Nő, 1970 (19. évfolyam, 1-52. szám)
1970-02-08 / 6. szám
о >Z jj > jj ^7 27 31 BIZALOM y\MThj?JÍO^. „TANÁCSTALAN VAGYOK" — jeligére 1969. január elsején szülési szabadságra ment, január 19-én szült. 1969. július 8-án kilépett a munkából, és július 27-én ismét munkába lépett a földművesszövetkezetben. Most megint terhes s nem tudja, hogy igényt tarthat-e szülési pénzsegélyre. A szövetkezeti dolgozók szociális biztosításáról a Törvénytárban 103/1964 szám alatt közzétett törvény szól. Ennek 22. szakasza szerint a szövetkezetben dolgozó aszszonynak szülési szabadság és szülési pénzsegély is jár. Feltétele ennek, hogy a szülést megelőző két évben legalább 270 napig biztosítva legyen. Ebbe a terminusba beszámítják azt az időt is, amikor az alkalmazottak biztosításáról szóló törvény alapján volt biztosítva, illetve, amely idő alatt szülési pénzsegélyt vagy táppénzt kapott. Ezek szerint önnek akkor van igénye újabb szülési pénzsegélyre, ha a szövetkezetben ledolgozott munkanapok, az előző munkahelyén ledolgozott idő, valamint az az idő, amely alatt előző szülése folytán szülési pénzsegélyben részesült — az újabb szülés előtti két naptári évben legalább 270 napot tesz ki. Igényét a szövetkezet szociális bizottságánál kell írásban érvényesítenie. Ha kérelmének nem tesznek eleget, akkor az elutasító határozatot önnel írásban kell közölniük. Ez ellen az elutasító határozat ellen, a kézbesítéstől számított 15 napon belül fellebbezést adhat be, amelyről a járási nemzeti bizottság dönt. „FALUSI ASSZONY“ - jeligére Szülei utáni örökösödési ügyében küldje be szerkesztőségünkbe a hagyatéki végzéseket, mert csak ezek birtokában tudjuk megítélni, hogy az édesapja utáni vagyonért is kell-e és mennyit bátyjának fizetnie. „EGY SZOMORÚ ANYA" - jeligére Leveléből kérésére nem idézünk, pedig a sorokból tanulságot meríthetnének azok, a családban önkényuralmat gyakorló apák, akik tönkreteszik hozzátartozóik idegeit és szülőhöz nem méltó viselkedésükkel elűzik gyermekeiket a háztól. A szerencsétlen fiatal azután sokszor elhamarkodott házasságba menekül. Leveléből úgy látjuk, az utóbbi kislánya esetében nem áll fenn, mert a fiúval már régebben ismerik, szeretik egymást és korban is összeillenek. Ezért szerintünk is helyesen teszi, ha a házasság megkötését az apa fenyegetései ellenére támogatja. A fiatalok nagykorúak, így összeházasodhatnak a szülők beleegyezése nélkül is. Tudjuk, hogy minden édesanyának fáj, ha leánya messze idegenbe szakad el tőle, de a távolság még nem jelenti azt, hogy soha többé nem láthatják egymást. Megnyugtatjuk, hogy az említett mende-monda napjainkban már nem fedi a valóságot. Vigasztalja az a tudat, hogy a fiatalok szeretik, megértik egymást, jövőjük a tények ismeretében biztosítva lesz, és ha az apa pillanatnyi dühében ki is tagadja lányát, idővel megnyugszik, belátja, hogy helytelenül cselekedett és helyreáll a családi béke. „MÁJUS" — jeligére Tiszteletben tartjuk kérését, sorait nem hozzuk nyilvánosságra. Nem tartjuk azonban helyesnek, hogy bizalmas dolgokkal nem fordul az édesanyjához, aki már korábban útbaigazította volna. Betegsége eredetét csak a szakorvos tudja kivizsgálás alapján megállapítani. Lehet, hogy valóban hűlés váltotta ki, de az ilyen rendellenességet a legtöbb esetben más kórokozók idézik elő. A kezelés nem fájdalmas és minél korábban kezdi meg, annál biztosabb a teljes gyógyulás. Semmi esetre se várjon az érettségiig, az egészséggel nem lehet játszani, és azzal mentegetni magát, hogy nincs ideje. Az elhanyagolt baj komoly következményekkel járhat. Betegsége nem ok arra, hogy tanulmányait az említett szakiskolán folytassa. Vízszintes. 1. Egy aforizma (a nyíl irányában folytatva). 10. Kérdőszó. 11. Volt futball-csillag (az egy.k mássalhangzó kettőzve). 12. Ilyen „jegyzék“ is van. 13. Az aforizma befejező része, folytatva a függőleges 14. sz. alatt. 15. L. K. 17. Bumeráng kezdete. 18. TID. 20. Ókorban is híres nagy spanyol város. 22. Névelővel: a mondat része. 23. Vár, szlovákul (az utolsó betű kettőzve). 24. Lengyel író, Bo-44 21 « 1* ПГ leszlaw A. Glowacki álneve, fonetikusan. 25. Vissza: ablaka, szlovákul. 26. Erkély. 27. Gitár nagyobbik része. 28. Jupiter felesége az ókori római mitológiában. 29. P. U. 30. Névelővel: bordázott bársony. 32. Tova. 34. El. . . a rossz diák az év végén. 36. Nem egészen kék! Függőleges: 1. Római kettes. 2. Dánia autójelzése. 3. Két betű, személyes névmás, plusz foszfor vegyjele. 4. Tagadó szóval az elején: ne ismerjed! 5. Éghajlat. 6. Vajon létezel-e? (a harmadik kockába kettős betű). 7. NET. 8. Tánya. 9. Orosz helyeslés. 10. A vízszintes 1 folytatása. 16. Esdekelni valamiért. 17. BIDO. 19. Illatos növényfajta (hyssopus). 21. Letette. 22. Magyarországi község Ózdtól délre. 24. Brahmin tudós megtisztelő címe Indiában. 26. Angol író és esztéta (1728-97). 28. JOUK. 31. К. B. N. 33. Római 1050 (ford.). 35. Kilométer röv. 36. Menny. ( Boór) Beküldendők a megjelenéstől számított 6 napon belül a rejtvényszelvénnyel együtt a vízszintes 1., 13. és a függőleges 10., 14. számú sorok. Hét hibátlan megfejtésért könyvjutalmat küldünk. Előző számunkban közölt keresztrejtvény helyes megfejtése: „Sajnos, sok olyan férfi van, aki inkább a hazugságot hiszi el a nőknek, mint az igazságot“. Könyvjutalomban részesültek: Méry Mihályné, Dunaszerdahely, Tóth Ilona, Vajány, Szabó László, Perbenyik, Toldy Jánosné, Ipolybél, Kovács Ilona, Kürt, Földes Jenő, Kamocsa, Béres Bálint, Abara, ifj. Kiss Kendi Balázsná, Plesany, Kiss Ferencné, Aranykalászi, Hófer Tiborné, Losonc. BRATISLAVA Hétfő: .9,00 Sívilágbajnokság 11,15 Tv-Híradó 15,05 Tanítók műsora 15,25 Hírek 15,30 Francia nyelvlecke I. 16.00 Sí világbajnokság 17,25 ZKL Brno—Dukla Jihlava — jégkorongmérkőzés 18,45 Tv-Hiradó 20,00 Filmösszeállítás a sívilágbajnokságról 20,10 Reklámműsor 20,15 Románc a szerelemről — Tv-játék 21,25 Csárdások Kedd: 9,00 Sívilágbajnokság 10,30 Románc a szerelemről - Tv-játék 11,40 Csárdások 12,10 Tv-Híradó 14,00 Iskolai adás 15,55 Hírek 16,00 Sívilágbajnokság 16,55 Francia nyelvlecke II. 17,25 Esztétikai vetélkedő gyerekeknek 18,40 Esti mese 18,50 Reklámműsor 18,55 Műsorismertetés 19,00 Tv-Híradó 19.30 Publicisztikai műsor 20.00 Filmösszeállítás a sívilágbajnokságról 20,10 Reklámműsor 20,15 Nyolc másodperc — vetélkedő 20,45 Kisfilm 21,35 Dokumentumfilm 22,05 Tv-Híradó Szerda: 8,25 Iskolai adás 9,00 Sívilágbajnokság 10,30 Iskolai adás 11,00 Kicsinyek műsora 11,25 Biológia 11,55 Tv-Híradó 15,40 Sívilágbajnokság 16,40 Hírek 16,45 Középiskolások műsora 17,30 Üzemi börze 18,00 Zenés műsor 18,25 Érdekességek és problémák Kelet-Szlovákiában 18,50 Reklámműsor 19,00 Tv-Híradó 19,45 Zenés műsor 20,00 Filmösszeállítás a slvilágbajnokságról Csütörtök: 9,00 Sívilágbajnokság 11,15 Honoré de Balzac — Tv-játék ism. 12,35 Tv-Híradó 15,40 Képek a sívilágbajnokságról 16,40 Biológia 17,10 Vetélkedő 18,20 Dokumentumfilm 18,35 Reklámműsor 18,40 Esti mese 18,50 Időjárásjelentés 18,55 Műsorismertetés 19,00 Tv-Híradó 19.30 A merénylet I. rész 20,00 Filmösszeállítás a sívilágbajnokságról 20,15 Királyi tévedés — cseh film 21,40 Kisfiún 22,10 Tv-Híradó Péntek: 9,00 Sívilágbajnokság 10,30 India — franciaolasz dokumentumfilm 11.55 Tv-Híradó 16,20 Sívilágbajnokság képekben 17,20 Hírek 17,25 Chopin és Schubert művek 18,40 Esti mese 18,50 Reklámműsor 18.55 Műsorismertetés 19,00 Tv-Híradó 19,30 Lenin nyomában — dokumentumfilm 20,00 Filmösszeállítás a sí világbajnokságról 20,10 Reklámműsor 20,15 A komorna naplója — francia film 21,45 Tv-Híradó 22,05 Szórakoztató műsor Szombat: 8,30 Tarka magazin katonáknak 9,30 Francia nyelvlecke I. 10,00 Francia nyelvlecke II. 10,30 Cook kapitány nyomán — olasz dokumentumfilm 11,00 Külföldi énekesek koncertje 11,30 Tv-Híradó 13,00 Sívilágbajnokság 17,25 Hírek 17,30 Fekete-fehér percek — Téli etűdök 18,00 Üttörők műsora 18,50 Reklámműsor 18,55 Műsorismertetés 19,00 Tv-Híradó 19,30 Nemzetközi eseményekről 19,45 Reklámműsor 19,45 Német dokumentumfilm 20,00 Filmösszeállítás a sívilágbajnokságról 20.30 MATES 21,30 Bolondház az első emeleten — énekszámok 22,15 Tv-Híradó 22,35 Zenés képek a spanyolországi cigányokról Vasárnap: 8,00 Sívilágbajnokság 12,15 Tv-Híradó 12,25 Kicsinyek műsora 13.00 Sí világbajnokság 17,00 A mesék birodalmából 17,50 Ifjúsági műsor 18,40 Esti mese 18.50 Reklámmfisor 18,55 Műsorismertetés 19,00 Tv-Híradó 19,20 Sporthírek 19,45 Reklámműsor 19,50 Vasárnapi vers 20.00 Filmösszeállítás a sívilágbajnokságról 20,10 A Forsyte család 21,00 Seherezáde — balett 21,40 A rossz kártya — film 22,05 Tv-Híradó 22,20 Sporthírek BUDAPEST Kedd: 8,05 Iskola-tv 9,20 Varsói szerződés 9,55—11,55, 13,10—15,50 Iskola-tv 17,58 Hírek 18,05 Hókusz-pókusz 18,35 Érdemes-e szakmunkásnak lenni 18,55 Reklámműsor 19,00 Esti mese 19,15 László király — Történelmi dráma két részben 20,25 Tv-Híradó 21,45 Család és társadalom 22,10 Tv-Híradó Szerda: 9,00 Irány Mexikó — tv-film 10,20 Érdemes-e szakmunkásnak lenni 10,40 Kisfilmek 17,58 Hírek 18,05 Disputa IV. 18,30 Show-hivatal 19,15 Esti mese 19,25 Törtvonal — Dokumentumfilm 19,45 Dávid Gyula — Felszabadul, melódiák 20,00 Tv-Híradó 20,20 Klasszikusok tévéfilmen — Magyarul beszélő francia filmsorozat 21,20 Mit tenne ön, az én helyemben? 22,00 Tv-Híradó 22,10 A kultúra kerekasztala Csütörtök: 9,00-11,55, 14,00-17,15 Iskola-tv 17,58 Hírek 18.05 Kisfilm 18,15 Vendégasztal 18,45 Esti mese 18,55 Két és félezren voltak — Dokumentumfilm 20,00 Tv- Híradó 20,20 Érettségi bizonyítvány — Magyarul beszélő lengyel film 21,10 A Tv Galériája 21,50 Parabola 22,10 Tv-Híradó 22,20 A kultúra kerekasztala Péntek: 8,25-11,55, 14,55-17,25 Iskola-tv 17,58 Hírek 18.05 Antenna 18,50 Reklámműsor 18,55 Esti mese 19,05 Budapest felszabadítása 20,00 Tv-Híradó 20,20 Fekete, fehér — igen, nem 22,00 Tv-Híradó Szombat: 9,00 Klasszikusok tévéfilmen 10,00 A napos Adria partján 10,20 Két és félezren voltak 13,58 Sívilágbajnokság — Közvetítés a Magas Tátrából 16,00 Kisfilm vagy reklámműsor 16,15 Csillagszóró 17,15 Nézőink kedvére 18,30 Hírek 18,35 Reklámműsor 18,40 A Tv-jelenti 19.25 Cicavízió 19,35 Vendégünk: Andrej Voznyeszenszkij 20,00 Tv-Híradó 20,20 A novellairodalom gyöngyszemei, tévéfilmen 21,20 Fogadás Orlovszky hercegnél — A Magyar Tv és a Szlovák Tv közös operettműsora 22,15 Tv- Híradó 22,35 Sívilágbajnokság — Filmösszefoglaló 22,45 Jó éjszakát felnőttek Vasárnap: 8,30 Slim John 8,50 Sakk-tanfolyam 9,10 Hétmérföldes kamera 9,25 Csak gyerekeknek 9,55 Zseb-tévé 10.25 Országos Asztalitenisz Bajnokság 14,48 Havas erdőn, vad csapáson — Kisfilm 15,15 ötezerféle alkatrész 15,45 Reklámműsor 15,50 Made in Hungary 17,25 Delta 17,50 A világ térképe előtt 18,00 Röpülj páva 19,15 Esti mese 19,30 Üzenet a jövőből — Magyar rajzfilmsorozat 20,00 Tv-Híradó 20,20 Maigret felügyelő 21,15 Vasárnapi vendégségben 21,55 Tv-Híradó 22Д5 Sívilágbajnokság — filmösszefoglaló 33 »0 31 [2 » [z* 35 [ n 1? « Гзв Rorítólaminkön A Szlovákiai Nőszövetség hetilapja - Főszerkesztő: Szarkáné Lévay Erzsébet - Főszerkesztő helyettese: Barsi Imre -Grafikai szerkesztő: Schreiber Katarina — Kiadja a 2ivena kiadóvállalat — Szerkesztőseg és kiadohivatfel: Bratislava, ________ . , . . .... Októbrové nám. 12 - Telefon: 344-21, 374-21 - Terjeszti a Posta Hírlapszolgálata - Megrendelhető bármely postahiva-I lnkey Tibor felvételei talban, vagy a kézbesítőnél. Előfizetési díj negyedévre 23,41 korona, egyes szám ára 1,80 korona — A külföldi megrendeléseket a Posta Sajtókiviteli Szolgálata - PNS, Üstreiná expedícia ttaée, Bratislava, Gottwaldovo nám. 48 intézi i I n б el — Magyarországon terjeszti a Magyar posta — Előfizethető a posta Központi Hírlapirodájánál (Budapest V., A L A József nádor tér 1.) és bármely postahivatalnál — Egyes szám ára 3.50 Frt. — Csekkszámlaszám: egyéni J61.278, közületi: 61.066 (vagy átutalás az MNB 8. számú folyószámlájára) - Nyomja a Vychodoslovenské tlaéiarne, n. p., Kosice I ю I O) >5 3 V«-o Ф 4N. 0 N 0> *■« к. to Ul a § OQ 1 2-j to oc 0Q О *3