Nő, 1971 (20. évfolyam, 1-52. szám)

1971-03-08 / 10. szám

Megkondítom a harangokat!

Megzúgatom a gyárak szirénáit:*

Asszonyok! Asszonyok!

Üzenek a tavaszi, új napsugárral, üzenek a friss, illatos szél pezsdítő hangszerén: Hahó, hahó, Asszonyok)

Március van!

Zengjen a tavaszi kürtszó, zúgjon az ébredés kórusa a világtér rezgő hullámain, a föld síkjai, magaslatai, mélységei, és örvényes vizei fölött repüljön a mámoros kiáltás: Tavaszodik! Tavaszodik!

Mert nem véletlen az, hogy Márciusban seregiünk, mert nem véletlen az, hogy a tavaszi szél riadója dobbantja szívünket a föld minden térségein, és nem véletlen az, hogy, amikor a gerjedt fekete humusz kjtórjo méhét, a megtermékenyülés felé:

<vapkpr tárulunk mi is, föltámadt asszonyok, JHnfiK szívünkbe fogadjuk тШшШШьгак terhesült magjait.

van mögöttünk,

HUnlbhogy a sarki jég torlaszaiba fagyva sfHHVnek egy ősi élet maradványai,

úgy aludtunk mi is,

rúgy dermedt meg szivünk az évezredek

jégkarjaiban

jjtíf fagyott me^ a szó, mi elröppent ajkainkról, sltidtfásunk megállt a siket, hangtalan térben, a mozdulatlan, halotti éjszakábanl

VÁRNAI ZSENI

ÚJ ASSZONY

##/

<No■

ж

(A nők napjára!)

De ú ^áramlatok jötteki Forró hullámok,

valahonnan a föld vulkános mélységeiből.

De új áramlatok jöttek)

Talán a nap nyújtotta felénk, mint túlfűtött kohó, legizzóbb fángcsókjait, és recsegés, ropogás, rianás hartant a sarki jégen, mélységek megnyíltak,

s rengető roppanással hegyóriások zuhantak a feneketlen mélybe, hullámok égig csaptak, jégmezők elmerültek, s a teremtés forrongó műhelyéből új kontinens támadt a holt világ helyébe.

Új föld született!

Új csillag fénye gyúlt, és új ige harsant a tavaszi hajnalodásba.

Új ember robbant a vajúdó föld öléből, ki megnyergeli az őselemeket, és igába kényszeríti a természet villámos erőit: Győzelmes Akarat,

Szárnyaló gyönyörű gondolat, hegyeken, vizeken, minden térségeken, és a levegő hullámain.

Új ember született!