Nő, 1970 (19. évfolyam, 1-52. szám)
1970-04-06 / 14. szám
ADDIG VS» *»SÄT Egyszer a vas elhatározta, hogy megkeresi az embert és felajánlja neki szolgálatait. A kőtől meg a bronztól hallotta, hogy milyen erős ez a két lábon járó élőlény. Elment tehát, hogy felkeresse s erejét a legerősebb és a legokosabb szolgálatába állítsa. De a vas nem ismerte az embert s így tévedésből a halálnak ajánlotta — mert vele találkozott először — szolgálatát. S ettől a pillanattól már nem azért kereste az embert, hogy szolgája legyen, hanem, hogy megölje. S meg is ölte az elsőt, akivel találkozott. Látta ezt a másik s nagyon megőrült, mivel ugyanabban sántikált, mint a vas. Ez jobb mint a dorong, mondta s kapta, hóna alá vette, hazavitte a vasat. Otthon beletette a tűzbe és amikor már vörösen izzott, kettétörte. Egyik feléből ekevasat, másik feléből egy szúró tárgyat formált. Ekkor kezdődött a vas kettős élete. Es tart a mai napig. De néha az ember megszelídül, nem akar ölni, leül, kérges kezébe fogja a vasat, s mert nem tud verset írni, festeni, ami szépet a világnak a világról mondani akar, azt kikalapálja a vasból. S ilyenkor életre kel a vas igazi lelke, amelyet hajdanában az ember kettétört. Reicher János is azok közé tartozik, akik addig ütik a vasat, amíg kipattan belőle az élet. Az 6 madarai csak azért nem szállnak, szarvasai csak azért nem bőgnek, kutyái azért nem csaholnak, mert fegyelmezettek. Mert a mester így akarja. Hogy rend legyen a világban. Nem véletlenül választotta Reicher János a vasat. Fiatalabb korában sokat rajzolt, gyúrta a gipszet, de ő a saját rendjét akarta érzékeltetni. Kereste tehát, s a vasban megtalálta. Reicher János Gútán született 1922-ben s ma is ott él családjával. De az életéről beszéljen ő. — Apám műlakatos volt, mellette tanultam ki én is ezt a mesterséget. Szerettem a vasat gyermekkoromtól. Először csak behajlitottam, megcsavartam s tetszett, hogy úgy sikerült ahogy én akartam, fgy kezdődött. Később megpróbáltam mindent, amit gondoltam, vasban kifejezni. Néha nem sikerült, néha viszont igen, mégpedig remekül. Sokan Idegenkednek a vastól, inkább a gipszet választják vagy akármi mást, én a vasat szeretem. Amikor átforrósodik, akkor már az enyém, azt teszem vele, amit akarok. Ez a legszebb pillanat, amikor az izzó vas átadja magát az alkotónak. S mintha megértené, hogy mire gondol közben az ember. Sokszor csak mocorog bennem valami, nem tudom pontosan mit akarok, ilyenkor a vas segít. Nem tudom elmondani, hogy van ez, de egyszercsak azt veszem észre, hogy feloldódik benne a belső feszültség s a legapróbb vonalak Is egyre inkább megvilágosodnak előttem. A végén elcsodálkozom, s azt mondom: ez aztán valóban sikerült, jobban, mintha előre terveztem volna. — Tervek, rajzok alapján dolgozik? — Nemigen beszélhetek tervekről, rajzokról. Legfeljebb elképzelésekről. Elképzelek valamit s azt megpróbálom megformálni. De néha még ez sincs. Ez az amiről beszéltem. Ilyenkor munka közben alakul ki a kép a fejemben is. Nem tudom, mi lesz a következő vonás, csak azt tudom, hogy milyen volt az utolsó s ebből az utolsóból nő ki a következő. Ahogy a lépcsőfokok is egymásból nőnek ki, míg lépcső lesz belőlük, úgy nőnek ki az én vonalaim is egymásból, amíg Nem kell „kártyát lyukasztani“ sem érkezéskor, sem távozáskor, amiből a vezetőség megtudhatná, ki mikor jött munkába, mikor távozott, ör sem áll a kapuban, hogy ujjával megfenyegesse a későn jövőt, ők mégsem késnek soha egy percet sem. Hajnali háromnegyed négykor már mind a tizenketten ott vannak a telepen. Czére Lászlóné, Pongrácz Ernóné, Both Imréné s a többi Büszkék vagyunk rájuk fejőnő. Az Új Élet termelőszövetkezet belvatal telepén százkilencvenkét tehenet fejnek. Tavaly tehenenként nyolc literes tejhozamot értek el, s vállalták, hogy a tejtermelés ez idén sem csökken nyolc liter alá. Miért éppen róluk írunk? Azért, mert ezek az asszonyok nemcsak az ünnepek előtti felhívások alkalmával dolgoznak többet, hanem mindennap megállják helyüket a munkában. A szövetkezeti gazdálkodás megkezdése óta eltelt húsz esztendő alatt, ha valakinek, akkor nekik sokszor lett volna miért „csak úgy dolgozgatni, ahogy őket fizetgették“. De Andrássy Lászlóné, Cslvre Lajosné, akik már akkor is fejőnők voltak, amikor a szövetkezet nem harmincöt koronát fizetett egy munkaegységre, mint a múlt évben, hanem tízet, — néha még any-Nyolcán a tizennégy fejőnő körül (F. Spácil felvétele) nyit sem, — akkor is hajnali négykor kezdték a munkát. Akkor sem kellett, mint ahogy ma sem kell a zootechnikusnak valakit figyelmeztetni, hogy dolgozzék. Nem is azért megy az istállóba, hogy megnézze, nem pletykálnak-e a sarokban, hanem hogy megkérdezze, kinek mire van szüksége: szappanra, törülközőre, szűrőruhára.. . S ha valaki ezt az indokolást sem fogadná el, hogy emiatt részesítjük elismerésben ezt a tizenkét belvotai aszszonyt, hozzá kell tennünk, hogy a nyolc literes átlag a szövetkezet jelenlegi körülményeihez képest szép eredmény. Talán leromlott a szövetkezet? Nem, szó sincs róla, egyedül a tehenészetben vannak problémák, ezért a tervezéskor arra gondoltak a vezetők, hogy idén tehenenként csak 7,8 liter tejet terveznek s nem nyolcat, mint tavaly. Ugyanis itt-ott felüti fejét a tbc. S a tbc-ben megbetegedett állatot, hogy a többit ne fertőzze, ki kell selejtezni. Mindig a legtöbb tejet adó állatok betegszenek meg, ezért jelentős erőfeszítést Igényel, hogy a tejtermelés ne csökkenjen. Ezeknek az asszonyoknak a jó munkája nemcsak a tejhozam mennyiségét befolyásolja, de rájuk vár a cukorrépatermelésben az egyelés, kapálás, betakarítás is. Amikor reggel hatkor abbahagyják a fejést, hazamennek, előkészítik a gyerekeket az iskolába, bevásárolnak, gyorsan megfőznek s tíz óra felé kimennek a répaföldre. Délután háromkor sietnek haza, mert fél négyre megint a telepen kell lenni, kezdődik az esti fejés. Cukorrépából négyszáz mázsát terveztek, de vállalták, hogy négyszázötven mázsát takarítanak be egy hektárról. Hogy mi valósul meg a tervből, az sok mindentől függ; az időjárástól, az agrotechnikától, az állattenyésztésben a takarmány minőségétől és mennyiségétől. Ha azonban ezeknek az asszonyoknak a jó munkáján múlna, akkor biztosan állíthatnánk, valóság lesz belőle. Ezért vagyunk büszkék rójuk. К. E.
