Nő, 1970 (19. évfolyam, 1-52. szám)
1970-10-12 / 41. szám
No SZERELMESE A sanzon magyar szerelmese Zsolnai Hédi. Lakner bácsi egykori gyermekszinházánál kezdte, és még kislányfejjel énekelte az Édes mostoha cimű filmben azt a dalt, amelyet azóta senki sem felejtett el. így kezdődik: „Nincs senki olyan jó, nincs senki olyan szép, mint az én anyám II Kitűnő színésznő lett volna belőle, ha bele nem szeret a sanzonba, ami nála pótolja a drámairodalmat és a zenét. Hisz ő néhány perc alatt a színpadon mindent ki tud fejezni, a szomorúságot és az örömöt egyaránt. Az a véleménye, hogy ez a legöszintébb műfaj. A sanzonban nem lehet hazudni, a füllentés nem ___77_____________ Ш Ш Ш Leginkább Greta Garbóhoz hasonlítják. Talán azért, mert éppen olyan szőke, gyönyörű és titokzatos, mint az „isteni Garbo“... Catherine Deneuve jelenleg a francia filmművészet horizontjának legmagasabban ragyogó csillaga, az első számú sztár. Mindössze huszonhat éves. leánya vagyok! A mama szoknyája mellett Gyerekkorában sok baj volt vele: nem akart enni. Csak a tejet szerette, de azt is hétéves koráig cumisüvegből itta, mert undorodott a szagától. Mindig otthon ülő, zárkózott természetű kislány volt. Sosem babázott, nem hancúrozott, s el sem mozdult a mama szoknyája mellől. A család aggódott: hogy fog Catherine megállni a lábán az életben? Aztán egy csapásra minden megváltozott. A rövidre vágott barna hajú, frufrus, tizenöt éves fruska éppen nyári vakációra készülődött, amikor olvasta, hogy „Az ajtók becsapódnak" című filmhez lányszereplőt keresnek. Jelentkezett, s a sok közül őt választották. A család megdöbbent, hogy a film hatására Catherine mennyire más — önálló — lett... — „Az ajtók becsapódnak“ után még öt év telt el első igazi filmsikeremig, a „Cherbourgi esernyők“-ig. Szerencsére nem lett belőlem koravén „csodagyerek“, akit megbámultak, de gyorsan el is felejtenek ... — mondta Catherine Deneuve. — Szerintem egy színésznő körülbelül huszonöt éves korában érik be művészileg. Én egy kicsit gyorsabban fejlődtem, talán azért, mert komolyan vettem, hogy ez a pálya állandóan teljes erőfeszítést, éberséget, odaadást követel. Az önimádat nagy veszély Vajon mit takar Catherine titokzatossága? Van valami e mögött? Catherine a kérdésre mosolyogva rázza szőke fejét. — Nem vagyok én titokzatos, csak ideges és nyugtalan, mint mindenki, aki Párizsban él, s aki művész. Problémáimat, zavaraimat, nehézségeimet igyekszem gondosan elrejteni a világ szeme elől. Nem szeretem érzéseimet öt perc alatt kiteregetni, s nem tudok könnyedén barátkozni sem. Ennyi az egész, s nincs benne semmi „titok“!... Idegességem ellenére viszonylag jók az idegeim, s bár nem vagyok teljesen egészséges, akaraterővel győzöm le a fáradtságot, s velem született lustaságomat. Tud veszíteni is? — Amikor játszom: dolgozom! A foglalkozásom már nem játék, ahol nyerni, vagy veszíteni lehet... Talán inkább bukásra gondol? Szeretnék eljutni odáig, hogy ne törődjek a kudarcokkal, s karrierem veszélyeztetése nélkül is merhessek kockáztatni merész és új dolgokat. — Mi fárasztja a legjobban? — A fizikai megerőltetés, az egész napos forgatások nagyon kimerítöek. De ennél is fárasztóbb, hogy egocentrikusnak kell lennem! A sztárnak szünet nélkül önmagával kell foglalkoznia, őriznie és ellenőriznie, szépítgetnie és „tálalnia“ kell önmagát. Az önimádat nagy veszélyt jelent, nehéz kivédeni! Felmutatja ismeretlen arcomat — Teljesen rábízza magát a rendezőre? — Arra, akit én választok: igen! Gondosan megválogatom, hogy kivel dolgozom, de aztán tökéletesen megbízom a rendezőben. A rendező ugyanúgy szolgál engem, mint én őt! Arra számítok, hogy felkutatja és felmutatja még ismeretlen arcomat, s segít abban, hogy tehetségem új vonásai érvényesülhessenek. A rendező segít nekem, hogy jobban megismerhessem és megfigyelhessem önmagamat!... Elsősorban az úgynevezett „szerzői filmekben“ hiszek, mert ezeknél a rendező nem csupán „technikázik“, hanem szívét-lelkét is beleforgatja a filmbe. — Melyik filmjét szerette eddig a legjobban? — Két kedvencem volt: a „Cherbourgi esernyők“ és a „Mississippi szirénje“... Nemrég Hollywoodban forgattam. Az „Áprilisi bolondságok" című filmben Jack Lemmon és Charles Boyer volt a partnerem. Számomra az volt a hollywoodi forgatás legnagyobb tanulsága, hogy az amerikiaiknál a munka elsőrendű célja az anyagi haszon, s egyáltalán nem törődnek művészeik testi-lelki kimerültségével. Nekem is ott kellett üldögélnem hajnaltól napestig a műteremben, ha nem is volt aznap jelenetem...
