Nő, 1970 (19. évfolyam, 1-52. szám)

1970-08-17 / 33. szám

zések szerint Sachsa névre hallgató mamájának nehéz volt a szülése. Iszonyú kínok között hatalmas jogával, de féltve húzta a napvilágra kölykét, de aztán — és ezt még a királytigris mamának is meg lehet bocsátani — a fogságban nem vállalta fia szoptatását. Nem maradt más hátra, mint hogy a kis Rahni mellé szoptatós dajkának egy Bogáncs nevű kutyát rendeltek. Így lett tejtestvére a feketeszörű, okos kutya emlőin egy pumának, amely Coowper névre hallgat és hazája Kanada. Coowper alig két héttel később, november 16-án látta meg a napvilágot. Érdekes, hogy az eszes és alkalmazkodó puli megtanult mellső lábával macska módra bánni, hogy fogadott kölykeit elszórakoztassa ét, játszhasson velük.

Talán nem is kell elmondanunk, hogy a két állatkölyökből jóbarát lett, pedig e két különböző faj — a felnőtt tigris és a felnőtt puma — soha nem találkozhattak egymással, mert hazájukat óceánok választják el egymástól. Szederjei főigazgató egyik érdeme éppen az, hogy ilyen állatokat zárnak össze megfigyelésre. Rahni és Coowper az állatóvoda első növendékei.

Ebbe az óvodába „íratták be“ egyhónapos korában a tavaly november 6-án született Zorrót, a núbiai oroszlánkölyköt, amelyet Lola mama hozott világra. Az ifjú és még gyakorlatlan mamát jóval az ellés előtt külön választották a többiektől, sőt még a papától is, mert óvatosságra szükség volt. A szűk ketrecben nincs mód az újszülött bújtatására, nincs csend és aligha lehetne nyugalmat teremteni, óvodás korára Zorró már megtöbbszörözte testsúlyát, s különösen sokat nőtt 12 hetes kora óta, mióta táplálékul nyers húst kap.

Az óvoda negyedik növendéke Robi, a szilveszterkor született kárpáti barna medve, amely — miután nem volt igazi tél rövid életében — még nem aludt. Amíg például az óvoda többi bentlakói napnyugtával — persze, a szabad ég alatt — egy csendes helyen szunnyadni térnek, Robi virraszt és éjszakára, jólnevelt ifjúhoz méltóan felfüggeszti ismeretlen okból keletkezett állandó vitáját Rahnival, a királytigrissel. A nappali vitákat a morgolódó mackó rendszerint egy jobbkezes (vagy inkább egy jobbmancsos) nyaklevessel fejezi be. A rendetlenkedésért Huszár Sándor főápolótól, az

1. Játék a szünetben. Zorró a görgethető hengerben élvezi Robi szolgálatait. Persze Robinak még nincs elég ereje, Sanyi bácsi segít neki.

2. Ha Robi mackó jól viselte magát, mézes fejecskével szoptathatja meg egy bátor kisfiú. '

3. Rahni, a héthónapos királytigris. Ugye, milyen csábító arckifejezése van?

4. Irány: az állatóvoda!

5. Ha nincs az Allatkert nézői között jó magaviseletü, és bátor gyerek, Robi megelégszik Sanyi bácsi ujjával is.

állatóvoda „dadá“ -jától büntetés jár. Robinak a sarokba kell 'állnia, mégpedig abba, amelyből nem láthatók a mackó kedvencei, a gyerekek. De azért már benne is van annyi ravaszság és körmönfontság, hogy addig nyafog mackó módra, míg Sanyi bácsi elengedi a büntetést.

Sanyi bácsi parancsait megértik a kis védencei. A nyugtatásra szóló parancsot például mély, monoton hangon adja ki. A „nem“ szónál szigorúan az állat szemébe kell nézni, s fokozódó hangsúllyal és energiával kell megismételni, amíg az állat az utasítást végre nem hajtja. Ingerültség, vagy pláne kapkodás szigorúan tilos. Sanyi bácsi

Ladik Katalin énekelt verseinek kíséretére dobot használ, és félelmetesen szuggesztív, amit e ritmushangszerrel művel.

ben vizsgázott. Játszott Shakespeare-t és lonesco-t. Ma az újvidéki rádió és tv sokat foglalkoztatott művésznője, ahol gyerekszerepektől az öregasszonyig mindent alakít és havonta 14 felvételt készít...

— Az a meggyőződésem — mondja, hogy a színházi előadás mindig a közösségnek készül. Mert a művészet mindig nyilvános. Nagy megtiszteltetés az, ha olyan sok ember ránk, színészekre áldozza szabad idejét és pénzét. A színésznek tehát mindig többet kell nyújtani, mint amenynyit a közönség vár. Én azt tartom jó színésznek, aki az előadáson nem a szerepét múlja felül, hanem önmagát.

— És a kosztümtelenség?

— Meg kell mondanom, hogy verseim előadásában a kosztüm, a ruha akadályoz. Ha a tévében, filmen szerepet bíznak rám, akkor ilyen, vagy olyan ruhát terveznek a rendező elképzelése szerint, abban szerepelek. De ha saját költeményeimet adom elő, az más, akkor a költőnőn, a kom-Ladik a

„Ballada az ezüstbicikliről“ előadása közben

ponistán és a színésznőn helye van mindannak, amivel hatást akarok elérni. Azt akarom, hogy a közönség odafigyeljen, minden gondolat és szó megtapadjon az emlékezetében és ezt a hatást úgy érem el, ahogyan Ladik Katalin, a rendező ezt legjobbnak tartja. Hogy ruhátlanul mondom verseimet? Az ókori egyiptomi és görög színészeken alig volt ruha, az emberiség nagy része ma sem öltözött fel anynyira, mint mi európaiak, vagy nem visel semmiféle öltözéket. Mi szemforgatók, prűdek vagyunk az ókorhoz, vagy a primitívekhez képest. És én nagyon szeretnék visszakanyarodni ehhez a formához ... Annak, hogy levetkőzöm, van egy másik oka is. Gabriela Mistral, Courths-Mahler, Agathe Christie sohasem vetkőzött le a közönség előtt, mert nem volt rá szükségük. De egy költönőt — ha mégoly tehetséges is — ki vesz észre manapság?

Furcsa ez a költészettan és furcsa ez a dramaturgia így, együtt. De nem ítélkezhetünk felette, hiszen valamennyiünket az utókor ítél meg. Mi az én véleményem? A jó mérnököt az épített híd, vagy a termelékeny gép dicséri, a traktorost a jó szántás és a termés, a jó hivatalnokot a pontos és a gyors ügymenet. Az űrhajóst a megtett kilométerek milliói teszik nevessé, a filmrendezőt filmje dicséri, a költőnöt versei.

Ha pedig a felsoroltaknak van még valamijük, amivel büszkélkedhetnek* ám legyen, lássuk azt is. Csak legalább legyen olyan csinos is, mint Ladik Katalin.

írta és fényképezte: Szűts István

nem engedi meg fiatal munkatársainak és segédeinek, hogy kint szerzett bosszúságukat magukkal hozzák a ketrecbe. Az állatokat csak vidáman lehet kezelni, dühösen sohasem. Türelem nélkül sem lehet eredményt elérni. A dicséret is nagyon fontos, amelyet a növendék lassan tagolt „jól van“-nal kap meg és mindig hozzá kell fűzni a jószág nevét.

A naponta pontos időben kezdődő foglalkozások abból állanak, hogy a „növendékek“ Huszár Sándor parancsára különböző sorrendben helyet foglalnak székeiken és várakoznak nevük elhangzásáig. Mostanában megy minden, mint a karikacsapás. Amelyik kis ragadozó az „óvó bácsi“ megítélése szerint jól viseli magát és tudja a leckét, húst kap ajándékba, Robi, a mackó pedig kockacukrot. Mindez a közönség szemeláttára és legnagyobb gyönyörűségére történik. A mackónak különös kitüntetés, ha akad a nézők között olyan gyerek, aki nemcsak jó magaviseletű, hanem bátor is. Az Sanyi bácsival beléphet az óvoda területére és sajátkezűleg szoptathatja meg mézes tejjel a mackót. Mert hogy el ne felejtsem, az egyik célkitűzés, hogy az állatok megbarátkozzanak a gyerekekkel, és a gyerekek is az állatokkal.- Sz. I. -(A szerző felvételeivel)