Nő, 1970 (19. évfolyam, 1-52. szám)

1970-11-02 / 44. szám

KÖTETLEN BESZÉLGETÉS Kint „ősz húrja zsong, jajong, bú­song a tájon ...“. A liget fái ködbe vesznek a Duna túloldalán. Bent a Devín kávéházában kedélyes hangu­latban reggeliznek a jól sikerült esti előadás után a Vígszínház együttesé­nek tagjai. Halász Judit megcsillanó hosszú, szőke haja még egy kis nap­fény illúzióját is kelti. Már csak a teáját kortyolgatja, így nem zavar­juk, ha egy kis kötetlen beszélgetés­be kezdünk. Persze azért nem kerül­hetjük el a szokványos kérdés fel­tevését: — Mikor és hogyan indult a pályáján? — Már kis általános iskolás ko­romban belefeledkeztem a darabok nézésébe, és mikor megtudtam, hogy valóságos emberek játsszák, elhatá­roztam, hogy én is azt fogom csinál­ni. Később, szavalóversenyeken vet­tem részt és többször nyertem. Így kezdődött tehát. Azután érett­ségi, felvételi a Színművészeti Fő­iskolán, és amikor végzett, a Víg­színházhoz szerződött. Ennek 5 éve. Kicsit visszakalandozik gondolat­ban a múltba. — Az volt. a legboldogabb nyaram, amikor leérettségiztem és sikeresen felvételiztem. Akkor még aktív spor­toló is voltam, lovagoltam. A váloga­tott ifjúsági keret tagjaként részt vettem Velencében az Európa-baj­­nokságon. Kék szeme egy kicsit messzebbre kalandozik: — Tulajdonképpen eddig simán ment minden — és babonásan lekopogja — szerencsés ember va­gyok, mert azt csinálhatom, ami a hobbym. Szeretem a zenét, a képző­­művészetet, az irodalmat, és ez mind kapcsolatos a hivatásommal. Csak a hobbyjával foglalkozzon az ember, hiszen életünk 75 százalékát a mun­ka tölti ki. Ha azt csinálja, amit szí­vesen tesz, akkor biztosan meg is él belőle. — Hogy milyen zsánert szeretek játszani? Mindig mást! A színház­ban nincs meg a lehetőségem, mint a filmnél, hogy kiválasszam a szere­pet. Melyik a legkedvesebb filmje? A Szerelmesfilm. De a többiben is szeretem valami miatt a szerepe­met. Hiszen a lehetőségek közül én választottam. A televízióban nehe­zebben szokom meg a szereplést. A sok kamera zavar, meg gyorsabb a tempó, mindenki siet. Ismét a filmekre terelődik a szó és kijelenti, hogy nagy rajongója a csehszlovák filmművészetnek. Szereti MiloS Forman filmjeit, tetszett a Fe­kete Péter, a Tűz van babám és az Béres Ilona, Venczel Vera és Halász Judit a Devin szálló előtt Egy szöszi szerelmeit ő szinkroni­zálta. — Nálunk is van egy új formai, társadalmi törekvés a fiatalok — beleértve a nálam néhány évvel idő­sebbeket és fiatalabbakat is — köré­ben — mondja. — Szeretem a gon­dolkodó emberek gondolkoztató film­jeit. A színház rovására kicsit más irányba terelődött a beszélgetés. De végül is kiderül, miért. (De ez pusz­tán rosszmájúság.) Kisült ugyanis a „családi“ kapcso­lat. Már mint a filmmel. Halász Jut­kának Rózsa János filmrendező a férje. Gyerek? Nincs, de szeretnék. Nagyon szeretem a gyerekeket. Szívesen ad­nék műsort nekik, vagy szerepelnék velük. Még valamit megemlít. Hogy vala­mi „köze van“ a mi vidékünkhöz. Két nagyanyja és egyik nagyapja Léva környéki. Közben már többen üljük körül az asztalt, Béres Ilonával és Venczel Verával bővült a kör. Jutka és Ili együtt végeztek, Vera négy évvel később. Egy csipetnyi festék nincs Verán, üde, csöndes, szerény, szinte olyan, mint egy kis diáklány. Az elő­ző esti előadás kerül szóba. Meg a nézők részéről itt-ott elhangzott megállapítás a Csehov darabbal kap­csolatban: múlt századi problémák... Vera lelkesen „védi" darabjukat. De a másik két fiatal is hevesen tiltako­zik. Akik ezt mondták, nem értették meg. — Némelyik modern darab már most poros, — mondja Béres Ilona, és sok klasszikus annyira élő. — Azért nehéz egyes modern darabok­ban játszani. Munkatempójuk kerül szóba. Ili a Tv-be jár próbákra, Heltai: Tündér­laki lányok című játékában fog sze­repelni. Némely napon reggel nyolc­tól próba, utána esetleg filmfelvétel vagy színházi próba, este fellépés. — Ha mégis akad egy kis szabad idő? Akkor néha főzök. Szeretek főzni, van egy specialitásom: májjal töltött gomba. Finom. Vagy szeretem Fiat-kocsimat, — 850-es, világoskék — vezetni. De olvasni is. Színházba is szívesen járok, mint néző, meg moziba. Ez különben mindhármuk kedvelt szórakozása. De a szakma, a hivatás az az első. Ez kitűnik minden sza­vukból. — Mást nem is tudnánk csinálni. De ezt szívvel-lélekkel. Mindig újabb, merőben más alakítást, de azért mindegyikben benne van a jellegzetes Béres Ilona, Halász Jutka és Venczel Vera. Figyeljék meg! BERTHANÉ S. ILONA Casati márkinő fotómodell volt I ondon egyik elővárosában, *- Leytonban folyik talán a világ legérdekesebb és legfurcsább tan­folyama. A felvételünkön látható férfiak nem Fortuna istenasszonyt kisértik, hanem elmélyülten tanul­mányozzák a szerencsejátékok sza­bályait, például a rulettét s ha­sonlókét. A tanfolyam elvégzése után szétszélednek a világ minden mondén szórakozóhelyén megtalál­ható játékkaszinókba — felügye­lőknek. Az olasz közvéleményt mélységesen megdöbben­tette az a hármas halállal végződő bűntény, amely Róma felső tízezrében történt. Camillo Casati Stam­­pa di Soncino márki meggyilkolta feleségét, Anna Fallarino egykori fotomodellt és annak szeretőjét, a fiatal Massimo Minorenti diákot. A hátrahagyott jegyzetekből és naplórészletekből kiderült, hogy a milliárdos arisztokrata házaspár évek óta züllött életet élt. Orgiákat rendeztek és a homoszexuális férj valósággal árusította feleségét barátainak. A szeretőt nem féltékenységből gyilkolta meg, hanem azért, mivel az Casatiék magánéletének ismereté­ben zsarolni kezdte a márkit. Casati márki a kettős gyilkosság elkövetése után öngyilkos lett. A meg­talált iratok alapján azonban a rendőrség nyomo­zást indított a márkiék környezetében zajló üzelmek felderítésére. CSTK — Keystone A Casati-ügy A Helsinki utcáin meg­jelent jókedvű Volks­wagen tulajdonosa de­rűs kedélyét bizonyítja. Letartóztatták az érsek unokahúgát Bármennyire szigorúak a rendszabá­lyok, az olasz rendőrségnek egyre több dolga akad a kábítószerek csempészei­vel és élvezőivel. Genovában legutóbb tizenkét fiatalt — köztük három lányt — vettek őrizetbe: a karabinierik tetten érték őket, amint a város egyik ősi ne­gyedében, egy sátor alatt marijuana­­partyt rendeztek. Valamennyien már a kábítószer ha­tása alatt álltak, amikor a karabinierik betoppantak a titkos összejövetelre. Csupa hippi külsejű ifjú és lány ülte körül a középen elhelyezett mécsest. Ketten őrködtek a sátor bejárata előtt; őket azonban már alva találták a kara­binierik. Az őrizetbe vett fiatalok között volt Giuseppe Siri genovai érsek uno­kahúga: a 24 éves Paola Odino is. Arra még rém derült fény, honnan szerezték a kábítószert, de nem messze a sátortól rábukkantak három és fél kilogramm hasisra és 50 deka marijuanára. Fel­tételezik a nyomozók, hogy kiterjedt csempészbandával állt összeköttetésben a leleplezett hippicsalád, amelynek ellentmondó vallomásaiból is sok érté­kes adatot szereznek a kikötőváros al­világának felgöngyölítéséhez. Szenzációk

Next

/
Thumbnails
Contents