Nő, 1971 (20. évfolyam, 1-52. szám)
1971-03-01 / 9. szám
Hermina Pfeilmayerová, a Szlovák Sajtóbizottságtagja (1924) A második ejtőernyős dandár nőtagjai Jefremovban (1944) a Szlovák Nemzeti Felkelés segítségére készülnek jén sokkal rosszabbra fordult a nép helyzete. Az árak emelkedtek, az élelmiszerek nagy részét fekete-piacon vásárolták, az életszínvonal egyre csökkent. A munkásnők a férfiakkal együtt több sztrájkban vettek részt: Podbrezován, Dubnicán, Banská Bystricán, Zilinán, Martinban stb. A szlovákiai nők jelentős része meggyűlölte a fasizmust, a háborút, amikor fiaikat, férjüket vagy jegyesüket elvitték a keleti frontra, és ott elpusztultak vagy megrokkanva tértek vissza a háborúból. A legöntudatosabb anyák megírták fiaiknak, ne harcoljanak orosz testvéreik ellen, hogy fegyvereiket fordítsák a német fasiszták és csatlósaik ellen. A kispolgári nők soraiból is sokan megtalálták helyüket a fasizmus elleni harcosok soraiban. Tapasztalták a féktelen terrort, kényszermunkát, faji megkülönböztetést, hallottak a koncentrációs táborokról, s egyéb vérengzésekről. Szlovákiában nem volt a kommunista pártnak illegális szervezete, vagy ellenállási csoportja, amelyben nem küzdöttek volna nagy számban a nők is. Munkájuk a CSKF és a felszabadításért vívott harc történetében hősi fejezeteket foglal el. A nők közül sokan a párt vezető szerveiben is fontos funkciókat töltöttek be. Meg kell említeni Helena Bittnerovát Kezmarokról, Helena Hrobonovát Vyány Kubinból, Krajfták Editet Keámarokról, Irena Blühovát, Markus Hankát, dr. Ferenc Böskét, Elsa Rosovát Bratislavából stb. A Szlovák Nemzeti Felkelésben a nők nemcsak hogy törődtek a partizánok élelmezésével, összekötő és egészségügyi szolgálatot, felderítést végeztek, ápolták a sebesülteket, de fegyverrel is harcoltak a partizánosztagok kötelékeiben: Edita Katzová, a Chutková nővérek. Az I. Sztálin partizánbrigádban például vagy 300 nő teljesített szolgálatot. 18 tábori kórházban és további 200 konyhában, és mint felderítők működtek. Könnyebben jutottak át Cseh- és Morvaországba, Nyugat-Szlovákiába, Németországba, hogy fontos feladatokat elvégezzenek. A női kezek és jó szívek segítettek, ahol tudtak és sebeket gyógyítottak. Közvetve is részt vettek a felkelésben, úgyhogy a férfiak helyett dolgoztak a gyárakban és a mezőgazdaságban. A felszabadulás után is sok munka várt a nőkre. Részt vettek az elpusztított vasutak, üzemek, utak, hidak, parkok helyreállításában. A februári győzelem végleg meghozta a nők egyenjogúságát. A nők az iparban, közigazgatásban, egészségügyben, oktatásügyben, nemzeti bizottságokban befolyásos és felelősséggel járó helyeket foglaltak el. GREK IMRE Penjo Panev MÍG AZ ALAPOT LERAKTUK Az alkonyok s az emberek elégnek, akár az álmok és emlékeink: a dús akác lehull s az esti szélnek zsongása elhal s már a gally se ring. Az élet, hogy tovább is fennmaradjon, elvesz tőlünk mindent, törvénye ez, s utódaink átlépnek már a hanton, s dalolnak majd, mint a csurgó eresz. Szívük majd ők is, mint mi, dalba öntik, s újból fészket rak házunk madara, s anyák keblén a drága újszülött itt éppoly csillag lesz, mint volt valaha. S a búzavirág nyílik újra szerte, lesz ibolya, s a pillantása kék, de más ügyel már akkor majd a kertre, s más lépi át az otthon küszöbét. Elmondja-e azt friss emlékezettel, vagy hallgat róla a történelem, hogy mint lett itt reménykedő az ember, s hogy könnyben mily soká ázott a szem. Hogy lent az úton mint dúltak a harcok, s mint dobtuk végső bombáinkat el, s aztán a vasból vázat mint csavart ott a tetterő, mely házat így emel. Hogy még huszonöt évesek se voltunk, de hajunkat a dér ütötte meg, kis vágyaknak nem kedvezett a sorsunk, s nem csábítottak édes reggelek ... Utódaink, ti majd emlékeinken tűnődtök s nem tudjátok meg soha, hogy mig az alapot leraktuk itten, mi szenvedtünk, hogy éljetek ti: ma! Ó mennyi nehézség szakadt fejünkrel Irigyelhettek ti is ezért! Mi nem napokat éltünk át, de küzdve egy korszakot, — s ez mindennel fölért!
