Nő, 1970 (19. évfolyam, 1-52. szám)

1970-03-16 / 11. szám

Idén, másfél évtizeddel Tho­mas Mann, a Nobel-díjas író­óriás halála után, úgy látszik, Thomas Mann-évre készülődnek az irodalom és művészetek ba­rátai. Alig kezdődött meg az esztendő, máris több tanulmány, esszé, két élettörténet, és több méltató cikk látott napvilágot, melyek már nemcsak az író éle­tével és műveivel, de azok más művészetekre gyakorolt hatásá­val is — a másfél évtized táv­latából — foglalkoznak. E cikkek legérdekesebbike, a nem egy időben ihlette a néme­teket és a japánokat a meg­filmesítésre. THOMAS MANN FILMRŐL Thomas Mann művei közül aránylag kevés került filmvá­szonra. Még 1923-ban néma filmként jelent meg a Budden­­brook-ház, amelynek 1959-ben hangos filmváltozata is készült. 1953-ban ismét németek filme­­sítették meg a „Királyi fenség“ című regényt, majd 1957-ben Horst Buchholz-cal a főszerep­ben a „Felix Krull, avagy a szélhámos vallomásai“ — kerül mozivásznakra. És ezt követte 1966/7-ben a „Walsung-vértest­­vérek“ históriája. Golo Mann azt állítja, hogy édesapja mindkét filmjét (a né­ma Buddenbrook és Királyi fenség) látta, és egyik sem tet­szett neki. Ügy vélte: alakjait meghamisították, és roppant za­varta őt a színészek külső meg­­jelehése, akik nem mindenben feleltek meg az eredetinek. „A Thomas Mann-i társadalom légkörét kiválóan sikerült visszaadni ebben a műben1' — írta Golo Mann Foto: Omnia Film (München) A nagy író fia azután így foly­tatja: — Többi filmjeinek elkészül­tét nem érhette már meg. De azt hiszem, a legutóbb említett legszubjektívebb alkotás, a nagy író világhírű történész fiának, Golo Mann-nak, egy még 1968- ban írott tanulmánya a Tho­mas Mann-megfilmesítésekről. Az író szelleméhez mindig roppant közelálló Golo Mann véleménye szerint az eddigi megfilmesítések közül minden bizonnyal a „Walsung-vértest­vérek“ filmváltozata sikerült a legjobban. A kevéssé ismert, pontosab­ban fogalmazva, a világszerte Mann ismeretlenebb művei kö­zé tartozó elbeszélés — érdekes módon — egy időben, vagy majd-Maichhel Maien és Elena Nathanael a „Walsung­­vértestvérek" filmváltozatában Rolf Thiele rendező egyik, később világ­­. hírűvé vált beállítá- Isa

Next

/
Thumbnails
Contents