Nő, 1970 (19. évfolyam, 1-52. szám)

1970-11-16 / 46. szám

7 0V a baba foga A gyermek fogzása általában 6—7 hónapos kor­ban kezdődik. Ilyenkor jelenik meg a két alsó metszőfog. Ez alól a szabály alól természetesen van kivétel, mert az alsó fog már háromhónapos korban is meg jelenhetik, de ugyanúgy akár egy­éves korban is, anélkül, hogy ennek valami külö­nösebb jelentősége lenne. Először a két alsó met­szőfog jelenik meg, utána a felső négy, majd a további két alsó fog és az őrlőfogak következnek, s a végén a harmadik év első felében megjelennek a szemfogak. Két év alatt összesen 20 foga nő a gyermeknek. Ha ez a folyamat időben és sorrend­ben nem mutat nagy eltérést, nincs különösebb baj, ellenkező esetben azonban orvoshoz kell for­dulni. Mivel a csecsemő 6—12 hónapos korában a leg­érzékenyebb a fertőzésekkel szemben, és ebben az időben kb. négyhetenként jönnek a fogai, úgy tű­nik, mintha a fogzástól lenne lázas. A fogzás ter­mészetes folyamat, ezért az orvosok szerint kizárt dolog, hogy ez a folyamat lázzal járjon. Előfordulhat, hogy a gyermeket kisebb fertőzés éri: influenzát, náthát kap környezetétől, és ettől lázas, vagy hőemelkedése van. A láz, illetve a hő­emelkedés következtében minden életfolyamat meggyorsul. Nemcsak a szívverés lesz gyorsabb és a légzés sűrűbb, hanem a sejtek osztódása is meg­gyorsul. Érdekes tünet, hogy lázas állapotban a köröm is gyorsabban nő: ez is bizonyítéka a meg­gyorsult anyagcserefolyamatnak. Ha a csecsemő a fogzás időszakában lázzal járó fertőző betegséget kap, a fogzás is meggyorsul. Ha a csecsemőnek bélfertőzése van, vagy a légzőutak bacilussal fertőzöttek, az orvosnak ezeket a tüne­teket el kell különítenie a fogzástól, és külön kell azokat kezelnie. Tehát az anya ne várjon arra, hogy majd ha kijön a gyermek foga, a láza is el­múlik, mert ez alatt az idő alatt a gyermek szerve­zete bizonyos betegséggel küzd, amit idejekorán kezelni kell. CUKORBETEGEK SZEMINÁRIUMA BRATISIAVÁBAN A cukorbetegség a civilizált népek rohamosan terjedő betegsége. Cseh­szlovákiában az összlakosság másfél százaléka szenved ebben a betegség­ben. Bratislavában 5500 a nyilván­tartott cukorbetegek száma, többsé­gük nő. A Szlovák Rokkantak Szö­vetsége októberi szemináriuma, — ahol elismert szakemberek tartottak előadásokat a betegség megelőzésé­vel és a cukorbetegek helyes élet­módjával kapcsolatosan —, foglalko­zott a problémák részbeni megoldá­sával. Az első előadó, dr. Korec profesz­­szor ismertette, hogy az orvostudo­mány az utóbbi években a cukor­­betegséggel kapcsolatos sok kórtani kérdést oldott meg sikerrel. Mint minden kórnál, ennél is kezdeti sza­kaszában a legkönnyebb a gyógyítás. Mivel azonban ez a betegség az első időben tünetmentes, a betegek nagy része nem vesz tudomást róla, s csak akkor fordul orvoshoz, amikor a hir­telen fogyás következtében beállott legyengülés, túlságos fáradékonyság munkaképtelenné teszi. A cukorbetegség legbiztosabb gyógymódja az orvos által előírt ét­rend és életrend következetes betar­tása. A tapasztalatok sajnos azt mu­tatják, hogy a betegek nagy hányada nem követi az orvos utasításait. A fegyelmezetlen magatartás pedig egészségi állapotuk romláséhoz vezet. A szakorvos hangsúlyozta, hogy a betegség továbbterjedésének meg­akadályozása érdekében nem aján­latos a cukorbetegek egymás közötti házassága, mert az utódoknál nagy a valószínűsége a kór öröklődésének. A másik előadó, Cársky orvospro­fesszor a sebészeti beavatkozásokról beszélt, amelyek korábban a lappan­gó cukorbetegségben szenvedő pá­cienseknél gyakran halálos kimene­telűek voltak. Jelenleg minden műtét előtt megvizsgálják a beteg szerve­zetében levő cukor mennyiségét, és az eredmény alapján nagy körülte­kintéssel készítik elő az operációra, .INGRID­BIZALOM Kozmetikai tanfolyamokat kizárólag a kom­munális üzemek rendeznek alkalmazottaik számára. Ha tehát erre a pályára készül, az említett üzemnél kell munkaviszonyba lép­nie, illetve megérdeklődnie a továbbképzés lehetőségeit. „RIMAVSKA SOBOTA“ A szükséges oklevél megszerzése miatt for­duljon a Vendéglátóipar járási igazgatóságá­hoz, és ott tudakolja meg a tanfolyam elvég­zésének lehetőségeit és feltételeit. Nem tud­juk, milyen az iskolai végzettsége, és a munka­helyén mit tevékenykedik. Fiatal korára való tekintettel azonban feltételezzük, hogy csak akkor jut a kívánt oklevélhez, ha elvégzi a szakácsipari tanonciskolát. .MIÉRT VAN EZ ÍGY" A rágógumi szopogatása csak tüneti segít­ség a kellemetlen szájszag közömbösítésere. Ha ettől véglegesen meg szeretne szabadulni, félre kell tennie szégyenérzetét — ami teljesen indokolatlan, — és orvosi segítséget kell igénybe vennie. Elsősorban fogászhoz kell for­dulnia, hogy szúvas fogait kezelje. Amennyi­ben a fogorvos megállapítása szerint már nincs rossz szagot előidéző ok, de a szájszag továbbra is fennáll, feltétlenül vizsgáltassa ki magát más szakorvossal — belgyógyásszal — is, mig a kiváltó okot megtalálják és orvosol­ják. „SZERETEM A SZÉPET” A havi vérzés rendellenességei kezdeti idő­szakban, vagyis a serdülőkor végéig, elég gyakori tünet. Az egyes ciklusok közötti idő­szak egyszer rövidebb, máskor hosszabb, és a vérzés mennyisége is változó. Aggodalomra nincs oka, mert később, a felnőtté érés után ez a rendszertelenség — akárcsak előtte az arcon jelentkező pattanások, amelyek szintén a serdülőkor velejárói — rendszerint teljesen megszűnik. A nem kívánatoson dús szemöldö­köt, a fülek és a mell környékén kinőtt szőr­szálakat legjobb, ha a kassai bőrgyógyászaton távolittatja el, elektromos epiiációval, mert a szőrtelenitő krémek nem biztosítanak végleges hatást. „LAMBERT“ s részesítik megfelelő utókezelésben. Dr. Kolesár diabetológus rámutatott arra, mennyire fontos, hogy a cukor­beteg mérsékelt fizikai munkát is végezzen, mert a mozgás hozzájárul a szervezetben felhalmozódott cukor biológiai felhasználásához. A vitában sokan kértek szót. Töb­bek között a FRUTA brnoi nemzeti vállalat képviselői. Mint ismeretes, hazánkban egyedül ez az üzem ké­szít diabetikus húsételeket és kom­pótokat a cukorbetegek részére. A készételek választéka elég szegényes, mert állításuk szerint a kereskede­lem nem mutat nagy érdeklődést a diabetikus ételek árusítása iránt, amelyek csak rövid ideig tárolhatók. A FRUTA képviselői vállalták, hogy az ételek választékának bővítésével és kellő propagálással hozzájárulnak ahhoz, hogy a cukorbetegségben szenvedő polgárok élelmezési gond­jain könnyítsenek. A sürgős intézke­dés szociális kérdés, mert a diabeti­kusok zöme kispénzű nyugdíjas. Az Kisfia névnapját április 16-án, vagy szep­tember 17-én ünnepelhetik meg. egészségi állapotuknak megfelelő táplálék beszerzésének költsége vi­szont kétszer, sőt néha háromszor is több, mint az egészséges ember élel­mezésére fordított kiadás. A jutányos áron beszerezhető készételek tehát segíthetnének anyagi problémájukon. A nyugat-szlovákiai kerület diabe­­tológusa felszólalásában ismertette, hogy az egészségügyi szervek még ebben az évben országos méretű ki­vizsgálást indítanak a cukorbetegség megelőzése, illetve korai felismerése érdekében. A kivizsgálás rendkívül egyszerű. Az egészségügyi dolgozók úgynevezett reagens papírt osztanak ki a lakosság között, amely a vizelet­be mártva színelváltozással jelzi a káros cukormennyiséget. Az akció lebonyolításához állami szerveink jelentős anyagi támogatást nyújta­nak; a szondázás részleteiről a sajtó, a rádió és a televízió ad bővebb tájékoztatást. WIMMER ZOLTÁN mérnök

Next

/
Thumbnails
Contents