Nő, 1970 (19. évfolyam, 1-52. szám)

1970-11-16 / 46. szám

SZERGEJ JESZENYIN

Hullnak a lombok, bulinak ölönnel.

Távoli-tompán

jajgat a szél.

Senki se tölt be örömmel, ó, ma velem szelíden ki beszél f

Elnehezült a tekintet.

Nézem a holdat az ég tetején. Most a kakasszó messzirül intett, csend sűrűjén, puha ősz elején.

A

LOMBOK

E kék, korahajnali óra, sűrű hullócsillagot ont.

Valamit kívánni, ha volna, jó volna — de mit, te bolond?

Mire vágyjam, árva leroskadó, keserülve a sorsomat?

Talán egy szemrevaló lányt lássak az ablak alatt.

Búzakék szeme csak nekem intene, egyedül nekem és soha másnak — járása, szelíd szava, kelleme nyugodalmat adna a vágynak.

A hold özönében, az éjben ne sírjam az énekemet, dicsérjem a végzetemet, másnak fiatal delejében sose bánjam: erőm odalett.

Fordította: Weöres Sándor