Nő, 1970 (19. évfolyam, 1-52. szám)
1970-08-10 / 32. szám
Szereti ox állatokat... A atí JSrCsJ ír?... SHIRLEY MACLAINE ÉLETRAJZA A világsztár szinte valamennyi életrajzi interjújában egyformán beszél önmagáról. — Pályám: egy botlásból-karrier, s kezdetének pontos dátumát is tudom: 1954. május 19. Ezen a napon, egy délelőtti matinén, Miss Carlo Haney, a St. James Theater vezető táncosnője és sztárja, megbotlott a színpadon, és eltörött a bokája. Ezen a napon este, én, a kóristalány, beugrottam a főszerepbe és egy hónapig játszottam azt. Bizonyos Hal В Wallis, felfigyelt rám és később szerződtetett. Szeret lakonikusan fogalmazni, ha önmagáról beszél. Gúnyolódik is önmaga felett. (.Egy életrajz kibírhatatlan. ha nem humoros — különben olyan, mint a másik három milliárd.“) — Az út kezdete: Richmond, Virginia-állam, 1934. április 24. A papa skót, a mama ír — hát csoda, hogy teljesen szeplős vagyok? A papa: Ira O. Beaty, hajdanán karmester volt egy jazz-zenekarban, de már hosszú ideje ingatlanüzletekkel foglalkozik. A mama: Kathlyn Mac- Lean (az 6 nevében kiindulva és másítva lettem Mac- Laine) egykori színésznő, az amatőrtársulatig vitte. Már hosszú ideje csak képeket gyűjt: lányáról, fiáról, azok családjáról és kritikákat, ha azok kedvezők. Ezután mindenki mást mond. A mama nyilatkozata szerint Shirley két és fél, a papáé szerint hároméves volt, mikor megkezdte balett-tanulmányait. Shirley nem foglal állást az ügyben. (.Mióta csak emlékezni tudok, mindig táncolok. Olykor unom is egy kicsit.“) Hétéves koráig csak kisfiú szerepekben lépett fel a balettiskolában. Mikor az arlingtoni Lee High School növendéke lesz, szülei megengedik, hogy a nyári vakációkat revügirlként New-Yorkban töltse. A .Kiss Me Kate" és az .Oklahoma!“ különböző előadásain szerepel. (.A revüben és az iskolában egyformán éreztem magam.“) Befejezve tanulmányait, 1952 tavaszán, végleg New Yorkba költözik. Tv-reklámokban, fotomodellként, majd kis off- Broadway revükben kartáncosként dolgozik, míg 1953 májusában be nem kerül Rodegers és Hammerstein .Én és Júlia“ című musicaljének tánckarába. Elégedetlen az előrehaladással, ezért tizenegy hónap múlva a St. James Theaterbe szerződik, a .The Pajama Game“ kórusába, azzal a feltétellel, hogy ott a sztár, Carol Haney, tartaléka lesz. .A beugrás estéjén, színpadi megjelenésem olyan botrányt kavart a nézőtéren, amit sem előtte, sem utána nem láttam. Az emberek tomboltak, kiabáltak, fütyültek: „Egy Haney helyett MacLaine — disznóság! Vissza a pénzt!“ Kórusok alakultak: „Vissza. Adják vissza a pénzt. Adják! Adják!“ Ekkor egy sztentori hang zendült, máig sem tudom kié: „Adjanak ennek a lánynak egy eshetőséget. Így kívánja a fair play!“ Hirtelen csend lett. Ez még félelmetesebbé tette az egészet. Azután egyszere megszólalt a zenekar. Nem volt többé visszaút.“ A névtelen színésznő végül mégis tetszik a közönségnek és a kritika is udvariasan ir róla. A színház továbbra is megtelik, a kollégák és a társulat vezetői elégedettek. Nem így a vőlegény. — Steve-vei egy tv-reklám forgatásánál ismerkedtem meg Együtt és összemosolyogva hirdettük a „Keep smiling!“ című könyvet. Pedig akkoriban éppen csak mo*solyogni nem volt kedvünk! Iszonyatosan le voltunk törve, ö is jóformán kenyér nélkül, én is. Mégis mindig olyan volt, .mint egy milliomos lovag. Sokszor utolsó fillérjeiből vett nekem vacsorát, és mindig patronált. Én meg mindenért hozzá szaladtam. Négy hónapos együttjárás után váltottuk az első csókot. Két év után jutottunk el a házasság gondolatáig. Éppen beugrásom napján kérte meg a kezemet. Az előadás után nagy üveg whiskyvel várt. — „Minek ez? Tudod, hogy sosem iszom alkoholt!" — „Ma fogsz* — felelte röviden. — .A részeg jelenetben olyan rossz voltál, mint aki csak narancsszörpöt ivott. Ma berúgsz első sikered és első eljegyzésed örömére és holnaptól minden másképpen megy majd a színpadon." így történt. Másnap délelőttre már azt is tudtam, hogy nem minden szlnitanulmány sajátítható el a színiiskolákban... Négy és fél hét után visszatér a színpadra Carol Haney, és Shirley MacLaine a tánckarba. 1954. szeptember 17-én férjhez megy Steve Parkerhez és két héttel később Hal B. Wallis öt teljes esztendőre szerződteti. — Ismerőseim, újságírók, producerek, rendezők sokszor megkérdezik: „Miért vagy különcködő?" Válaszolom: nem vagyok az. Csak nem tudok olyan lenni, mint a többiek. Egyszer együtt játszottam egy nagyon híres színésszel, diákkorom régi ideáljával. Egyik jelenetünkben gyengécske dialógusunk volt. Kék ruhában léptem fel, mire, mint öreg imádóm, hozzámlépett és azt mondta: „Tested most olyan, mint a cápák teste.“ Tiltakoztam, a cápák teste nem kék. Lehurrogtak. Az Író így írta meg, Nevetni tud és nagyon szeret. 6 tudja miért. Felvettük a jelenetet. De este megvártam a hires színészt és elhajtottam vele a seaquariumba. Ott együtt végignéztük az összes cápákat. Egyik sem volt kék. Rámnézett: „Hát mondd, nem mindegy?" Nem, én nem tudok olyan lenni, mint a többiek: nekem egyáltalán nem mindegy ... Szerepmegformálása végtelenül precíz, részletező, előre alaposan kidolgozott. — Férjem Japánban született, kislányom ott nevelkedik, mindketten tökéletesen beszélik a nyelvet. Mindig nógattak — tanuljam meg én is. Tettem is néhány kezdő lépést, nem eredménytelenül. Mégis lassan ment a dolog. Akkor, 1961 végén, megkaptam az „Én gésám" című film főszerepét. Yves Montand oldalán egy japán gésát kellett alakítanom. A szerződtetéstől a forgatásig megtanultam japánul. Nem tudtam volna a gép elé állni, ha nem értem meg a japán gondolkodás logikáját. És ez a nyelv tudása nélkül lehetetlen. Harmincegy filmjében közel ötven különböző nőalakot keltett életre. Mindegyik élesen eltér a többitől. — Maszkjaim mindig általam ismert, valóban élő emberek tükörképei. Maszkot és embert nem tudok kitalálni. Ha azután megtaláltam az „ürügy“-figurát, akkor képzeletem szárnyra kap, eljátszom a gondolattal: vajon 6 ilyen és ilyen körülmények között hogyan és mit tenne — Így születik azután szerep- és jellemformálásom. De ez nem valami tudatos, hanem automatikus, féligmeddig öntudatlan folyamat. A következő öt évben huszonöt tv-showban áll a kö-Férjével, Steve Farkarral a tokiói repülőtéren zönség elé. Évente ötször két-két órája van Amerika legnagyobb tv-hálózatánál. — A televízió a legnagyobb nyilvánosságot biztosítja, ezért jobban szeretem mint a filmet. Szükségem van rá, hogy érezzem, nagy közönség néz, sok millió, vagy tízmillió ember. Csak ilyenkor tudok igazán felszabadultan alkotni. A felelősség tudata hozza ki belőlem azt, amit én is a legjobbnak tartok. Minden újság mindig megírja, hogy kedvenc passziója háztartásvezetés és a függönyök készítése. — Szeretek a konyhában dolgozni, ha van rá időm. Ez igaz. Mindenki olyasmit szeret, amilyen nincs. Nekem nincs háztartásom.' Gyári kantinosban és drága vendéglőkben étkezem. De a művészet minden fajtájáért rajongok, és számomra a gasztronómia is művészet. Az a dolog a függönyökkel, ami mindenütt szerepel, igaz is, meg nem Is. Mindig elmondom, hogy szeretem a szép függönyöket, mert szeretek mindent, ami otthonossá tesz egy lakást. De egyet Is elkészíteni — még ha tudnám Is, hiú álom lenne — időhiány miatt. A „Manchester Guardian“-ben hosszabb nyilatkozata jelent meg. Egyik legújabb filmjéről beszélt. — A Broadway nagysikerű musicaljének, a „Sweet Charity“-nek filmváltozatát fejeztem be. Partnerem Sammy Davis jr. volt. Ez az első eset, hogy szlnesbőrű partnerrel játszhattam végig egy filmet. Ennek őszintén örülök. Különös természetem van, ha nem szeretek valamit, vagy valakit, akkor' így, röviden, velősen, esetleg kicsit gúnyosan, azonnal megmondom. Szeretem rögtön tisztázni a dolgokat. Most is így vagyok. Sajnálom, hogy nem szorgalmaztam előbb egy hasonló jellegű filmet. Minden rendező dicséri fegyelmezettségét. — Tulajdonképpen rendkívül ideges, nyugtalan természet vagyok. Elemem az örök mozgás, a hajsza, szakadatlan nagy teljesítmény. De ezeket csak rendszerességgel lehet elérni. Igyekszem tehát rendszeres és módszeres lenni. A lánya már teenager. — Ha ránézek, olykor szinte megáll az eszem. Tegnap született, minden gesztusára emlékszem, s annak lám, már tizenkét-tizenhárom éve. Én úgy érzem, nem öregedtem. Ugyanaz érdekel ma is, mint egykor és ugyanaz, ami ma a lányokat: a világ, az élet, az emberek, a könyvek és minden ami fontos, hogy tovább tudjunk élni, jobban, mint eddig. Jobban anyagiakban, jobban szellemiekben. Nemcsak én és a családom. Mindenki. Mindenhol. Ez az egyetlen amiben hinni és amiért dolgozni érdemes. XXX Shirley MacLaine beszélt önmagáról. Nem a filmjeiről hanem az azokkal kapcsolatos problémákról. Nem pletykált nem anekdótázott — vallott. És bármilyen is legyen a kialakult kép — értékelje kl-ki a maga belátása szerint — ma ilyennek ismerhetjük meg a színésznőt. — Vége — összefoglalta: Fenyves György
