebbé válnak, és egészen különböző illathatást eredményeznek. A végső szót ebben a bonyolult alkímiában a „nagy orrok" mondják ki: a kiváló szakértők, akik egyetlen „szippantással“ értékelni tudják a kompozíciót. Ezt a művészetet nehéz megtanulni — nagy orrnak születni kell. A természet főleg férfiakat ruház fel ezzel a képességgel, a nők szaglása gyengébb. Franciaországban most igen divatos a Fougere és a Fidji parfüm. Az utóbbinál a vegyészek érdekes újítást vezettek be: parányi izzadság - szagot vegyítettek a kompozícióba. Abból indultak ki, hogy a dezodoránsok általános használata megölt minden egyéni emberi szagot, tehát nem árt arra emlékeztetni. A Fidji sikere arról tanúskodik, hogy fején találták a szöget. tos lenni. Száz fiatal lányt kérdeztek meg, hogyan érzik magukat a hosszú ruhákban, és ezek közül csak egyetlen egy mondta: „Világos, kezdetben kissé titokzatosnak éreztem magam, és ez tetszett is. De néhány nap múlva elmúlt ez az érzés, és megint egész normálisnak éreztem magam." Pszichológiai tévedéseken és az icipici nadrágocskákon túlmenően is még mindig éppen elég ok lenne arra, hogy a nőket megzavarják. Mint ahogy történt is ősszel. Elárasztották őket midivel és maxival — s eközben annyira elbizonytalanodtak, hogy „minden ruhát háromszor annyi ideig próbáltak, mint egyébként". Nem is szólva arról, hogy sokszor nem is vásároltak, s a forgalomnövekedés jóval elmaradt az előző évihez képest. A mostani idényben azonban nemcsak midit és maxit ajánlanak a nőknek, hanem a rövidke shortok mellett nemrég még divatjamúltnak nevezett miniket, és ezen túlmenően különböző egyéb hosszúságokat Is, egészen a bokáig érő szoknyáig. S mindezek után azt hihetnénk, hogy végleg megzavartuk a nőket és a káosz teljes. De éppen itt van a tévedés, és bizonyos mértékben a csoda is. A divatot vakon követő nők — vagyis pontosabban mondva, a tegnapi napig minden újdonságot vakon vállalók — nagykorúak lettek, nem tűrik a diktátumokat, szabadok, A nők végre azt hordják, amit akarnak, és nem azt, amit valaki előír nekik — vagyis váltakozva különböző hosszúságokat. Mindez azt jelenti, hogy visszatér a mini: a 30 évnél fiatalabbak 62 százaléka nyáron ismét viselni akarja. Mindenesetre ez nem jelenti a midi és a maxi halálát. Tehát kinek-kinek ízlése, alakja- és pénztárcája szerint. ÁLLATI A macskákról „Lelkem is itt szertecicáz Elmoricáz csöndesen, s megpihen egy fehér cicát kukoricás ereszen.“ (Babits) Ez év március 27—28-án tartották meg a III. Nemzetközi Macskakiállítást Brnoban. E kiállítás felülmúlta az előbbieket. Es a kiállított macskák? Hozták őket a határszéli Chebtől kezdve hazánk egész területéről. A legszebb ezüstszürke perzsa-pár Besán él, a Léva (Levice) melletti kis faluban, tenyésztőjük Tottszer Rózsa tanítónő. Sokféle el-A csodaszép perzsa cica Tottszer Rózsa tulajdona foglaltsága mellett maradt ideje a hobbyjának is. A fajmacskatenyésztés nálunk még a legfiatalabb zootechnikai szak. De mint láttuk, nálunk Is vannak hozzáértő és a szép, nemes állatokat kedvelő emberek. A ketrecekben a legmindennapibb házimacskák, a hosszú szőrű ezüstszürke, fehér, fekete színű perzsák és a száz éve még szentnek tartott sziámi macskák többféle változata A kíváncsi hófehér cicacsalád volt látható. A kiállítási csarnok előtt a macskabarátok sokasága vári bebocsátásra, hogy megcsodálhassa a bel- és külföldi cicák gyönyörű bundáját, amelyet e napra különleges gonddal fésültek és keféltek ki a „gazdák“ és „asszonykák“. Kél napig tartott ez a szépségverseny és e két nap alatt egy pillanatra sem lankadt a látogatók érdeklődése. Mert ha lehet kutyakiállítás, megérdemlik a macskák is, hisz egyegy fajta kitenyésztése még sokkal nehezebb, mint a kutyáké. A macskák ott érzik jól magukat, ahol szeretik őket. Egy német közmondás azt tartja, — aki a macskát szereti, szenvedélyes — és a szenvedélyes emberek rendszerint melegszívűek. A macska, ez a forró tájakról való lény, keresi a meleget, melegét egy kemencepadkának, a kertben egy napsütötte helynek, egy barátságos tekintetnek, egy simogató kéznek. Ezért lesz a macska mindenütt megelégedett, ahol melegséget talál. Egy öreg falusiasszony kis házában, vagy egy városi lakásban. A macska a melegségért hízelkedő gyengédséggel fizet, és napjaink túlcivilizált, lármás életébe egy darabka természetet lop. Gutecz Mária S akkor mit tegyen a kicsi, aki még nem tudja hogy a macska ősi ellensége? Még ilyet!? A nagy kutya megiagadja ősi természetét Jaj, de félek! A kis jegesmedve legblztosabban a mama mancsai között érzi magát
